Lassan véget ér a március, gondoltam zárhatnánk a hónapot egy kis hazafias zenekarral, mégpedig a Hunorral.
 Aki esetleg nem ismerné őket, és megtetszett a zenéjük, többet is megtalál youtube-on, vagy a zenekar hivatalos honlapján:

http://hunorzenekar.uw.hu/

Sziasztok!

Egy igazán művészi zenét szeretnék Nektek bemutatni, az egyik kedvenc számom az Eleven Holdtól. :)

Úgy érzem, a ma Magyarországon "zenélők" közül igen kevesen mondhatják el magukról, hogy értéket adnak a zenéjükkel, és nem saját haszonra "dolgoznak". Neki valahogy nem kell a média. Sokan csak napjaink Petőfijeként emlegetik. a maga útját járja, és mindig olyan tartalma van a mondandójának, ami egy átlag ember számára felfoghatatlan. A most következő című száma: "Fújd el a felhőket!" . Én csak egyetlen dolgot mondanék erre az emberre: Utánozhatatlan.

UI: Kellemes vasárnapot minden kedves olvasónknak.

 A bristoli Massive Attack a 90-es évek Trip-Hop hullámának megkerülhetetlen gyökere, mivel a stílust is nekik köszönhetjük. Semmi mást nem csinálnak, csak megnyugtató, elmélkedős zenét játszanak. Az akinek a névből egy kemény metál banda ugrik be, azt le kell, hogy lombozzam. Ezen albumon nyugodt stílusú dalokat hallhatunk.

Amikor hallgasd:

• hétvégén, amikor pihent vagy és üres a fejed
• ha már a könyöködön jön ki a magyar rádiók zenéi
• [Egy-két dal nyugodtan jó háttérzenének, ha a csajoddal/pasiddal vagy [ugyebár kinek ki] ;)

Az együttes életrajza (magyarul)    

Weboldaljuk    

LETÖLTÉS    

Album:  Late Of The Pier – Fantasy Black Channel (2008)

Megjelenés éve: 2008

Rólam sokan tudják már, hogy imádom az indie zenét és könnyen levesznek a lábamról ha a Franz Ferdinand -féle indie mellé hozzá csapják az elektronikát is. Ügyesen tette ezt 2007-ben a Klaxons is akikről már írtam >ITT< és >ITT< is bemutatkozó, és második lemezük apropóján. A zenével való ismerkedésemet még a Depeche Mode szintiszőnyegeivel kezdtem 2001 tájékán (előtte azért faszán elvoltam a Hupikék Törpikékkel, meg a Sláger Rádióval...ehh) és a DM akkoriban megjelent Exciter albuma óta nem is igazán adok alább a minőségből. Említett lemezt ma már nem lehet lejátszani, annyira szétkarcolódott. De talán mindenki így van az első lemezével. 2004-ben robbanásszerűen jelent meg a Franz Ferdinand cím nélküli debütje, amely zenetörténeti mérföldkő lett, ezt kár is lenne tagadni. Divatba hozta az indie zenét, az indie rock-ot, az öltönyös/bentlakásos sulis/egyetemista pop-ot, nem is csoda, hogy taroltak az év végi díjkiosztókon. Persze teljesen megérdemelten. Akkor a DM-et háttérbe szorítottam, és a fiatal brit bandák felé fordultam. The Libertines, Kaiser Chiefs, Arctic Monkeys, Bloc Party, stb. Több tucatnyi példát lehetne mondani, elég annyi, hogy a Franz Ferdinand 2004-es színre lépése óta majd’ minden bokorban nőtt egy-egy indie zenekar. 2007 fontos év volt számomra, ugyanis akkor jelent meg a Klaxons első lemeze, Myths Of The Near Future címmel. A sci-fi elemekkel és hivatkozásokkal/utalásokkal bőven megfűszerezett album adott egy olyan pluszt számomra amelyet már igen régóta hiányoltam. Az elektronikát, a szintiket, a torzításokat és a prüttyögéseket belecsempészték az indie zenébe, ezzel teljesen új műfajt teremtve (nu rave). Éppen ezért ha valaki ma megkérdezné tőlem, hogy melyik az abszolút kedvenc zenekarom, akkor rögvest rávágnám, hogy a Klaxons. Mert a dalok mögött ott van az a sok mondanivaló, amely rengeteg hasonszőrű banda esetében hiánycikk. A sci-fi műfaja nemcsak rányomta bélyegét, hanem szervesen bele is ivódott a lemezbe. És mindez a 2010-es Surfing The Void albumon is jelen volt, kár, hogy a hangzás hazavágta az egészet. Ennyit a Klaxons-ról. Követőik persze mindig is akadtak és eztán is akadnak majd. Közölük az egyik a Late Of The Pier akik pofátlanul fiatalon hozták össze a bemutatkozó lemezüket. Ám a végtermék mégis jelen volt minden 2008-as év végi összesítésben és ranglistán. Könnyű lenne párhuzamot vonnom ezen album és a Klaxons debütje között, de meg kell említenem, hogy eme produktum koránt sem annyira populáris mint a Myths Of The Near Future. A kezdő Hot Tent Blues instrumentális (vokál nélküli) nyitánya kellően előkészíti a hangulatot, a Broken pedig remekül pörgeti ezt tovább. A harmadik dal (Space And The Woods) hatalmas sláger lett, teljesen megérdemelten. Gary Numan szintijei teljes mértékben felismerhetőek, de eszünkbe juthat Bowie new wave korszaka is. Az utalásokkal teli dalszöveg pedig csak a hab lenne az űr-tortán, de csak abban az esetben ha ezen szerepet nem a fantasztikus videoklip töltené be (ami alant megtekinthető). Az ezután következő The Bears Are Coming olyan mintha ledobtak volna két szintit a dzsungelbe, a Random Firl hallgatása közben nekem felsejlett egy kis The Beatles utánérzés, a Heartbeat esetében a hardrockos gitár és az első káromkodás (''Pinapple pieces in brine/Fucking around with your mind'') színesítik a palettát. A Whitesnake kellően odavágós, még metal elemeket is sikerül belezsúfolni. A VW-ban fúvósok is színre lépnek, a Focker-t bármely komolyabb indie rock, de még emo rock zenekar is megirigyelhetné, a The Enemy Are The Future letagadhatatlanul korai Queen. A Mad Dogs And Englishmen szép kis előkészítés a monumentális zárásra, amit a Bathroom Gurgle személyében meg is kapunk (dettó káromkodással és súlyos szintifutamokkal fűszerezve a dalban). Levezetésnek van még egy rejtett szám is, de az már csak egyfajta levezetés, lassú folyású akusztikus darab. Samuel Eastgate hangja néha idegesítően nyafogós, mint ahogy a lemez is fárasztó a végére, azt pedig simán el tudom képzelni, hogy valakit irritál az egész, de langyos, unalmas biztonsági játéknak semmiképpen nem lehet nevezni. Én már el is felejtettem, milyen érzés az, amikor felfedez az ember egy kezdő zenekart valahogy magának, és aztán az a későbbiekben sem hagyja cserben: tök jó. Minden egyes számban van valamiféle stílusváltás, helyenként több is. Az album tehát tökéletesen van összerakva, nincsenek benne üresjáratok és a sci-fi hangulat is rendesen ott van a szeren.

Kiknek ajánlom: Azoknek, akik kedvelik az indie zenét és már kissé belefásultak a havonta érkező ifjú titánokként feltüntetett zenekarokba. A Late Of The Pier nem fog csalódást okozni, ezt garantálom.

Ez a poszt eredetileg az Agyiszint blogra készült, még röviddel a Titkos Ellenállás megszületése előtt. Ott azonban cseszték kitenni, talán nem ütötte meg ama bizonyos szintet. Ugyanakkor a múltkori politikai posztom megmutatta, hogy szerencsére van igény az Okami-féle, meglehetősen ironikus társadalomkritikáknak. Éppen ezért fogadjátok szeretettel most következő írásomat, ami (eredetéből értetődően), az Agyiszint főszereplőiről szól (ja, és megint kaptok egy adag Alvint, mert azt szeressük):

Először is szeretnék valamit leszögezni. Én NEM vagyok jártas/érdekelt a politikában. NEM szimpatizálok egy párttal sem úgyis mindegyik csak lopni tud. És mindenek előtt NEM kívánom senki politikai nézeteit sérteni, vagy bármilyen módon befolyásolni. Ha pedig valami antiszociális puruttya állat az én posztom hatására fog terrorcselekményt vagy merényletet elkövetni a parlament és/vagy annak dolgozói ellen, azért a fent leírt pontok függvényében NEM áll módomban felelősséget vállalni. Csak leírom saját - mondhatni fantasy kategóriás - gondolataimat a mai magyar kormány helyzetéről, természetesen független laikusként.

Köszönöm!

Az oldal megalakulása óta, ebben az évben 104.000 ember volt kíváncsi ránk . Köszönjük ezúton is a bizalmat, és a magam részéről kellemes Újévet kívánok mindenkinek ezzel a zenével :) !

A Kerrang! 1981-től megjelenő rock és metal zenei irányzattal foglalkozó brit hetilap. Eleinte alacsony volt a népszerűsége, majd a 2000-es évektől kezdett el magasan felfelé ívelni a lap. Manapság kb. 130 ezer példányban adják ki hetente az szubkontinensen. Ma már nemcsak zenei magazint visznek, hanem koncerteket, fesztiválokat is szerveznek. Ezek közül leghíresebb a Download Festival, melyet nyaranta rendeznek meg a Donington Parkban. 

A Kerrang!-ról ennyit.

A mai poszt fő témája egy általuk szervezett "ajándék" a Bruce Dickinson vezette heavy metal formációnak. Az albumot 2008. július 16-án adták ki a rajongók nagy örömére. A korong 15 számot dolgoz fel a banda munkásságából, többek közt a Prowlert, a Troopert, a Fear of the Darkot és még egy pár művet. A teljes hossz: 74 perc és 3 másodperc.

Az előadók között olyan nagy nevek szerepelnek, mint az Avenged Sevenfold, a Trivium, vagy éppen a Metallica. 

A Rammstein után, egy másik Rockbanda a Linkin park koncertjét tombolhatjátok végig, ezúttal a 2010-es Madridi felvételt hoztam nektek.

Előre is elnézést kérek, nem sikerült megjegyeznem ki kérte a mai posztokat, így aztán mindegyiknél döntsétek el vajon melyik ajándék kié lehet ! :)

Első meglepetésem egy német Rockbandának a "Rammsteinek" Hamburgi koncertfelvételét tartalmazza. Azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom őket, hiszen ha csak annyit mondok : Ich Will, Du hast, Buck Dich, még egy ártatlan kisgyerek is tudja miről van szó. Én jómagam az első említett számnak a klippjét láttam úgy 12-13 éves koromban, azóta bármikor bármilyen formában vevő vagyok rájuk.

Jó szórakozást hát, hangerőt a maximumra, tudassátok a szomszédokkal mi az a zene ! Hiszen mint tudjuk., a karácsony a szeretet ünnepe .

 

Az egész 2004-ben kezdődött, körülbelül 14 éves lehettem, amikor a kezembe került a Nirvana Nevermind című albuma. Addig nem nagyon foglalkoztatott a rockzene, de ez az együttes annyira lenyűgözött, hogy az ő hatásukra léptem a helyes útra, és ragadtam a későbbiekben én is basszusgitárt. A mai napig a Nirvana az egyik kedvenc bandám. De gondolom, hogy ezzel nem csak én vagyok így.
 De lássuk csak, hogy honnan is verekedte fel magát ez a tiszavirág életű banda, ami millióknak változtatta meg az életét:
 

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Bár más oldalakon volt már ilyen, csak is rajtatok múlik, rendszeresítsük-e, hogy jól induljon mindenkinek a nap !

Első zeneként mi mást is kívánhatnánk az olvasóknak ? 


 

Persze, hogy megvan. Tudom én, hogy majdnem mindannyian ismeritek már eme német együttest. Nevüket közvetve az a nyugat-német város, Ramstein-Miesenbach szolgáltatta, ahol 1988-ban az amerikai Egyesült Államok Ramstein Légibázisán egy légibemutató katasztrófába fulladt. Az együttes Rammstein című száma a tragédiára való megemlékezés. 1988. augusztus 28-án tartott bemutatón az Olasz Légierő Frecce Tricolori nevű műrepülő kötelékéből 3 sugárhajtású gép összeütközött. 31 néző halt meg percekkel a baleset után, és több százan megsérültek. Az elkövetkezendő hónapokban a halottak száma 70-re nőtt. A plusz "M" betűt a média tette hozzá, hogy megkülönböztessék az együttest a várostól. A német rammen ige magyarul azt jelenti, hogy "döngölni/cölöpözni". Én személy szerint annyira azért nem vagyok oda metálért de a Rammstein nagyon nagy kedvencem (a Nine Inch Nails elnevezésű bandával karöltve). Sajnos a nemrég lezajlott budapesti koncerten a Papp László Sportarénában pont nem tudtam ott lenni viszont a barátnőm és Perox kolléga is tiszteletüket tették és mindkettejük egybehangzó véleménye az volt, hogy a koncert valami fenomenálisra sikeredett. Tűzcsóvák, lángtenger, látványos show elemek és természetesen a vérprofin játszó zenekar. Jókat mosolygok amikor a Rammstein-t még manapság is képes valaki fasiszta, náci bandának beállítani hiszen az ál-fasisztoid szerep melyet oly sokszor emlegetnek velük kapcsolatban is csupán a botránykeltés eszköze.

Ahogyan a botránykeltés eszközei még a videoklipek is melyekkel a Rammstein sosem bánt szűkmarkúan. Legutóbb a Pussy verte ki (khmm...rossz az aki rosszra gondol) a biztosítékot a fanyalgóknál és bár az új dalhoz kapcsolódó klip esetében is mindenki valami megbotránkoztatót várt (Jonas Akerlund volt a rendező megint csak tehát értem én, hogy miért is volt ez a nagy felhajtás/várakozás), ezúttal csalódniuk kellett hiszen a Mein Land egy kifejezetten nyugis, bohókás, 60-as évek feelinget árasztó klip lett még úgy is, hogy a végén azért elszabadul a pokol. Nagyon kedvelem a Rammstein dalszövegeit is bár ezekhez már kell egy kis utánaolvasást végeznem ugyanis nem vagyok profi németes (az angol nyelvű dalokkal mint a Pussy vagy az Amerika nincs gondom). Egy régi klasszikust hoztam most tőlük: Sonne. A videoklip a Hófehérke című Grimm-mese feldolgozása. A tagok alakítják a törpéket (csak hat van, mivel az együttes hattagú). Aranyat bányásznak Hófehérkének, aki az aranypor rabja. Ez utalás a drogra is, mivel az arany itt ugyanazt a hatást váltja ki Hófehérkéből, mint a kábítószer. Érdekes, hogy míg a törpék a mai világ bányászai, Hófehérke külsője az eredeti 1937-es Disney-filméhez hasonló. Hangulatos klip és maga a dal sem elhanyagolható hiszen a Rammstein egyik legjobb száma és még manapság is kötelező eleme minden fellépésüknek.

Mr. Sulu olvasónk írta nekem:

Szia Brit!

Egy fantasztikus együttest szeretnék bemutatni az olvasóknak, melyről csak nemrégiben hallottam először. Érzelmi kötődésem is van ugyanis megismerkedtem egy fantasztikus lánnyal neki köszönhetően ismertem meg a Budapest Bárt. Az együttes motorja Farkas Róbert és testvérei/barátai akik mind virtuózai saját hangszereiknek. Ők maguk köré gyűjtötték a magyar alternatív zene legnagyobb alakjait. A teljesség igénye nélkül a csapat tagja Németh Juci, Rutkai Bori, Lovasi András, Kiss Tibi, Szűcs Krisztián és még sokan mások. Az együttes 2007-ben alakult alkalmi jelleggel, de akkora siker lett hogy azóta sorban adják ki újabb lemezeiket. Eddig négy albumot adtak ki és koncertszínházi előadásaik nagy sikereket aratnak az egész országban. Stílusukra alapvetően a bárhangulat jellemző, mely kiváló elegyet alkot a cigányzenei motívumokkal. Klasszikus magyar és nemzetközi slágereket, sanzonokat és kuplékat hangszerelnek át és formálják saját képükre beleadva egyéniségüket. Linkelném is személyes kedvencem tőlük, mely tökéletesen kifejezi stílusukat és biztosan mindenki fülébe belemászik a nóta aki meghallja.

Apró kiegészítésem: magam is kedvelem ezt a zenekart, ha jól tudom Péterfy Borival is van közös daluk de az teljesen biztos, hogy Kiss Tibi énekelte a Szívemben bomba van című slágert mert az MR2 Petőfi heavy rotációban nyomatta annak idején. Remek kis zenekar ez, értékelhető, minőségi produktumot állítanak elő. Sok hasonszőrű magyar előadó vehetne róluk példát (például nekem a Marót Viki és a Nova Kúltúrzenekar szimplán egy ízléstelen vicc). Külön tetszett eme dal azért is mert jómagam is budapesti vagyok. Köszönjük az ajánlót Mr. Sulu és kifejezetten örülök, hogy ama bizonyos fanasztikus lány ennyire jó hatással van rád hiszen a Budapest Bár kicsiny hazánk egyik legjobb, a cigányzenét a füstös bárok és a modern idők muzsikájával elegyítő zenekara amely a honi underground zenei színtér (értsd: nem Fluor avagy Wolf Kati) legjobbjait invitálja meg egy-egy közös dal elejéig. Ezt hallgassátok inkább, ne a sok médiaszart.

Úgy érzem, mindenkinek kötelező darab. Tükrözi jelenlegi hangulatomat, és a világgal való viszonyomat. Ezentúl hatalmas zene, amikor meghallgattam először, csak ennyit mondtam : Aztaku**a ..


Szerinted hogy lehettem, olyan lányba zúgva
Aki tartja a markát, magyarán egy kurva!
Szerinted hogy lehettem, olyan lányba zúgva
Aki olyan önző volt, hogy a mikrofont eldugta
Szerinted hogy lehettem, olyan lányba zúgva
Aki főzni nem, de a szex és new yorkot fújta


 

Az előző két lemezről >ITT< és >ITT< írtam részletesebben, most pedig eljött az idő, hogy a sokak által szidott 3. albumot vesézzem ki egy kicsit. Ha végigolvassátok az ajánlót, akkor rájöhettek, hogy végső soron nem egy kurvaszar lemez ez, csak azoktól a fiúktól, akik letettek két alapvetően bivalyerős albumot az asztalra, egész egyszerűen nem ezt várta a rajongóközönség:

Arctic Monkeys – Humbug

Kiadás éve: 2009

Kiadó: Domino

Műfaj:

• Indie Rock
• Post-punk revival
• Garage rock
• Neo-psychedelia

Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")

A többnyire Josh Homme (Queens Of The Stone Age) produceri irányítása alatt felvett új lemezről sokféle mende-mondát lehetett hallani megjelenése előtt, legfőképpen azt, hogy a 60-as, 70-es évek hangzásainak ihletése alatt született. Ez kérem szépen nagyon-nagyon jót tett az albumnak. Nem tingli-tangli indiediszkós suttyóknak készült, akik narancslé kortyolgatása közben vonaglottak a helyi indie-diszkóban a nagyobb slágerekre, aztán otthon megpróbálták eljátszani a Teddy Picker-t a méregdrága gitárjukon…nem, ez az album már egy felnőtt, komplex látlelet a zenekarról. Az eddigi legérettebb munkájuk. Kiváló indítás a My Propeller, melynek karaktere alapvetően határozza meg az album egészét, és akár Kurt Cobain is pengethetné valahol, a füst borította háttérben. A daloknak alapvetően nincs metálos, vagy doom-os karaktere, inkább a Doors felé lengett ki némiképp az inga, de ott van a korai Pink Floyd szelleme is, és ez az, ami miatt az idősebb generáció igazán meg fogja kedvelni a sheffieldi négyest: a vissza-visszanyúlásokért a múltba, amiket csak az érthet meg igazán, akinek a rockzene nem a 2000-es években kezdődött. Meg kell még említeni Morrissey hatását is, ugyanis a Smiths szelleme szinte az egész lemezt végig kíséri. A második dal, a Crying Lightning – mely egyben a lemez beharangozó száma is lett – ugyan lassan hat, de kiválóan felépített szám. A Dangerous Animals zúzás (amellett, hogy lehetne akár egy Queens Of The Stone Age szám is), a Secret Door pedig szintén az emelkedettebb pillanatok közé tartozik légiességével és eleganciájával. A Potion Approaching szintén megállná a helyét a QOTSA-életműben, a visító gitáros Fire And The Thud és az azt követő old-school Cornerstone (Morrissey-trip) az album talán két legjobban sikerült felvétele. A torzított énekkel kísért Dance Little Liar jelen sorok írójának a kedvence, a Pretty Visitors pedig egy merész pszichedelikus elszállás, amelyben leginkább felfedezhetők az előző két album morzsái. A sort a kicsit álmoskás The Jeweller’s Hands zárja. Sok a töltelék-szám ugyan, de a kiemelkedő pillanatok nem hiányoznak. Kérdés, hogy észrevesszük-e őket egyáltalán. Hogy honnan nézzük, azt mindenki döntse el maga, de szerintem a Humbug-ra könnyelműség lenne azt mondani, hogy rossz lemez, mert nem az. Egyszerűen csak mást vártak a rajongók, és mást vártak a kritikusok. Nem alkalmas arra, hogy a tiniket beindítsa, mikor lábtengózni kell a diszkógömbbel megvilágított táncparketten egy UV-rózsaszín széldzsekiben, de tökéletes választás annak, aki szereti a klasszikus rockzenét. Meglehet, hogy mindössze 2-3 olyan dalt talál majd csak magának, amelyeket időről-időre lejátszik majd, és nem un rájuk, azonban tény, hogy az Alex Turner vezette Arctic Monkeys ezzel a lemezzel elindult a felnőtté válás útján, ennek igazolásához pedig egy komplexebb zenei világot keresett magának, amit a következő lemezén (megjelenés júniusban) már valószínűleg meg is fog találni. Bízzunk benne.

Most már akkor is tovább viszem az Arcic Monkeys vonalat, és a szombati zeneajánlóval le is zárom az ő bemutatásukat. Tudom, hogy eredetileg Rammstein-t ígértem, azonban azzal még lesz egy kis dolgom, és szeretném hogyha Perox kolléga is besegítene majd nekem az ismertetésükbe. Úgyhogy most még Arctic Monkeys (és szombaton is), aztán majd a jövő héttől következnek más zenekarok:

Arctic Monkeys – Favourite Worst Nightmare

Kiadás éve: 2007

Kiadó: Domino

Műfaj:

• Indie Rock
• Post-punk revival
• Garage rock

Letöltés: >ITT< ("Nem lopnál autót, nem lopnál táskát, nem lopnál tévét…")

Bevált recepten ne változtass – gondolhatták a sheffieldi ifjoncok, és egy kicsivel több mint egy évvel a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not után már le is tették az asztalra a következő nagylemezüket, Favourite Worst Nightmare címmel. A hangzás azért pöpecebb (és művészibb) lett, és nem az a nyers massza, amit az első lemezen lehetett kihallani. Egyáltalán nem volt már alaptalan az, hogy sokan a Beatles-hez hasonlítgatták őket. A felügyelő producerek között ott találhatjuk James Ford-ot is, akit már említettem itt, méghozzá a Klaxons bemutatkozó lemeze kapcsán (Myths Of The Near Future), de a keverésbe besegített Alan Moulder (U2, Depeche Mode, The Killers stb.) is. A végeredmény egy nem olyan szinten odavágós album, mint az előző volt, de még így is fényévekkel verte a mezőny többi tagját a 2007-es évben, nemzetközi sikerét tekintve pedig jócskán felülmúlta a 2006-ban látottakat. Nade, tegyük be végre azt a fránya cd-t: a nyitó Brianstorm egy nagy adag adrenalin-löket, és a dal már az első albumra is simán felkerülhetett volna. A féktelen energia és lendület tehát mit sem változott ezúttal sem. Az anyag első felét a három perc alatt maradó tempósabb szerzemények uralják, majd a központi darabok, és végül a hosszabb, kicsit komplexebb szerzemények következnek. Tehát a felépítés igazán el lett találva – a dalszövegekre pedig semmi panasz nem lehet: a Teddy Picker az egyre gyorsabb futószalaggal dolgozó sztárcsinálókról és lelkesen felkínálkozó áldozataikról szól, majd két dallal később (D Is for Dangerous, és a felettébb pörgős Balaclava) elérkezünk az egyik csúcsműhöz az albumon: név szerint ez a második kislemezdalnak is választott Fluorescent Adoslescent, amely a vad tinikorába visszavágyó nő esettanulmánya. Az ezt követő Only Ones Who Know már dobmentes, és a szintén lassú, melankolikus énekkel dolgozó Do Me A Favour mellett ezek képezik a központi darabokat, melyekről fentebb szóltam. Utóbbi a zene, a szöveg, a hangulat és a lendület nagyszerű összhangja, ezáltal tökéletes indie-rock szám. A This House Is a Circus, és az If You Were There, Beware után megint csak erőre kap a lemez, és előáll a The Bad Thing, amiben olyan szövegek hangzanak el, mint például hogy "Do the bad thing, / Take off your wedding ring". Az Old Yellow Bricks számomra kiemelkedő (amihez hozzájön még a remek szövegeken kívül a fülbemászó refrén is), majd a záró 505 című dalban a frontember még orgonához is ül egy Morricone-filmzenék ihlette lebegős téma erejéig. Tökéletes zárása ez egy tökéletes lemeznek. Az Arctic Monkeys-nak sikerült még magasabbra tennie a saját maga által felállított lécet, és szerencsére nem estek a "hirtelen jött 2. lemez kudarcra van ítélve" kategóriába. Hosszabb pihenő következett ezután, majd 2009-ben kiadták végre a 3. albumukat Humbug címmel, ami olyan szinten osztotta meg a kritikusokat, és a rajongókat egyaránt, hogy a srácok szülei valószínűleg elég gyakran csuklottak. Az Amerika-trip érezhetően nem tett jót a fiúknak, azonban a tény, hogy a szombati zeneajánló témája az az album lesz, már el is árulja azt, hogy nem lett azért olyan égbekiáltóan szar munka a Humbug. Csak más. Nagyon más. De a többit majd szombaton. Most következzen egy remek klipp a Favourite Worst Nightmare albumról: