Ott folytatom, ahol elkezdtem.

Szeretnék már az elején leszögezni valamit. A japánbuzi nem ismétlem NEM egyenlő az animebuzval. Nem is annyira az animékkel van gondom, inkább azzal az ostoba szubkultúrával, ami kinőtt ebből az egészből. Nem akarom most leoltani az animéseket, mert náluk is vannak normális arcok, sőt én még talán 2008-ban animeconon is voltam egyszer. Hogy őszinte legyek, nekem azaz egy alkalom bőven elég is volt, de senki ne mondja, hogy vakon ítélkezem az animetársadalom fölött. Ezt nem is tenném, mert a mai poszt nem róluk szól, és ellent is mondana nekem, mert ezzel az írásommal szeretnék majd bevezetni egy új minirovatot, az animeajánlót. (Ehhez valószínűleg társ-szerkesztőkre is szükségem lesz, mert jómagam egy kezemen meg tudom számolni, hány animét méltóztatok bemutatásra.) Nem kell nagy dolgokra számítani, csak gondoltam a hozzám hasonló, japán rajzfilmekben szinte teljesen tapasztalatlan olvasókkal megosztom, hogy én mit tartok nézhetőnek. Nehéz helyzetem, mert ha animékről van szó, akkor nagyon válogatós vagyok. Amúgy utálok magamról pofázni (nem is gyakori a személyes hangvételű írás tőlem) de úgy láttam jónak, ha az olvasók is megértik szándékaimat. Ezért most egy kis önéletrajz következzék, hogy én, illetve a generációm hogyan ismerkedett meg az anime világával.

Mit szólnátok, ha játszanánk egyet. Csucsu olvasónk már korábban, még a mű készültének kezdeti fázisaiban vetette fel azt az ötletet, hogy több alternatív vonala is lehetne műnek, nem csak egy fő, amely lehet, hogy teljesen unalmas. A mai nap ezt fogjuk kipróbálni. Minden poszt végén lesz ez kép, amely egy dialógust tartalmaz. Amelyik válaszra rákattintasz, az fog teljesülni, s az a cselekménysor megy tovább. Jó szórakozást, és kérlek mondjatok róla véleményt, hogy ez a koncepció mennyire életképes és hol lehet rajta javítani. Jó szórakozást :)

Annyi hosszú utat tettek meg és mégis annyi van még hátra. Egy egész évnek felelt meg nekik az a 15 óra, mely a Keleti Pokolba való belépésük óta eltelt. Azok a helyszínek, melyeket az iskolában csak fényképeken láttak történelem órákon egy ócska projektoron keresztül, most ott állt előttük, szinte érintésnyire. Ott lehettek, megérinthették. Csak egy dologban különbözött a két dolog. Azóta a helyzet, csak rosszabbodott. Minél messzibbre kerültek az UCR körzetétől, annál jobban nőtt a hullák száma. Volt, ami már hónapok, sőt évek óta ott rothadt. Aki itt élt, az már ezt megszokta, így olyan lazasággal lépdelt át ezeken az eltorzult, meghasadt, elporladt testeken, mint egy gyerek, aki éppen egy domboldalra kapaszkodik fel.

Doom még mindig elmélkedett, s folyamatosan pörgette az eseményeket a fejében. Eszébe jutott Gordon, a szemüveges eléggé vékony és idős fizikus kinézetű férfi, aki össze-vissza szerencsétlenkedett az út alatt”. Hol lehet most? Mi a francnak kellett pont ő azoknak az alakoknak?” Újra felidézte az emlékeket, s pillanatról pillanatra elemezte azokat. Újra és újra neki lendült. Aztán hirtelen Semi-Conductor kizökkentette egy oldalba bökéssel.
MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Sziasztok! Múltkor Mikszáth Kálmán egyik legolvasottabb művéből hoztam el nektek egy részletet, most pedig Jókai Mórnak a regényéből olvashattok egy kicsit, és persze a megfilmesített változatból is megnézhetitek az első részt. Jó szórakozást!:)

Hatvan perc!

A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak... A pezsgőspohár nektárhabja végigcsorgott kövér ujjain. A megkezdett frázis kifogott a tüdő hatásképességén, s a nyakizmok minden tehetségét megpróbálta. A nemes buzgalom egészen arcába kergette a vért. A díszes vendégkoszorú minden tagja készen tartá kezét a poharak karcsú fogantyúján, dicsszomjan lesve a megkezdett tószt véghetetlen rakétájának végelpattanását; a hajdúsereg sietett a félig ürített poharakat színültig tölteni... A háttérbe állított egyiptomi zenekar vezetőjének nyirettyűje a levegőbe volt emelve, hogy amint a tósztnak vége szakad, friss lelkesüléssel rándítsa rá a pohárzaj-elnémító tust, midőn a család háziorvosa nesztelen léptekkel bejött a terembe, s az asztalfőn elnöklő asszonyságnak csak pár szót súgott fülébe, minek következtében az hirtelen elhagyta helyét, s alig mutatva arccal, hogy a mellette ülőktől engedelmet kér, eltávozott a teremből.

A tószt azonban, mint a kilőtt gránát, nem hagyta magát ez incidens által reptében megzavartatni, hanem sietett végelpattanása felé.

"...e dicső férfiút, országunk terhét vállán emelő Átlászunkat az igaz hazafiúságnak örök időkre emlegetendő példányát, a mi győzelemre siető elvbaráti táborunknak fő-fő és legfőbb vezérét, gyámolunkat, oszlopunkat és világító phárószunkat, ki bár jelenleg nincs is jelen, az Isten számos és számtalan évekig éltesse!"

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Anglia, a "világ műhelye"

Anglia a 18. század végén már vezető szerepet töltött be a világkereskedelemben. Az ipari forradalom szülőhazájában, Angliában a gőzgép hatására tudományos felfedezések, találmányok sora született. Anglia kihasználta földrajzi helyzetét, hiszen szigetország volt és a tengeri utak mentén helyezkedett el. Kiaknázta a gyarmatbirodalma természeti kincseiből származó előnyöket. Angliában (az anyaországban) nagy mennyiségben bányásztak vasércet és szenet. Az iparban dolgozók, a munkástól a mérnökökig, jól képzettek voltak. Így lett Anglia a "világ műhelye", s termékeivel a 19- század második felében már uralta a világkereskedelmet. Az angol gyarmatok terjeszkedésével a Föld jelentős részén elterjedt az angol nyelv.

A viktoriánus korszak

Angliában 1848-ban nem volt forradalom. A korábban kialakult politikai rendszer tartósnak bizonyult. A folyamatosságot Viktória királynő (1837-1901) 64 éven át tartó uralma teremtette meg. A kormányzást az úgynevezett "viktoriánus korban" az arisztokraták és a középosztály tagjai gyakorolták. A két régi pártot - a torykat és a whigeket - ettől az időtől kezdve nevezik konzervatívoknak, illetve liberálisoknak. A parlamentben a döntéseket az alsóházban hozták, itt vívta szócsatáit a két párt. A polgári állam az új jogrendre, a szervezett oktatásra, az egyre több emberre kiterjedő egészségügyre és a közbiztonságra épült.
 

Viktória királynő

A Napóleon utáni Franciaország

Európa 1848-as forradalmai Észak-Itáliából indultak ki, s ahol kirobbantak, ott változást, fejlődést hoztak. Franciaországban viszont éppen ellenkező folyamata bontakozott ki. Az 1848 júniusi párizsi munkásfelkelés leverése után sokan úgy vélték, hogy a tömegek féken tartásához erős kézre van szükség, Ezért választották meg 1848-ban Louis (lui) Bonapartét nagy fölénnyel köztársasági elnökké. A nagy Napóleon "kis unokaöccse" 1852-ben III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát. Franciaországban működött a parlamenti rendszer, érvényben volt az általános választójog, a szólás- és sajtószabadság. A császár azonban teljhatalmat gyakorolt, aminek eredményeképpen a rendőrség mindent ellenőrzött. III. Napóleon támogatta az európai nemzetállamok életre keltését, s mindent elkövetett, hogy feltámassza a francia nemzeti dicsőséget. Egyidejűleg támogatta a kapitalizmus fejlődését is. Különös figyelemmel fordult Indokína felé, mert meglátta a térségben a gazdag gyarmatot. Így tekintett az észak-afrikai Algériára is. Mindkét térségben megjelentek a hódító francia katonák. A 19. században a francia vasúthálózat a hatszorosára nőtt. Új lendületet vett az ipari termelés, sokféle szénbányákat nyitottak. Egyre több bank alakult. A kereskedelmi hálózat kiterjedt az egész országra. Párizs lakossága 2 millióra növekedett. A főváros III. Napóleon korában nyerte el mai arculatát. Ekkor épültek a sugárutak, a palotasorok. Elkészült a királyi palota - amely ma s Louvre (luvr) Múzeumnak ad otthont - és a város egyik ékessége, az Opéra (az operaház). Az emberek, mintha be akarták volna pótolni az eddig elmulasztottakat, vásároltak, s újra szórakozóhelyekre jártak. Franciaországban kialakult a tőkések világa, a kapitalizmus.

III. Napóleon

Nem tudom emlékszik-e még valaki, de még a közelmúltban elkezdtem foglalkozni egy szamuráj fegyvereket feldolgozó posztsorozattal. Ami késik, nem múlik, és miután befejeztük a kardokat, ma végre ismerkedünk a lőfegyverekkel is kicsit:

Yumi

Az utóbbi időben nem nagyon adtam életjelet magamról, és az olvasmányok is rendre elmaradtak. Pontosabban két alkalommal rendkívüli ünnepi posztok miatt, egyszer műszaki okokra hivatkozva (amikor ugye nem volt puruttya) és egyszer pedig szimpla lustaságból. Ha még nem állok bukásra matekból, akkor bizony már kerek egy hónapja nincs pénteki borzongás. Hű, ez aztán nem mondom, elég sok, magam is megdöbbenek, ahogy ezt így leírva látom magam előtt. Nem tudok elégszer elnézést és türelmet kérni, nálam sajnos többé-kevésbé hosszadalmas folyamat, amíg a fejemből kipattanó ötlet eljut az itt olvasható posztig. Viszont, hogy mindenki örüljön, ismét visszahoztam Kálmán beteges éjszakai kalandját, és egy (remélhetőleg) izgalmas csavarral kívánom kicsit más mederbe terelni a történet folyamát. Na de nem is értem mit beszélek még, mikor már rég olvasnia kellene mindenkinek. Aki nem tudja ki az a Kálmán, az gyorsan kezdje el eme novellasorozatot, melynek összes eddigi részét ITT találja. A többieknek pedig jó szórakozást kívánok.

 1. Mindenkinek van már mobilja?

A nyugati világban gyakorlatilag igen. Másutt viszont még ma is másodpercenként húsz új felhasználót regisztrálnak - és ezzel a mobil ma a leggyorsabban terjedő elektronikus eszköz a világban. A fejlődésért egyébként elsősorban a "harmadik világ" a felelős. Indiában például 2008 és 2010 között körülbelül 240 millió új felhasználó lépett be a rendszerbe.

A most következő olvasmányt WaywardVictorianGirl küldte nekünk. Nagyon szépen köszönjük a szerkesztőség nevében.

1.fejezet

 - Gondolod, hogy ez a legmegfelelőbb hely és idő a találkozónkhoz? – kérdeztem mogorván.

- Muszáj volt mihamarabb találkoznunk, és a temető mindkettőnkhöz közel esik, mellesleg témába is vág. – John arcáról lehetetlen volt érzelmeket leolvasni.

John egy alacsony, köpcös, kövérkés, a negyvenes évei végén járó férfi volt, munkáját tekintve nyomozó, semmitmondó arccal, semmitmondó kisugárzással. Tulajdonképpen egy teljesen felejthető figura, az egyetlen, ami megmarad az ember lányában róla egy találkozás után, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan módon olyan visszatetszést és unszimpátiát vált ki puszta létezésével, hogy az már rekordokba illő.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Végre itt a tavasz, és legnagyobb örömömre máris kivirágoztak a cseresznyefák. Április elseje igen fontos a japán kultúrában, hiszen ott e nap kezdődik meg a tanítás és a munka. Továbbá áprilisban virágzik a sakura, azaz a japán cseresznye, melyet külön ünneppel illetnek. Ezt a remek hangulatot próbáltam meg elcsípni, és egy történetbe önteni. Általában nem szoktam a japán mániámat keverni az írással, mert ugye a barátnődet sem baszatod meg a kutyáddal, hiába szereted mindkettőt félek nem sülne el jól. De most azért mégis megpróbáltam, álljon itt például. A japánul annyira nem tudóknak mellékeltem egy szómagyarázatot itt mely tartalmazza a történet összes idegen fogalmát. Remélem, hasznát veszitek majd. Azt hiszem itt az ideje, hogy befogjam a szám, ti meg olvassátok a történetet:

Cseresznyevirág