puruttya
Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett r:Film/Sorozat ajánló címkét:
2012. április 30. 12:00 | Okami | 11 hozzászólás érkezett eddig.

Ott folytatom, ahol elkezdtem.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
2012. április 29. 09:00 | Okami | 6 hozzászólás érkezett eddig.

Szeretnék már az elején leszögezni valamit. A japánbuzi nem ismétlem NEM egyenlő az animebuzval. Nem is annyira az animékkel van gondom, inkább azzal az ostoba szubkultúrával, ami kinőtt ebből az egészből. Nem akarom most leoltani az animéseket, mert náluk is vannak normális arcok, sőt én még talán 2008-ban animeconon is voltam egyszer. Hogy őszinte legyek, nekem azaz egy alkalom bőven elég is volt, de senki ne mondja, hogy vakon ítélkezem az animetársadalom fölött. Ezt nem is tenném, mert a mai poszt nem róluk szól, és ellent is mondana nekem, mert ezzel az írásommal szeretnék majd bevezetni egy új minirovatot, az animeajánlót. (Ehhez valószínűleg társ-szerkesztőkre is szükségem lesz, mert jómagam egy kezemen meg tudom számolni, hány animét méltóztatok bemutatásra.) Nem kell nagy dolgokra számítani, csak gondoltam a hozzám hasonló, japán rajzfilmekben szinte teljesen tapasztalatlan olvasókkal megosztom, hogy én mit tartok nézhetőnek. Nehéz helyzetem, mert ha animékről van szó, akkor nagyon válogatós vagyok. Amúgy utálok magamról pofázni (nem is gyakori a személyes hangvételű írás tőlem) de úgy láttam jónak, ha az olvasók is megértik szándékaimat. Ezért most egy kis önéletrajz következzék, hogy én, illetve a generációm hogyan ismerkedett meg az anime világával.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
2012. április 17. 12:30 | -Britpopper- | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Eddig csak a Trónok harcáról írtam itt korábban, de van egy olyan amerikai sorozat, amely nálam felvette a versenyt az imént említett HBO exkluzív címmel és hétről hétre képes volt még engem is a monitor elé szegezni, holott nem vagyok ám akkora sorozat fanatikus mint manapság sokan mások. Szóval a Spartacus sorozattal való ismerkedésem még az első évad (Spartacus: Vér és Homok) kezdődött amely évad ha jól emlékszem 2010-es. Sajnos a főszereplőnél a forgatás ideje alatt rákot diagnosztizáltak, ezért a második évadot el kellett halasztani (közben kaptunk egy előzménysorozatot is az Aréna Istenei címmel). Szomorú tény, hogy tavaly elhunyt a Spartacust játszó színész, ezért helyére egy új tagot kellett keresni. Az eredmény a nemrég vetített, hivatalos második évadban – melynek címe: Bosszú – tekinthető meg, szerintem az új színész maximálisan hozta az elvárásokat és helyt tudott állni a nagy elvárások közepette is. De milyen is maga a Spartacus sorozat? Röviden: véres, erőszakos, erotikától túlfűtött és erősen hajaz a 300 című kultfilmre, gondolok itt a harcok közbeni belassításokra, vagy a húzós rockzenére a történések alatt. Amíg az első évad és az előzménysorozat is tulajdonképpen csak az erőszakra és az aréna harcokra összpontosult, addig szerencsére a második évadban már ezek nem lettek annyira relevánsak és a sztori került középpontba. Persze brutalitást és szexet kapunk itt is bőven (a készítők talán egy kicsit túl brutálisra is vették az eseményeket, gondolok itt mondjuk arra amikor Spartacus izomból levágja egy pasas arcát karddal, és közelről csodálhatjuk meg a belső szerveket...). Gladiátor harcok már nem igazán lesznek, ugyanis az évad felénél Spartacus és csapata konkrétan porig égetik a híres arénát. Azonban ennek ellenére is lesznek harcok bőséggel, főleg az első évad óta hatalmas gecinek számító Glaber és a menedéket kereső Spartacus emberei között. Visszatérnek a régi arcok is, mind az első, mind az előzmény évad idejéből. Baromi jó lett ez az évad szerény véleményem szerint, mindenkinek érdemes megtekintenie aki nem ódzkodik a történelmi témájú, akciódús, borzasztóan brutális és erőszakos, gyakran erotikával fűszerezett sorozatoktól. Letölteni bárhol le lehet, én a Pirate Bay-t használtam de hamarosan érkezik a magyar szinkronos verzió is, a magyar HBO műsorában. Aki mégis az eredeti hanggal szeretné nézni (sokkal jobb) az írjon nekem privátban itt, vagy Facebook-on, és küldök neki feliratot hozzá mert felirat-portálokon sajnos már nincsenek fenn a magyar fordítások. Én jelenleg a Trónok harca második évadát nézem, véleményt majd írok erről is ha véget ér az évad. Jó szórakozást, addig is!

2012. április 14. 18:00 | blackdog07 | 0 hozzászólás érkezett eddig.

 A japán fegyverletétel után Leckie, felépülve sebesüléséből, elhagyja a katonai kórházat és hazatér. Sledge is úton van Alabamába, hogy újra a családja körében legyen, és találkozzon a régi barátjával, Sid Phillipsszel. Lena ellátogat Basilone otthonába, ahol megható találkozásban van része a férfi családjával. Leckie gyorsan megszokja a háború utáni életet, folytatja a régi munkáját, és új kapcsolatba kezd. Ám ami Sledge-et illeti, a férfi maga sem tudja, hogyan élhette túl látszólag sértetlenül a háborút. Neki több időre lesz szüksége, hogy feldolgozza a hadszíntéren történteket.

 

2012. április 13. 18:00 | blackdog07 | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Az első számú tengerészgyalogos hadosztály több mint egy hónapig harcolt Okinawa szigetén. Ezután Sledge és egysége azt a parancsot kapják, hogy segítsenek az egyik szárazföldi hadosztálynak, amely a sziget legerősebben védett japán állását próbálja bevenni - eddig eredménytelenül. Az embertelen körülmények és a japán civilek tömeges jelenléte miatti erkölcsi aggályok hatalmas lelki terhet jelentenek a katonák számára. Az öldöklő küzdelem Sledge - és tengerészgyalogos társai - fizikai és a lelki tűrőképességének határait feszegeti. 

 

2012. április 7. 18:00 | blackdog07 | 5 hozzászólás érkezett eddig.

Basilone-nak elege van a háborús kötvényekkel való kampányolásból. Meggyőzi feletteseit, hogy engedjék meg neki, hogy részt vegyen a bevetésre készülő egységek kiképzésében. A Pendleton Táborba helyezik, ahol mindent elsöprő románcba bonyolódik a kezdetben vonakodó katonanővel, Lena Riggivel. Jól tudják, hogy nincs túl sok idejük, hiszen Basilone hamarosan visszatér az egységéhez. A tengerészgyalogosok támadási célpontja ezúttal a stratégiai fontosságú Iwo Dzsima szigete. Elfoglalásával megnyílik az út Japán felé.

2012. április 6. 18:00 | blackdog07 | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Tovább folytatódik a Holtpont-hadművelet, melynek célja Peleliu elfoglalása. A tengerészgyalogosoknak minden egyes négyzetméterért meg kell küzdeniük, miközben az ellenség eltökélt szándéka, hogy az utolsó emberig kitart. Sledge-et megviseli az egyik nagyra becsült vezetőjük halála, csakúgy, mint a mindkét oldalon tapasztalható, elképzelhetetlen barbárság. A katona a lelki összeomlás határán áll. A csata végül majdnem két hónapig tart, és bár küldetésüket teljesítik, az amerikaiak súlyos veszteségeket szenvednek. A tengerészgyalogosok visszatérnek Pavavura, de Peleliu után már semmi sem olyan, mint régen.

 

2012. március 31. 18:00 | blackdog07 | 0 hozzászólás érkezett eddig.

A négynaposra tervezett hadjárat megfeneklik Peleliu szigetén. A japánok szívósan védik a jól fedett állásaikat, miközben meglepetésszerű ellentámadásokat indítanak. Sledge, Leckie és a többi tengerészgyalogos nem csak a szívós japánokkal küzd, a fojtogató hőség és az ivóvíz hiánya is nehezíti a támadók dolgát a Peleliu légibázis elfoglalásában. Az amerikaiak súlyos veszteségeket szenvednek, a sebesültek között van Leckie is. Fegyvertársaival együtt elszállítják a szigetről. Sledge szemtanúja a sokkoló igazságnak, mire nem képes az ember a túlélés érdekében, hogy azután másnap folytassa a harcot.


 

2012. március 30. 18:00 | blackdog07 | 0 hozzászólás érkezett eddig.

 Basilone egyre nagyobb hírnévre tesz szert, ahogy az országot járja a háborús kötvények népszerűsítése érdekében. Az 5. tengerészgyalogos hadosztály tagjaként Sledge Pavuvu szigetén újra találkozik az első számú tengerészgyalogos hadosztálynál szolgáló barátaival, Phillipsszel és Leckie-vel. Az első hadosztályt a Palau szigetországhoz tartozó Peleliu szigeténél vetik be, hogy elfoglalják az ottani légibázist. A partraszállás során Sledge először kap ízelítőt a japánok elleni küzdelemből. A helyzet nem egyszerű, a japánok ugyanis a sziget terepadottságait kihasználva erős ellenállást fejtenek ki

 

2012. március 24. 18:00 | blackdog07 | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Sledge álma valóra válik, besorozzák a tengerészgyalogosokhoz. Az Elliott Táborban készítik fel őt és társait a harcra. Az első számú tengerészgyalogos hadosztályt a japán megszállás alatt lévő Új-Britannia szigetén, Cape Gloucesternél vetik be. Leckie-nek és bajtársainak nemcsak a végsőkig kitartó japánokkal, hanem egy még fenyegetőbb ellenféllel, a dzsungellel is meg kell küzdeniük. Túlélve Gloucestert és az Isten háta mögötti Pavuvu szigetén folyó harcokat, Leckie-n a háború fizikai és mentális hatásai kezdenek megmutatkozni. A közeli Banikára küldik kórházba, pszichiátriai megfigyelésre.

2012. március 23. 18:00 | blackdog07 | 2 hozzászólás érkezett eddig.

A négy hónapos guadalcanali megpróbáltatás után a fizikailag és lelkileg legyengült Leckie, Basilone és a bajtársaik az ausztráliai Melbourne-ben pihenik ki fáradalmaikat. A lakosság üdvrivalgással fogadja őket, és Ausztrália megmentőiként tekintenek rájuk. Míg társai szórakoznak, Leckie egy ausztrál nővel és görög származású családjával kerül szorosabb kapcsolatba. Eközben Basilone bátorságáért megkapja a legmagasabb katonai kitüntetést, a Kongresszusi Érdemérmet. Az őrmestert felkérik, hogy térjen vissza Amerikába, és jelenlétével támogassa az amerikai háborús kötvények eladását.

 

2012. március 17. 18:00 | blackdog07 | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Guadalcanal szigete fontos az amerikai hadvezetés számára, elfoglalásával ugyanis megfelelő bázishoz jutnának a további támadáshoz. A szigeten azonban elkeseredett harcok bontakoznak ki. Basilone és a 7. tengerészgyalogos hadosztály Guadalcanal szigetére érkezik, velük erősítik meg a harcokban meggyengült első hadosztályt, melyben Leckie is harcol. Feladatuk az utánpótlás szempontjából kiemelkedően fontos repülőtér védelme. Basilone kulcsszerepet játszik az éjszakai japán támadás visszaverésében, ám a küzdelem nem múlik el nyomtalanul számára. A négy hónapig tartó harc után a kimerült első hadosztályt kivonják a szigetről.

 

2012. március 16. 18:00 | blackdog07 | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Régebbi olvasók emlékezhetnek, hogy egyszer még régebben elkezdtem péntekenként az Elit alakulat című 10 részes sorozatot kitenni az oldalra. Hol feltöltötték, hol letörölték, ezért aztán nem is tudtam befejezni. 2010-ben az HBO legyártotta második minisorozatát ha lehet így hívni, mely a "hős alakulat" címet kapta. A történetbe 1941 December hetedike után kapcsolódunk be, amikor az USA belép a második világháborúba. Abban a reményben kezdem el átadni az olvasóknak ( ebben az esetben a nézőknek ) az első részt, hogy sikeresen a végére érünk. Remélem tetszeni fog, és kellemes kikapcsolódás lesz mindenkinek aki erre az 50 percre minket választ. természetesen szinkronosan élvezhetitek a részeket.

A trailer:



rendező: Timothy Van Patten, David Nutter, Carl Franklin, Jeremy Podeswa
forgatókönyvíró: Laurence Andries, Michelle Ashford, George Pelecanos
operatőr: Remi Adefarasin, Stephen F. Windon
zene: Blake Neely, Geoff Zanelli
producer: Todd London, Cherylanne Martin
executive producer: Steven Spielberg, Tom Hanks
vágó: Alan Cody, Marta Evry, Edward A. Warschilka

szereplők:
James Badge Dale (Robert Leckie)
Joseph Mazzello (Eugene)
Jon Seda (John Basilone őrmester)
Scott Gibson (Haldane kapitány)
Richard Davine (Marine)
Linda Cropper (Mary Frank Sledge)
Anna Torv (Virginia Grey)

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

2012. február 23. 14:00 | -Britpopper- | 2 hozzászólás érkezett eddig.

Üdv, fiúk-lányok!

Engem is utolért az influenza, úgyhogy most hosszúra nyújtott poszt helyett csak egy magyar nyelvű előzetest kaptok tőlem. De ezen előzetes remélem minden sorozatfant kárpótol majd, hiszen a 2012. április 2-án startoló HBO exkluzív címről, a Trónok harca 2. évadjáról van szó. Tavaly már írtam a blogon az első évadról, annyit most is megemlítenék, hogy személyes kedvencem ez a sorozat és bár jelenleg a Spartacus: Vengeance sorozatra vagyok rákattanva (ami fényévekkel jobb mint a Blood and Sand, de még a Gods of the Arena előzménysorozatot is simán üti), de azt hiszem a Trónok harca 2. évadja minden eddigit felülmúl majd. Akik figyelemmel követték az első évadot, azok kaphattak egy akkora fejbekólintást az utolsó előtti rész végén, hogy percekig csak némán bámulták a stáblistát, mert nem hitték el, hogy ilyet meg mernek lépni egy sorozat történetében. Amerikában tiltakozások indultak, míg a könyv rajongói csak jót derültek az egész hajcihőn. Poénokat nem akarok lelőni, aki még nem ismeri a Trónok harcát, annak éppen ideje megismerkednie vele mert ez a sorozat 10/10 pontos, kicsit talán úgy is jellemezhetném, hogy olyasmi mintha a Gyűrűk urát rábízták volna a Fűrész készítőire, és mondjuk Scorsese is be-benézett volna a forgatás alatt. Borzasztóan durva dark-fantasy az egész, nem véletlenül kapott 18-as karikát a hazai premier sem – bár hozzáteszem: én angolul néztem, és eztán is maradok az eredeti verzió mellett, valahogy jobb szeretem így nézni a filmeket/sorozatokat. Meglátjuk, meglátjuk milyen lesz az új évad, én bízom benne, hogy nem okoz majd csalódást. Hamarosan már fenn lesznek a különféle torrent oldalakon a legújabb részek linkjei, a magyar felirat szerintem megint csak minőségi lesz (már ha az előző gárda csinálja majd ezt is), csupán pár hetet kell aludni még rá. Addig viszont itt van nekünk egy magyar nyelvű előzetes, ami igencsak jóra sikeredett:

 

Várjátok már?

 

2012. február 14. 08:00 | Vanson | 17 hozzászólás érkezett eddig.

Bevezető:

A sorozat Bátor, a kutya mindennapjairól szól, akit kölyök korában az idős és nagylelkű, skót származású Muriel vett magához. A hölgy földműves férje, Eustace egy igazi mogorva alak, mindenkit gyűlöl és igyekszik elijeszteni a kutyát a háztól.
Murielék háza a kansasi Kiesföldön (the middle of Nowhere – szó szerint „a semmi közepén”) található. A ház táján a legkülönfélébb gonosz teremtmények bukkannak fel, de Bátor hűségesen megvédi gazdáját és esze lévén legyőzi a furcsa ellenségeket.

Kattints ide, és nézd meg a(z) courage_L01.jpg képet teljes méretben! MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

2012. február 10. 09:00 | Vanson | 1 hozzászólás érkezett eddig.

A sorozat következő része jön hosszas kihagyás után. Az előző részben a Family Guy sorozatot mutattam be a következőkben pedig a Simpson családot ismerhetitek meg ( alaposabban ). Előre szólok,hogy nem minden karakter kerül bemutatásra csak akik majdnem minden epizódban szerepelnek. Közülük is csak a főszereplőket jellemzem hosszabban. De, hogy mindenki étvágyát kielégítsem egy összegző képen rajta lesz a sorozatban szereplő összes karakter. A poszthoz jó olvasást kívánok!

Kattints ide, és nézd meg a(z) simpsons_logo2.jpg képet teljes méretben!

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
2012. január 28. 20:06 | Peroxiszóma | 2 hozzászólás érkezett eddig.

Visszatérésem alkalmával bemutatok nektek egy számomra rendkívűl sokatmondó és hangulatos filmet, a western műfaj koronázatlan királyát, a Django-t. A nagysikerű Django-nak közel 50 feldolgozása készült el, illetve sok más westernre is nagy hatást gyakorolt, ezért gondoltam, hogy veletek is meg kell ismertetnem eme műremeket.

Sergio Corbucci 1966-ban forgatott olasz-spanyol ko-produkciója -melyet Franco Neroval készített el- egyhamar kiemelkedett a az addig lenézett spagetti westernek sokaságából (az olasz western filmek gúnyneve, a nemzeti életük neve után), és olyan méltó helyet kapott a filmművészetben, akárcsak az amerikai westernek. Manapság ugyanolyan klasszikusként tekintünk rá, mint a Leone filmekre. A temérdeknyi feldolgozás közül a mai posztomban röviden leírnám az első Django filmet, a folytatását, a Django 2: Il Grande Ritorno-t, és a Viva Django-t a Terence Hill-es változatot.

Sergio Corbucci világhírű Django-jára a véres és kegyetlen jelenetek, és a brutálisan realista ábrázolásmód jellemző (1991-ig Nagy-Britanniában tilos volt vetíteni). Emiatt rengeteg éles kritikát kapott a film, de az elismerésből is kijárt neki. A főhősünk az amerikai polgárháború egykori katonája, aki egy titokzatos koporsót vonszol maga után a sivatagban, méltán felkelti a nézők érdeklődését...Vajon ki (vagy inkább mi) lehet benne? Az elkövetkező események láncolatában nemsokára kiderül...Django a sivatagban bolyongván segítségére siet Marianak a megkínzott leánynak, akit Hugo tábornok emberei ostoroznak. A történetben két frakció harcol egymással; egyfelől ott vannak a pszichopata Jackson őrnagy katonái -aki csak kedvtelésből öli a spanyolajkúakat- és Hugo tábornok mexikóiakból álló különítménye. Gyakorlatilag mindkét banda egyformán embertelen, a főhősnek csak egy a célja, hogy mindkettőjüket átvágja és zsebre tegye az aranyat, hogy új életet kezdhessen belőle. Fordulatokban gazdag története és fantasztikus zenéje maradandó élménnyé teszi ezt az alkotást.

 MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

2012. január 20. 20:00 | Vanson | 1 hozzászólás érkezett eddig.

 Nagyon nem szaporítanám a szót nekem nagyon tetszett a film, ajánlom mindenkinek mivel a történet és a színészi játék is kiváló benne! Szép estét!

Szereplők:

Johnny Depp (George Jung)
Ray Liotta (Fred Jung)
Penélope Cruz (Mirtha)
Franka Potente (Barbara)
Elizabeth Rodriguez (Martha Oliveras)
Paul Reubens (Derek Foreal)
Rachel Griffiths (Ermine)
Jordi Mollá (Diego Delgado)


Történet:
Tipikus negatív karriertörténet. Hogyan lesz a becsületes, ám törekvő senkiből, becstelen nagymenő senki? Mintha nem is történne semmi. Cseppet átalakul az ember, s csak a végén veszi észre, hogy pont azt veszítette el, amit leginkább nem szeretett volna.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
2012. január 7. 14:00 | Insomnia | 3 hozzászólás érkezett eddig.

Juraj Jakubisko a Báthory - A legenda másik arca című filmjével egy nagyon izgalmas témához nyúlt, hiszen mindenkiből kivált valamilyen érzést, ha meghallja Báthory Erzsébet nevét. A kegyetlen, szüzek vérében fürdő, vámpír jut eszünkbe, mivel évszázadok óta ez a hit lengi körbe az asszony alakját. A rendező viszont más nézőpontból szerette volna megközelíteni Nádasdy-fejedelem özvegyének életét, és eloszlatni -talán, félig meddig sikerrel is- a "tévhiteket", amikről igazából nem biztos, hogy valaha el is tudjuk majd dönteni, hogy igazak voltak-e vagy sem, bár érdekességként megjegyezném, hogy ma már megállapították, hogy a grófnő biztosan nem fürdözött vérben, az emberi vér gyors alvadása miatt ugyanis lehetetlen lett volna.

Kattints ide, és nézd meg a(z) 2395667_cc69317836917827344f99d6517d67e1_l.jpg képet teljes méretben! MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

2011. december 31. 18:00 | Insomnia | 2 hozzászólás érkezett eddig.

Az egyik kedvenc filmemről hoztam most nektek egy rövidke ajánlót, a címe: Doktor Parnassus és a képzelet birodalma.

"A színházi társulatával utazó Dr. Parnassus páratlan lehetőséget kínál napjaink közönségének. Varázstükrén keresztül a földi realitásból a határtalan képzelet fantasztikus világába léphetnek át; választhatnak fény és öröm, vagy sötétség és bánat között.
E mágia mögött azonban sötét titok lappang. Parnassus évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel, és elnyerte a halhatatlanságot. Később, amikor találkozott élete szerelmével, egy újabb egyezséggel fiatalságra cserélte halhatatlanságát. Csakhogy az ördög ezért az ifjú Valentinát, a mágus lányát kérte, akiért eljön, amint betölti tizenhatodik születésnapját. A határidő közeleg, ezért hogy mentse szeme fényét, Parnassus köt egy utolsó fogadást: az nyer, aki elcsábítja az első öt lelket. A Doktor a társulat vad, komikus és lenyűgöző figurái közül annak ígéri lánya kezét, aki segít neki nyerni. Kalandos, és minden képzeletet felülmúlóan szürreális utazás veszi kezdetét időn és téren át."
- így szól az általános filmleírás, de én még hozzátennék pár gondolatot.
 

Kattints ide, és nézd meg a(z) 6162489_7428b85a57e782d9c40072671329edc0_xl.jpg képet teljes méretben!

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
A r:Film/Sorozat ajánló címkét tartalmazó posztok listájából több, mint 20 találat van, használd a lapozást:
<< Első | << Előző | [1] [2] [3]