Ezt meg kellet osztanom, ugyanis holnapra meg kéne tanulnom olyan gyönyörű!

Én általában ahhoz tartom magam, hogy mindenki csinálja azt, amihez ért, ami meg nagyon nem megy (és kilátástalan a fejlődés) arra nem érdemes energiát pocsékolni. Éppen ezért írok novellákat, ezért nyomatja Valorum a társadalomkritikákat, és ezért kapunk Szlotától szép sok-sok képet. Tehát én írok, hiába a költői nyelv a magyar, poéta én nem leszek. De mivel ma van a költészet világnapja, úgy éreztem megcsillogtatom ama bizonyos művészi vénám, és előrukkolok egy verssel, ami aztán tényleg belülről jön, úgymond hűen tükrözi nézeteimet. Fogadjátok hát szeretettel:

Czigány Lóránt - Toldi

Ezt most csak azért teszem ide fel

Mert éppen e percben tanulom

És amúgy sincsen, ma még posztom.

Ez a vers fos, véleményem osztom,

De azért ti, fogadjátok szeretettel:

(ui.: Rosszak a verseid Ady Endre)

Török-Zselenszky Tamás : Szabadegyháza

Tűzduruzslós este volt
Ottkint jégcsapot lóbált a hold
Nagyanyó földtől gudvancos kezén
Csak ültünk: az idő meg én

A költők sorsáról beszélt
Hogy mind megégnek a fajtájukért
Mert hiszik, hogy mindenki változni akar
Csak nem bír a jóisten kódjaival

Tollat ragadhatsz, fiam
Csak tudd azt, hogy hiába van
Hisz ezek emberré lenni félnek
De remélem, téved a vén fejem

Tűzduruzslós este volt
Ottkint jégcsapot csócsált a hold
Nagyanyám könnyel mosolygó szemén
Ott remegtünk, a jövő meg én

Jó, tollat ragadhatsz, fiam
csak tudd azt, hogy hiába van
Hisz ezek emberré lenni félnek
De remélem téved a vén fejem

Mind marni meg köpdösni fog
Mert csak a nyáltól tart emészthetőnek
Neked a mindenek csak úgy ingyen jöttek
Míg mind összegyűlt, töltve a semmiért
Vajon miért?

Ne zavarj sok vizet
Maradj szabad szegény
Még lehet, hogy nem hiszed
Veled, de nélküled is úgy lesz
Minden, ahogy lennie kell

Ragadj hát tollat, fiam
De tudd azt, hogy hiába van
Hisz ezek emberré válni félnek
Remélem, téved a vén szívem

Bő nyállal köpnek le majd
Csak hogy hagyd őket, agyondicsérnek
Neked a mindenek csak úgy ingyen jöttek
Míg mind összegyűlt, töltve a semmiért

ÚTINAPLÓ / autóban

Holdat virágporból!
Löszsivatagon fekszem.
Izzó testem a nyárs,
s a magma tüze felett,
rám felszúrva üvölt a Dunántúl.
Démoni, vércsekarom-kezek
hülye áldást osztanak most:
„Száradj, kis ország!
Hordjon szét a szél!
Eddig is belőled evett az
egész világ!”

Nem kergetem a bogarakat.
Rád jönnek, nem rám.
Neked van kiszögezett, szenvedő
ember-istened, akinek
halál henyél a lábainál.
…
errefelé bauxittal virágzik a táj.
Vér érc…
Az izmok diadala: a halál
diadala.
Mint ahogy a szépérzék
szedi a virágot,
úgy rothasztja a jóhiszemű
tudós a Földet,
s önmagát.

Ne járj a vízen!
Ne küldj csókot és mosolyt!
Egyedül maradsz.
 

[Török-Zselenszky Tamásról olvashattok itt is]

Egyik kedves barátom versét olvashatjátok, ha tetszik, akkor a blogján több alkotását is megtaláljátok.

A kőszegi hegyek

Álmomban szarvasokkal futottam,
Büszke fejüket ingatták,
Patáik alatt korgott a Föld gyomra
Agancsukkal az eget karcolták

Óriás csillagképeket követve
Érteklassan a patak partjára,
A víz édesen suttogott,
Csókot nyomtak hullámló arcára

Ordításra ébredtem,
A fejem zsibongott,
A ház előtti utcán
Egy kamion zajongott

Hideg levegő maró szőkesége
Az arcomba harapott. Mi tévő legyek?
A bűzölgő káoszt mélán szemlélték
A komor kőszegi hegyek

Majd egyszer újra látom
A vadon tiszta csendjét
Ezer madár fészkét
És számolom percenként,

Mennyi idő telik el miközben,
Elveszett lelkem felé lépkedek
S remélem megtűrnek majd hátukon
A büszke kőszegi hegyek

Pilinszky János:. Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz ûrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.

Vergõdésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.

Bûnhõdünk, de bûnhõdésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Elfáradtál. Mindened odavész. Csak ülsz a földön, és magad elé bámulsz.
Mennyi élet? Mennyi család megy így tönkre. Egy szó, amiért még virággal a kezedben indulsz el,
majd fegyverrel a kezedben járod életed középső szakaszát. Utad végén vagy keresztet kapsz a fejed fölé, vagy rabláncot, mely
összeköti kezed és lábad. Hová tart a világ? Mennyit ér egy élet? Mennyit?
Akik fenn ülnek az emelvényen, azoknak nem sokat. De nekem? Nekem, amikor lőnek rájuk, és látom hogy a fiatalok könnyes
szemmel néznek rám tanácsra várva, nekem az apjuknak. Ők voltak a mindenem. A családom és az életem.
Menekülnél. Elfutnál, de nem lehet. Csak előre és előre vezet az út. Vissza Soha!
De mégis... Ha egyszer visszafordulsz akkor nincs más, mint menni az új írányba. Csak előre!
Mihez kezdjek? A Hazáért Mindhalálig!

Johannes Hadlaub: A Szerelem Éjszakája

Ketten, kedvesem meg én
kint a Bétune erdejében
sétáltunk kedd éjjelén
s játszottunk a holdsütésben,
míg megvirradott,
s a pacsirta szólt legott:
“Induljatok már haza”
s néki így szólt rá szava:
“Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”

Hozzám simult könnyedén,
s nem sokat szabódtam én sem.
Hármat csókolt szépszerén,
s visszaadni én se féltem.
Így mulattatott,
S azt kívántuk volna ott,
bár száz évig tartana,
éj maradna, s szólana:
“Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”

 Sok gondolkodás után, úgy döntöttem, hosszú idő után ismét megosztok valami sajátot veletek. A szám a szeptemberben életbe lépett sporttörvénynek szól, és azoknak, akik ezt bármilyen formában megszavazták, illetve közreműködtek benne. Egyenlőre még csak szöveg, ha lesz rá lehetőségem, lesz tovább is .

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Végzet
 

I.
Végzetem nem szeretem
Megküzdhetsz ellenem.
Szeretném ha más lenne
S nem nélkülem menne.
Megküzdök veled sors
Rossz akár a bors.
Fekete,csíp,kellemetlen,
számomra elviselhetetlen.

Küzdök ha belehalok is
amit adsz az semmis
KÜZDJ ha mersz, kutya
Mitől lángol nem gyufa.
Nem adom szerelmem
Ha nem adod hát elveszem.

S ha vérbe is kell feküdnöm
Nem szabad legyengülnöm.
Győznöm kell akár egy hős
S én így lehetek talán nős.
Ha a sárkánnyal kell küzdenem
Akkor is enyém a győzelem.

II.
Remélem meg szeret
Nem emeltem rá sose kezet.
Sose akartam neki rosszat
Csak vele lenni egy nap hosszat.
Várom hogy újra érezzem
Hogy szerelme fényezzen
Vele meglelem a célom
S senkinek többé oda nem adom!

u.i.: a verset köszönjük Zolinak! :)

Ma egy Kortsember nicknévvel alkotó személy versét osztom meg veletek. Egy közösségi verses blogon ír ő is és még pár társa, amik közül még fogok szemezgetni. :)

Ne

Ne állj meg, ha szólitalak újra,
Szaladjál csak lebujból lebujba;
Válaszd a teljesebbik élet útját s
Ne ezt, ezt csak annak hazudják.

Ne állj meg, ha szólitanak újra,
Ne tűrd el, hogy arcodba hazudva
S nevetve rajtad élősködnek:
Hívd magadat saját hősödnek.

Ne szánj meg, ha ismét felsikoltok,
Engem csak saját elméd fénye alkot.
Ne szánj meg, mert fáj nekem az élet:
Fájdalom alkotja számomra a létet.

Egy kedves ismerősöm verse fog következni, és ezzel együtt szeretnék majd egy újfajta "ajánlót" is elinditani: tehetséges fiatal versírók alkotásait fogom nektek bemutatni. :)

Ősz van itt most és mindig és soha

Mint egy tortát,szel ketté a
lélekfacsaró őszi napsugár.
Zsibbadt agyad tudja hol vagy épp,
de legszívesebben nem ott tartanál.
Félelem maró rablánca csörren bokádon
és lágy zene szól valahol egy másik korban.
Talán nem is te volnál,ha nem hagynák ott
minden éjjel elméd megkötözve a padlón,holtan.

Tudják,veszélyes vagy cukormáz világukra
a keserű szájíz vagy bohócok arcán,
Repedés futók lábszárcsontjában,
Kávéfolt az öltönyök gallérján.
De nem vagy hiba,nem vagy tévedés.
Nem vagy semmi más,csak tűnékeny délibáb.
Bibliáik hamvait szórod a máglyarakókra
Nem foghatják szívdobbanásod karjait tovább.

Szépséget suttogsz és még ha hazudsz is magadnak, szeret a világ.
Szeret és gyűlöl,mert Te élsz legalább.

A többi versét megtalálod a blogján itt.

Bálintffy Etelka: Elmúlt a nyár...

 
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz...
És messze még a kikelet.
Oh, de én most nem rettegem
Úgy, mint egykor, a zord telet.

Nem rettegem, hogy jő a tél
S unalmával a hosszu est,
Midőn kint fúj, bömböl a szél,
S ablakomra virágot fest.

Nem félek, hogy nem lesz virág,
Nem lesz madár, csillag, sugár,
Hogy a télnek hideg szele
Meleg, de szűk szobámba zár.

Lesz virágom: édes ajkad,
Mosolygásod lesz a sugár,
Szíved meleg dobogása
A bokorba a kis madár.

Édes csókod lesz a csillag,
Mely az égről gyorsan lefut,
S véletlenül, úgy futtába
Éppen az én ajkamra jut.

Ah - mondod -, de egy hiányzik
Ragyogó nap az égbolton.
Az is meglesz: ragyogni fog
Boldogságtól az én arcom!

A napokban életbe lépett  a huligán törvény. Egy Diósgyőri ultra leírta a várható következményeket, egy történetet. Bár nem nekik szurkolok, azt el kell ismernem, nagyszerű írás.



Levél a börtönből

Ülök a cellámban bámulok magam elé, mellettem egy kigyúrt cigány éppen az ablakon kiabálva küldi üdvözletét tezsvíreinek üzenve: „Leszúrtám, de nem bántam meg,csak tártsátok ki mán csak 3 hónap oszt megyek házá!” Egy emeletes ágy velem szemben, omladozó falak, bűz, amit már megszoktam, mocsok és kosz, a mellettem lévő cellában egy Galyas Ilona nevezetű lány, inkább lény énekel valami cigánynótát: „Kelj fel anyám a sírodból, nézd meg mi lett a fiadból…” A második felét mondhatnám én is szegény édesanyámnak, aki betegre dolgozhatja magát, mint mindig, az egyetlen fia pedig… értitek. Velem szemközti cellában haverom, akit ugyanazért hoztak be, mint engem. Most bambulok már 5. hónapja itt bent és azon agyalok folyamatosan, hogy vajon mi a faszt vétettem amiért 1 év 2 hónapot szabtak ki rám az Urak!

A történetem a következő. Édesapám amikor 14 évvel ezelőtt kivitt egy focimeccsre még nem gondolta szegény, hogy itt végzem, ezek szerint nagy hibát követett el akkor. De nem is Ő, inkább én voltam a hibás, mert megtetszett, amit ott akkor láttam. Nem is csak a meccs, hanem a hangulat, a piros-fehér zászlók, a rengeteg sálas ember, a pokoli hangulat, a füstbombák, a petárdák, a pénztárgépszalagok, a tömött lelátó. Akkor még sokan jártak meccsre, nagyon sokan. Így alakult, hogy megtetszett nekem az Ultra élet minden téren és már akkor eldöntöttem, hogy én egyszer ott fogok szurkolni az ultra szektorban. Teltek múltak az évek, a magyar foci egyre csak hanyatlott, a nézőszám folyamatosan csökkent, a klubokat folyamatosan szétlopták a tulajok, bundameccsek, politika a sportban, a stadionok állapota még mindig önmagáért beszél és még sorolhatnám. Minden gondért mégis egyetlen mozgalmat tettek felelőssé. Elérkezett 2011. szeptember 1-je, amikor is életbe lépett a sporttörvény és bűnözők lettünk. Mi Ultrák, nem is csak Ultrák, hanem szurkolók, egyszerű nézők, akik kíváncsiak egy-egy meccsre és talán akkor vannak ott először, talán még fingjuk sincs arról se mi az a sporttörvény, de egy gólörömnél mondjuk bedob a pályára egy pénztárgépszalagot vagy eldurrant egy petárdát esetleg kissé ittas állapotban átesik a néhol nem túl magas kerítésen. Azonnal elvihetik se szó se beszéd és Ő lesz az esti híradóban a média által úgy tálalva, mint a bűnöző, akit végre az új törvénynek köszönhetően leültettek. Viktorkám pedig dörzsölheti a tenyerét. Igen! Megcsináltuk! Szóval a sporttörvényt mindenkinek érdemes lett volna áttanulmányoznia mielőtt egy sportrendezvényre beteszi a lábát, én nem így cselekedtem. Én csak kimentem egy meccsre 5 hónappal ezelőtt, mert vitt a szívem, a vérem, a barátaim, a lelkesedésem és a hagyomány: „Ha meccs van menni kell! Kész!”. A bejáratnál a biztonsági szolgálat emberei, akik köztudottan tiszta előéletűek, elkérik a személyimet, hogy igazoltassanak, nem mondhatok nemet, már ők is megtehetik velem, kötelességem magam igazolni. Amikor ez megtörtént alapos motozás után a büfé felé veszem az irányt, még 10 perc a kezdésig, gondolván iszok egy sört, de akkora a tömeg, hogy nem férek oda. Két ablakban szolgálnak ki, kígyózó sorok, drága sörök. Kivárom a sort, hogy leguruljon a sör, de a meccs elejét lekésem. A stadionban az eddiginél visszafogottabbak az emberek, tudják, ha valami törvénybe ütközőt csinálnak viszik őket el egyből. A hangulat még most is jó,de érezni a levegőben már mégsem olyan, mint korábban. A végéhez érkezik a meccs, 88. perc és még 0-0, ekkor imádott csapatom bombagólt lő és felrobban a stadion, másznak a kerítésre az emberek, ünnepel a tömeg, én a kezemben lévő sörömet örömömben eldobom és az a futópályán landol. Már érzem, hogy baj lesz, hátulról rángatnak is le a kerítésről és 3-4 biztonsági visz is ki, majd átadnak a rendőröknek.

Aztán most itt vagyok, 5. hónapja kérem bocsánatomat Istentől, hogy Ultrának születtem. Bocsánat, hogy ennyire szerettem ezt az életstílust, bocsánat édesapámnak, hogy anno kivitt egy meccsre. Istenem! –kérdezem újra és újra – Valóban ekkora bűnt követtem el? Tényleg ezt érdemlem? De nem válaszol Ő sem. Csak a kigyúrt cigány ordibál mellettem, és Ilona asszony énekel szüntelenül, majd a haverommal egymásra pillantunk, és meredten nézünk egymás szemébe… Nem értjük mi ez.
 

+ update

A poszt lényege, miértje, hogyanja. Írtátok, hogy nem tiszta mi a mondanivaló. utolsó hozzászólásomból másolnék nektek ha esetleg nem olvastátok :)

A poszt lényege szimplán annyi lett volna, hogy pár sorral ( ami lehet h XY-nak nem tetszik, összecsapottnak hiszi) valakinek tudjuk szépen indítani a napját. A lány azt írta miután találkoztunk, hogy arra a napra már csak egy kád forró vizet akar, meg aludni egy jót. Ebből merítettem és hoztam ki ezt. Mint kiderült a válaszából végül fáradtságánál fogva nem tudott beleülni a kádba csak lezuhanyzott. Hétfők általában szarul telnek, arra törekedtem, hogy neki ne, és ezt nekem köszönhesse nagyrészt  :)



Szép reggelt !

Van egy lány... ( jól kezdődik mi ?) a neve legyen most  Bianka. Biankával találkoztam ma, ő egy csodálatos lány és sokat kellet várnom rá. Megbeszélt találkozóink mindig az utolsó nap törlődtek, mondván közbe jött neki valami. Nem könnyű eset ő, de valamiért kitartottam mellette és a tegnapi nap végre sikerült találkoznunk. A kapcsolatunk se nem baráti, se nem szerelmi. A kettő között valahogy. hazaérkezve az estére, hirtelen lehúlt időből, a következő sorokkal köszöntem meg neki, illetve magmnak a türelmet, csodálatos 5és fél órát töltöttünk el egymással holott nagy részt csak beszélgettünk. Ez sem lesz tökéletes, biztos lesz benne hiba, de hogy senkitől nem kapott még ilyet azt 100%ig merem állítani. Hajnali 4 óra van jelenleg, ő 2 óra múlva felébred és azon kevés emberek táborába tartozhat akik boldogan indulnak el otthonról holott hétfő van, és dolgozni kell menni. Bizony, ő 20 éves én pedig 17. Ezt is megértem, aláltam egy olyan nőt aki hajlandó megismerni, és nem ítél el csupán mert később születtem mint ő. De el is kanyarodtam a témától, szóval itt a pár soros kedvesség, tőlem, neki, nektek Hétfő reggel.

Mindenkinek Kellemes Hetet Kívánok Titkoson innen ellenálláson túl :)

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

A szép mámor


Merengek a tájon
A szép női bájon.
Mosolya, virága
A Dunának szép folyása.
A szép mámor melyet maga ámor
alkotott, a szép mámor.

A szép fénylő gyémánt
Engem ő mért bánt?
Őrzöm védem rég óta
Mutatni soha se hagyta.
Nekem legértékesebb ő
Gyémánt ékszerben tündöklő

Ha fénye elkopni látszana
Lelkem buzgón javítana
De, ha nem szép gyémánt volnál
Nem egy tündöklő tűzopál.
Hát lennél-e szép rózsaszál?

Mit a gyöngyöző víz éltet
Soha nem hullat levelet.
Vagy volnál szép madár
Szabadon száll s viszi az ár.
Él a szabadnak világnak
Segít kicsi madárkáknak.

Volnál-e szép gyönyörű táj?
Egy szép nő ami csupa báj!
Gyönyörű táj,virág,opál
Nincs szó mely konstatál.

Vagy volnál-e mennyei fény?
Örül neked minden lény
Megvilágít jót és rosszat
S én csodálom nagyon hosszat.

S hogyha éltető víz volnál
Innálak míg el nem fogynál.
Jó nektár ízű finom itóka
Melyet iszogat egy kis Manóka.

Erdő volnál ami másnak a lét
S Te adod másnak a felét.
Szerelmet nem oltó éhség
Vad megindító szépség
Ez mi gyötör engem
Nyugtalanítja lelkem.

Volnál-e a párom e világon?
Szeretném kérni a kezed bármi áron
Angyal vagy a menyből
Nem egy mesekönyvből.
Hatalmas glória s szárnyak
Ura vagy a nyárnak.

Beteg vagyok

Valami megváltozott, beteg vagyok,
A kósza, tétova tünetek furcsák…
Remegő gyomor, suttogó hangok,
Homályos tekintet, zavartság.

„Thrüpp-thrüpp, na, milyen?” 

Fölém boldog, lila füstöt ereget a bánat,
Az ég büdös-kék színe rózsaillatot áraszt.
Nem vagyok hozzászokva, ez a betegség új,
Fejemben minden gondolatot lelkemnek fúj.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, milyet?”
 
Keserű eső, savanyú érzés, hangos gondolat,
Kék fű, zöld ég, kisszék, depresszív vakolat.
Boldogság doboza, bánat kalitkája, esőcsepp,
Örömmel mérgezett mosoly, mely élénkebb.
Almafabalta, papír és ceruza, pipacsvirág,
Hetek, hónapok, évek, remények, boldogság.
Távolság, kóros kor, cián, érzéketlen emberek,
Egy év, két év, nem létező évek… Félre beszélek…      
 
’Thrüpp-thrüpp, na, mi lesz?”
 
A bánat menekül, reménytelenül, majd visszajön,
Kezet fog a boldogsággal, hadat üzenve egymásnak.
Beteg vagyok? Talán, de mégsem járok láz-mezőkön.
A gondolataim egymásnak kifogásokat magyaráznak.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, mentegetőzz csak!”
 
Az én hibám… vagy mégsem? Nem értem a felét sem.
Egy vagyok, egy bolond beteg, próbálok küzdeni, de ez…
Színes betegség… hátba támadt, mert nem figyeltem.  
Mint édes álom, mi nyakon vágott. Hol az út az ébredéshez?
 
„Thrüpp-thrüpp, na, csak ne hazudj!”
 
 Ez az édes álom nem is álom. Akkor minek ébredés? Passz…
Nem álom, nem is csoda. Mit akarok? Mi ez? Hol a válasz?
Beteg vagyok. Csilingelő, színes léptű, kristálycukor hangok,
Pillangószárnyon szálló üvegkék érzések, múlékony haragok,
Üres mozdulat, fakó mosoly, keserű ima, gyilkos remény,
Igaz hazugságok, hazug igazságok,  ez mind lélek bűntény.
Törött epres üvegpoharak, könnyszilánkok, szakadt gitárhúr...
 Zagyvaság! Már, a tünetek tiszták s ez nekem mindent elárul.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, végül rájöttél.”
Baszki, szerelmes vagyok?

Kölcsey Ferenc - A Nyúgalomhoz

(Debrecen, 1808. december-1809. június)

Elúnva a lármát, sohajtok
Szent Nyúgalom! feléd,
Óh édes a te karjaid közt,
Édes szendergeni!
Nincs semmi lárma csendhelyedben,
Mint a sír kebliben,
Holott virágos ágyadon zöld
Fák közt puhán heversz.
Csak a patak csörög körülted,
Csak a zefír susog,
S a fülmilécske zeng szavával,
S csattog, süvőlt, kereng.
Óh boldog érzés, hogy ha Erdély
Árnyékos halmain
Öledbe dőlhetek le, s ottan
Felejtem bánatim;
Ha a patak csörög körűltem,
S csendes álomra hív,
Ha a madárka sír, s szemembe
Boldog könnycsepp rezeg,
Be nem kívánok a vitézek
Sorában űlni én!
Be nem kívánok a királyi
Széken tündökleni!
Óh ott tanulja meg szeretni
Szívünk az életet,
Hol az szelíden foly, miként a
Csermelyke habjai,
Óh ott tanul örűlni a szív,
Örűlni lepkeként,
S bánkódni édesen, miként a
Madár, ha társa vész.
Szent Nyúgalom! hagyd follyanak le
Öledben napjaim,
Hagyd lepjen a halál öledben
Eloltván éltemet!
Ah! akkoron virágbokorka
Nőjön sirhalmomon,
Melyen zefír kerengve játszván
Lengesse szárnyival,
Majd körbe gyűlve énekelnek
A nimfák síromon,
Ha a magos hold andalogva
Süt arra fényivel,
Köztök lebegve fogja lelkem
Hallgatni dalokat,
És e szelíd érzése tészi
Boldoggá lételét.