A következő történetet Zsolt nevű olvasónk küldte a címünkre, amit ezúton is köszönünk neki.

Sziasztok!

Nagyon tetszett a Keleti gondoltaok c. bejegyzés, ezért gondoltam megosztok veletek egy hasonló érdekes történetet:

A Szerelem Gyöngye

A legragyogóbb gyémántnál is ékesebb a gyöngy, állítják a moralisták, mert egy élőlény szenvedése teremti. Én erről mit sem mondhatok, mert semmi elragadtatást nem érzek a gyöngyök iránt. Felhős fényük egyáltalán nem lelkesít. Ugyanígy nem tudom eldönteni azt az évezredes vitát sem, hogy a Szerelem Gyöngyének históriája tulajdonképpen micsoda: a legkegyetlenebb történet, vagy pedig a szépség halhatatlanságának bájos legendája?

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Ahogy ma ígértem, itt van azt olvasmány. Fogadjátok szeretettel Miavagyok és Csucsu1111 nevű olvasóink művét. Extra köszönet nekik mégegyszer. Jó olvasást hozzá:

Julien atya kálváriája
bűnhődés

A most következő novellát, egy kedves olvasónk küldte a címünkre.Csupán  annyi kérése volt, hogy a nevét ne közöljük, aminek mi eleget is teszünk, és köszönjünk szépen, hogy megosztotta velünk ezt a művét.

Hello Őrület!

Kopognak. Álmoskásan elgondolkodok, hogy vajon ki lehet az ilyen késői avagy korai órán. Odaslattyogok az ajtóhoz és kinyitom. Elképedve veszem észre, hogy egy régi új ismerős ácsorog bebocsátásra várva. Elgondolkodom. Biztos, hogy pont most be szeretném engedni? Végül is meggyőzöm magam, hogy miért ne.
- Gyere be. Rég találkoztunk. - mosolygok rá.
- Oh, nem is volt az olyan régen. - vigyorog rám eszelősen, majd elkap és rám telepszik. Ismerős érzés. Káosz, vigyorgás, érdektelenség, meggondolatlanság, eufória, hamis boldogságérzet, nem törődömség. Oh jaj, de rég is volt már, oh jaj de jó érzés, oh de nem érdekel semmi sem! Török, zúzok, rombolok magam körül, a következményekkel ráérünk kicsit később foglalkozni, most éljünk a pillanatnak, most csináljuk azt, amit amúgy józan eszünknél sosem vinnénk véghez. Most tomboljunk, csábítsunk, égessünk fel pár hidat magunk mögött, éljünk szenvedéllyel, hallgassunk a szunnyadó és kiszabadult állatra, pöcköljük el az angyalkát a bal vállunkról és helyezzünk oda egy kisördögöt! Igyunk mértéktelenül, kiabáljunk és kötözködjünk, csak végre oh végre érjük el az áhított csúcspontot, ahonnan a zuhanás oly fájdalmas, de az odáig vezető út annyira mézédes! Mézédes és mámorító, mintha tudatmódosító szerekkel élnél, ám ez sokkal jobb, ez belülről jön, onnan bentről, az eltemetett rossz énedből, abból, akitől mindig félsz, attól, aki ha kiszabadul te a szerény kisember rettegve tekintesz fel! Oh nagyszerű vadság! Oh rémisztő vadállat! OH!OH!OH! Érzem, elhatalmasodik, már nem sok van hátra, hát jajj húzzunk bele! Élvezzük még ki ezt a csodás pár percet! És igen! Megérkeztünk! Édes Őrület, drága barátom! Örüljünk együtt, élvezzük ki még ezt a pár másodpercet mielőtt elvonulnál ismét, mielőtt úgy döntenél, hogy egy másik barátodat látogatod meg! Mielőtt a teljes üresség és átlagosság haza nem érkezik elrontva ezt a remek kis mókát kettőnk között! De oh, de ohh! Ne, ne hagyj itt drága barátom!...

Jó Napot!

Azért írok Önnek, mert barátnőm javasolta, hogy küldjem el ezt a versemet amit csatoltam levelemhez. 
Eddig akik olvasták, mindenkiből mást váltott ki e vers, remélem az Ön véleményét is olvashatom hamarosan.

Tisztelettel:
Farkas Mária 

Éjszaka gyermeke

Lemegy a Nap,
S fel jő a Hold,
Az éjszaka gyermeke
Előbújt már.
Nem tudom mit csinál,
S hogy merre jár,
Ő megy tovább, s látod
Árnyékban jár.

Lement a Nap,
S feljött a Hold.
Éjszaka gyermeke…
Hol vagy? Gyere már!
Árnyak járnak a sötétben,
Csendben, senki se tudja,
Hogy mit csinál.

S a nap lement
A hold fel jő,
Gyermek ki bolyong
Gondtalanul, merre jársz?
Házakat járva,
Áldozatot keresel,
Senki sem tudja…
Hogy mit csinálsz.

S a Nap újra lement.
A Hold… Nem jő fel.
Ma nem. Éjszaka gyermeke
Árnyak közt jár.
Árnyak közt, kik egyre,
Egyre többen lesznek!
Árnyak közt járok,
Éjszaka gyermeke lettem.
 

Egyik kedves barátom versét olvashatjátok, ha tetszik, akkor a blogján több alkotását is megtaláljátok.

A kőszegi hegyek

Álmomban szarvasokkal futottam,
Büszke fejüket ingatták,
Patáik alatt korgott a Föld gyomra
Agancsukkal az eget karcolták

Óriás csillagképeket követve
Érteklassan a patak partjára,
A víz édesen suttogott,
Csókot nyomtak hullámló arcára

Ordításra ébredtem,
A fejem zsibongott,
A ház előtti utcán
Egy kamion zajongott

Hideg levegő maró szőkesége
Az arcomba harapott. Mi tévő legyek?
A bűzölgő káoszt mélán szemlélték
A komor kőszegi hegyek

Majd egyszer újra látom
A vadon tiszta csendjét
Ezer madár fészkét
És számolom percenként,

Mennyi idő telik el miközben,
Elveszett lelkem felé lépkedek
S remélem megtűrnek majd hátukon
A büszke kőszegi hegyek

"A szomorúságnak nem sírásban kellene megnyilvánulnia! Csak hamis csorgó víz így, de ha csak néha, cseppenként tisztítja az arcunkon a koszos utat, hogy újra ragadhasson a por. Játék babák arcán, kiket felültettek egy polcra, a legmagasabbra. Tériszonnyal küzdő mély sebes, vérző szívű parány egyedek, ülnek, párjukra várnak. Első bálkor találkoztak, utolsó bál ez de sehol sem vannak. Kicsi babák várnak sorban ülve keresztbetett lábbal… fodros ruha alatt érző szív dobog… pam-pam-pam… vár, vár, vár…
Ujjnyi vastag finom por, pihe nyugszik orrukon, szempillájukon… hófehér bőrükön fakítva még színüket… nem remegnek a belül dübögő piros szervüktől, ami majd’ kiszakítja szegény mellkasukat, áttöri bordájukat… vén babák, öreg lelkek… várnak pici katonákra, vas szívvel, acél fegyverrel, hátha jő’ iciny’ kalapos édes legény…
Ablak homályos fényt csal be, koszos üvegen. Hold világítja kis foltban a padlót… a recsegő padlót… macska tipeg sarokból ki az ajtón… becsapódik mögötte… huzat, ami belökte… de babáim nem rebbennek össze szemük, sem pislog, nem, nem, ők erősek, babáim erősek…

Utolsó bál! Utolsó bál, de nem jő’ a katonahad nem jő’ szerető szív, de nem hullnak a fájdalmas vízi cseppek… erősek, erősek…
Börtön e szép puha, meleg szoba poros polcán ülni, várni, szépnek lenni, erősnek… nehéz…
Vörös sugarak csapnak be a füstös üvegen… tűz ütött ki a hegyen… szalad minden élő, menteni a birkát, kicsi szoba üres marad csak a babák, várják… hajnal 2 körül jár az idő, babák türelmetlen ülnek, de semmi neszt nem adnak, nem tör meg büszke alakjuk. Ülnek, orruk a magasban, előre néznek, kecsesen, illendőn… szemük semmi érzést nem ad át…
Magas-mély… magas aztán mély… pillanat és még üres a szoba… csak a babák… és ott a narancs-vörös-fehér tragikus világban a felső polcról egy baba hullott alá… lassan lehunyt szeme, kicsi mosoly, finom mosoly, szédült fej, hullámzó fodros szoknyájával csak libbent alá, alá… öröm ült az arcán… hamvas pír, rózsa csípte meg talán… hullt, szállt, pörgött… utolsó tánca… egyedül…
Földet ért a baba… hófehér tiszta arca millió darabra tört össze egy pillanat alatt…
Porcelán szilánkok pattantak szerte a recsegő padlón… fodros ruha, maradt csak meg belőle… és persze egy apró üvegkönnycsepp…"

Valaki jó horror filmet kért. Keresgéltem hát a címek között és találtam is . A film címe 7 nap megtorlás. Sajnos csak feliratos verzióban találtam rá az interneten, elnézését kérem emiatt az illetőnek .

A filmről : Az elismert sebész kislányát elrabolja egy perverz férfi aki megerőszakolja és megöli a kislányt.A gyilkost hamarossan elkapják,de az apa nem nyugszik és miközben börtönbe szállítják a férfit ,elrabolja és kegyetlen bosszút áll.



 

Az alábbi képeket, Mike nevű olvasónk küldte be, amit ezúton is köszönök neki. 

Ha van kedvetek, küldjetek nekünk Ti is anyagot. Címünk változatlan:

titkosellenallas@gmail.com
 

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

I. Péter

(1038-1041, 1044-1046)

ÁRPÁD-HÁZI URALKODÓ

Orseolo Péter, azaz I. Péter István király húgának (a pontos neve bizonytalan, mivel a krónikákban több néven – Gizella, Ilona és Mária – is említik) és III. Orseolo velencei dózse fiaként látta meg a napvilágot az 1010-es évek elején. Péter Velencében nevelkedett egészen 1026-ig, amikor is apját II. Konrád német-római császár nyomásásra megfosztották hatalmától. A bukott dózse legfőbb patrónusához, a bizánci császárhoz menekült, felesége és gyermekei (Péternek volt egy nővére) viszont a másik szövetséges, Szent István Magyarországán találtak menedéket. Az ifjú Péter előbb a testőrség parancsnoka lett, majd Imre herceg váratlan és tragikus halála után (1031) István király őt nevezte ki trónörökösnek, amivel Gizella királyné nem értett egyet. Csak találgatni lehet, hogy vajon azért-e, mert a királyné fiának különös körülmények között történt (Imre herceg állítólag egy vadkantámadás sérüléseibe halt bele) halála mögött esetleg Péter szerepét vélte felfedezni. Mindenesetre István halála előtt újra megerősítette, hogy Péter a kijelölt trónörökös, mivel benne – s nem az ősi hagyományokkal nem szakító, könnyelmű Vazulban (Vászolyban) – látta munkájának megőrzőjét és folytatóját.

1038. augusztus 15-én meghalt István király (a Péter-ellenes hagyomány tudni véli, hogy a trónörökös siettette meg az öreg király halálát), s Péter akadálytalanul foglalta el a trónt. Eleinte nagybátyja által megfogalmazott irányelvek szerint uralkodott: okleveleket adott ki, törvényeket adott ki, pénzt veretett, adóztatott s támogatta az egyházat (budai káptalan felépítése, pécsi székesegyház munkálatainak befejezése). A külpolitika irányvonala is megfelelt az ország érdekeinek, mivel Péter támogatta a német hűbértől megszabadulni akaró cseh herceg harcát, s Zára (Zadar) kikötővárosát is megszerezte Velencétől Magyarország számára. Ám a király több súlyos taktikai hibát is elkövetett. Egyrészt kormányzásában nem az István alatt „kipróbált” régi főurakra (köztük István sógorára, Aba Sámuelre) és főpapokra támaszkodott, hanem újonnan behívott „ordítozó németjeire” és „fecskék csivitelésével csicsergő olaszaira”. Ebből következik, hogy hiába élt 1026-tól Magyarországon, teljesen érzéketlen volt a magyar szellemre, ellentétben az István által behívott lovagokkal és (részben) papokkal, akiknek nem kis részben trónra jutását is köszönhette. Ráadásul Istvánnak tett esküjével nem törődve „félretette” az özvegy királynét is, ami azt jelentette, hogy Gizellát megfosztotta birtokainak és kincseinek nagy részétől, s gyakorlatilag házi őrizet alatt tartotta valószínűleg Veszprémben. Péter ezen források szerint „szerfölött kicsapongó volt, és az ő idejében senki sem lehetett biztos feleségének tisztasága, vagy leányának és nővérének szüzessége felől a király csatlósainak szemtelenkedése miatt, akik büntetlenül erőszakoskodtak velük”.

Ezt a történetet az egyik kedves ismerősöm írta, köszönjük a beküldést!

 1. fejezet

Judi eszeveszett módon keresi telefonját a táskájában. Mindent kiszór, de a telefon csak nem akar előkerülni, végül nagy nehezen előkotorta a táska felszakadt bélései közül.

- Igen, tessék? Itt Judi Carnel - szól bele kicsit ingerülten a telefonba.
- Üdvözlöm Miss. Carnel - a St. Joseph kórházból telefonálok, és van egy rossz hírem.
- Mi az, mondja már! Mi történt? - kiabált bele a mobiljába egyre idegesebben.
- Az ön apja... Tomas Carnel... balesetet szenvedett a H25-ös autópálya bevezető szakaszában. Nem működött a forgalomirányító lámpa, és behajtott a szembejövő forgalomba. Jelenleg válságos az állapota, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy stabilizáljuk az állapotát - mondta egy idősebb férfihang a vonal túloldaláról szemernyi együttérzést sem tanúsítva.
- Úr Isten! Azonnal odamegyek! - Judi azonnal hívta bátyját, Tomot, aki szintén a kórházba sietett.

I. (SZENT) ISTVÁN
(997/1000-1038)
ÁRPÁD-HÁZI URALKODÓ

I. István születésének dátuma éppúgy bizonytalan és nagy szórást mutat, mint apjáé. A szakkönyvekben 967-től egészen 980-ig bezárólag adják meg világra jöttének feltételezett évszámát, de legvalószínűbb a 970-es évek eleje. Viszont születése helyszínének egyöntetűen Esztergomot tartják a kutatók. Apja, Géza, "a magyarok királya", anyja pedig a kereszténység bizánci rítusát valló erdélyi Gyula vezér Sarolt nevű keresztény leánya volt. Születésekor ugyan a "pogány" Vajk nevet kapta, apjával együtt történt megkeresztelésekor (973/974 körül) azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki. Géza politikai koncepciójának megfelelően István 996-ban Civakodó Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát vette el feleségül, akivel sok hittérítő és lovag jött Bajorországból. Ez utóbbiak közül Vecelin, Hont és Pázmány lett a leghíresebb.

Géza a halálakor (997) még egy kialakulófélben lévő államszervezetet hagyott maga után, ami elsősorban a királyi hatalom stabilizálását jelentő gazdasági erőforrások és fegyveres erő egy kézbe vételén alapult. Ám a nyugati típusú tulajdonviszonyok, még kialakulatlanok voltak, a személyi függésen alapuló uralmi rend intézményekbe való szervezése még nem történt meg, s az ideológiai stabilitást biztosító kereszténység is szervezetlen volt. A Géza személye folytán összetartott, nyugati értelemben születőfélben lévő magyar államnak a nagyfejedelem (de írhattunk volna királyt is, hiszen külföldön annak tartották) halála után súlyos belharcokat kellett túlélnie, hiszen a család legidősebb és leghatalmasabb férfitagja, Koppány magának követelte a főhatalmat és a levirátus régi szokása szerint az elhunyt nagyfejedelem özvegyét, Saroltot is feleségül akarta venni. Koppány Gézához hasonlóan látszólag keresztény volt, de a hatalomért való küzdelemben felhasználta a kereszténységellenességet is, így a köztudatban a lázadása a régi "pogányság" és a kereszténység közötti küzdelemként rögzült. Valahol Veszprém és Várpalota között került sor a döntő csatára, ahol István elsősorban a német (sváb és bajor) nehézlovasságának köszönhette a győzelmet. A csatában Koppány is elesett, s a hagyomány szerint testét felnégyelték és négy vár (Esztergom, Veszprém, Győr és egy erdélyi város) kapujára tűzték ki elrettentésül: így jár, aki a király és a kereszténység ellen lázad. Mivel unokaöccsei még túl fiatalok voltak, a személyétől teljesen függő sváb származású lovagokat nevezett ki több tartomány élére, Pázmányt a bihari, Hontot a nyitrai Orcit a somogyi dukátus (hercegség) élére.

Ebben az időben III. Ottó felcseperedvén már egymaga vette kezébe a Német-római Császárság ügyeit, ám mindig egyeztetett korábbi nevelőjével, időközben II. Szilveszter néven pápává választott Gerbert D' Aurillackal. A cél az egyetemes keresztény állam megteremtése, azaz az univerzalizmus volt. Ám ez - abban a korban is - illúziónak bizonyult, hiszen Ottónak nem álltak a rendelkezésére a terv megvalósításához szükséges anyagi és emberi erőforrások. Egyfajta kompromisszumként lehet értékelni a korona küldését és az önálló egyházszervezet kiépítésének megengedését, mivel ezek Magyarország nemzetközi rangját, elismerését jelentették, ám István így hitet tett a római keresztény világba tartozás mellett.

Üdv, emberek!

Új rovat indul a blogon, méghozzá Warrior Hungary olvasónk jóvoltából. A címe: Magyar királyok posztsorozat és fő témáját tekintve sokkal inkább életrajzi beütésű, a királyok személyiségére rávilágító módon mutatná be amazokat. Tehát inkább a személyiségüket helyezné előtérbe, mintsem a cselekedeteiket. Az első részben megismerkedhettek Géza fejedelemmel. Jó olvasgatást kívánok! - Brit

Géza
(970 körül – 997)
Árpád-házi uralkodó

A magyar királyok sorát talán sokak számára meglepő módon Gézával kezdjük, akit a köztudat „csak” fejedelemként, vagy nagyfejedelemként tart számon. Ám a nyugati kortárs történet- és egyházi írók már őt is „rex”-nek, azaz „király”-nak nevezték, a fogalomnak a keresztényi felfogásban, így Gézát nyugodtna sorolhatjuk „igazi” királyaink közé.

Géza fejedelemről viszonylag keveset tudunk, a források elsősorban szentté avatott fia, István apjaként emlékeznek meg róla, akinek egy isteni látomás folytán gyúlt világosság a lelkében, s ha lassan is, de közeledett a keresztényi megvilágosodás felé. Az mindenesetre kiderül, hogy Géza a „negyedik volt attól az elsőtől számítva, aki a magyaroknak a Pannóniába való bejövetelekor fejedelem volt”.
Géza Taksony nagyfejedelemnek s egy előkelő besenyő nőnek – aki valószínűleg Magyarországon letelepedett besenyő törzsfő, Tonuzoba rokona, lánytestvére – a fia volt. Egyetlen fivérét a krónikák Mihály néven ismerték. A források szűkös volta, valamint az eltérő adatok miatt csak annyit lehet megállapítani, hogy Géza valamikor a 940-es években született (általában a 940-es, a 945-ös és a 949-es esztendő található a szakkönyvekben). Géza még az ősi hitet valló fejedelmi sarjnak született, amit elnevezése is sugall, hiszen a „Géza” név jelentését (eredetileg valószínűleg Gyeücsa) általában régi türk méltóságnévvel szokták kapcsolatba hozni. Még Taksony életében, Tar Szerénd halála után elnyerte a bihari dukátust (hercegséget), ami fejedelemmé válásakor vélhetően Szerénd fiára, Koppányra szállt. Tar Szeréndet a kutatók Árpád fejedelem dédunokájának tartják. Az mindenesetre biztos, hogy közeli rokonságban álltak Gézával – és így Istvánnal is -, mivel Koppány Géza halála után arra alapozta trónigényét. Géza húszas évei elején járhatott, amikor feleségül vette „nemzetének legszebb asszonyát”, Saroltot, a közhit szerint Erdély urának Gyulának, mindenesetre egy törzsfőnek a leányát, aki azután nagy befolyást gyakorolt egész uralkodására. A frigyből öt leánygyermek és egy fiú született. Az általános vélemény szerint Géza és Sarolt gyermekei közül Vajk (I. István király), éks két leánya, Ilona (Orseolo Péter velencei dózsénak felesége, kitől Péter király született) és Sarolta (aki Aba Sámuel – ki később szintén király lett – felesége) már kereszténynek születtek. A „pogány” névadás mégis azt valószínűsíti, hogy István még az 973/974-es (a pontos dátumot nem tudjuk) megkeresztelkedése előtt látta meg a napvilágot, amikor a hagyomány szerint Sankt Gallen-i Brúnó tartotta a keresztvíz alá Gézát is, aki az István nevet kapta a keresztségben. Chabannes-i Adémarnál pedig olvashatjuk is, hogy „fent mondott király [azaz Géza] megparancsolta Szent Brúnónak, hogy fiát is keresztelje meg, annak is – miként neki magának – az István nevet adván”.

Kedves T.E. szerkesztőség!

Régóta figyelem a Titkos Ellenállást, meg előtte az Agyiszintet és úgy vettem észre, hogy sokatok szeret írni. Azt nem tudom pontosan, hogy milyen stílust szerettek jobban. Azt hiszem inkább a versek, de most nem találgatok, nem ez a lényeg. Már nagyon rég óta szerettem volna beküldeni az Agyiszintre az egyik művem, de aztán jobb hogy vártam vele, mert ide nyugodtabb szívvel teszem. Úgy tizennégy-tizenöt évesen elkezdtem írni egy regényt, amit tizenhat éves koromban sajnos abbahagytam. Nem tudom miért, de valahogy mindig elment a kedvem ha nekiálltam. Szóval szeretném a segítségeteket kérni, hátha visszatér a kedvem, ha meglátom a hibáimat, vagy hogy mit csinálok jól. Mielőtt megijednétek nem egy regényt küldök, csak egy "kis" részletet belőle. A könyvem egyébként most 441 a3-as oldalnyi terjedelmű és már csak egy 50 oldal kell a végéhez. Szóval kérlek titeket segítsetek rajtam! A könyv egyébként fantasy stílusban íródott és ha be tudom fejezni megpróbálnám kiadni valahol.( Bár még nem nagyon tudom hogyan kell az ilyet csinálni.)

Üdvözlettel:
Vörös Dániel

Érthend megörült, amikor meglátta a kopasz dombokat. Megsarkantyúzta a lovát és végigszáguldottak a síkon. Másfél óra múlva megérkeztek a Halott erdő elé. Amikor meglátta az elsorvadt fákat megijedt. Az erdő, mint egy fal, úgy állt előttük, sűrű volt, szinte áthatolhatatlan. Az ágakat kúszónövények fedték. Ez volt az egyetlen élő rajta, de ez is betegesnek látszott. Az ifjú tudta, hogy be kell mennie, de a lába nem nagyon engedelmeskedett neki. Végül aztán elővette a térképet, amit Nalissa adott neki. Gyorsan megkereste, hogy hol van most, majd utána a pontot, ami a célját mutatta. Próbálgatta az utakat, hogy melyik a legjobb, majd kiválasztotta a leggyorsabbnak tűnőt és elpakolta a térképet. Egy kicsit megnyugodott, majd összeszedte az erejét és lovával beléptetett a sötét fák árnyékába. Bent az erdőben szinte sötét volt már. Émelyítő mocsárszag terjengett, de nem látott sehol sem vizet. Óvatosan leszállt a lováról, majd kantáron vezette tovább. Az állat ideges volt, dobálta fejét, meg prüszkölt. Érthend megállt, hogy megsimogassa a nyakát. Miután a ló egy kicsit megnyugodott folytatták az útjukat. Az erdő furcsa volt, egyszerre volt élettelen és mégis éber. Mintha a fák tudták volna, hogy itt jár valaki köztük, de azt is tudták, hogy nem bánthatják. Ha Nalissa nem mondta volna el neki, hogy az erdő megismeri a kiválsztottat, akkor biztos, hogy visszafordult volna már az elején.

Nemsokára rátalált egy ösvényre, amire rögtön rá is tért. Majdnem fél órán át gyalogolt, mire egy kis patak partjára ért. Átugrották, majd folytatták az útjukat. Az ösvény, most balra kanyarodott, hát Érthend is arra vette az útját. Nemsokára egy nagy folyóhoz értek. Érthend még nem látott ennél nagyobbat. Majdnem negyed mérföld széles volt. Itt egy régi útra tért rá az ösvény. Érthend elindult felfele az úton. A sötét fák kezdtek eltünedezni. A végén már szinte csak a kopár föld volt. Majdnem hét óra lett, mire Érthendék odaértek az úticéljuk közelébe. Az ifjú a térképét nézegette a gyér holdfényben. A folyó kezdett egy széles kanyart venni. A térkép a kanyar végénél jelezte a varázslónő házát, ott ahol egy másik folyó is beleömlik. Megnyugodva indultak megint útnak. Itt már a föld sem volt olyan aszott, mint néhány mérföldnyire.
Nemsokára az út beért egy másik rengetegbe. De ez az erdő egy csöppet sem hasonlított arra az ijesztő helyre, amit pár órája elhagytak. Buja zöld fák voltak mindenütt, amik fittyet hánytak a télre. Az út egyenesen a fák közé vezetett. Az erdőben nem volt sem bokor, se tisztás, csak fák. Minden féle, még olyan is volt, amit Érthend életében nem látott. Az erdő nem volt nagy, csak fél óráig tartott, amíg átmentek rajta, a végén egy nagy tisztás állt, telis tele mindenféle tarkabarka virágokkal, meg egy nagy házzal. Érthend teljesen elcsodálkozott ezen. Azonban volt egy rész, ahol a virágok teljesen el voltak taposva. Az ifjú meglátott egy sötét alakot a fűbe feküdni. Halkan kivonta a Sildët hüvelyéből. A lovát otthagyta az egyik fánál, majd lábujjhegyen elindult a fekvő alak felé. Amint ment felé észrevette, hogy még rengeteg hasonló test fekszik a földön. Volt egy rész a virágokban, ahol egy nagyjából két méteres sugarú körben teljesen el voltak égve. Érthend leguggolt az egyik alakhoz, hogy megvizsgálja. Amint átfordította, elrettenve vette észre, hogy az egész teste el volt szenesedve.

Gyorsan fölegyenesedett, mert zajt hallott a háta mögül, de miután rájött, hogy a lova volt visszafordult a halotthoz. Visszaguggolt mellé, majd alaposan megnézte. Az egész arca megégett, szinte felismerhetetlen volt, annyit azonban Érthend ki tudott deríteni belőle, hogy egy pyrk volt. A szenes kör közelében még két ugyan olyan gyűrű volt. Mindegyik környékén szétszórva halottak feküdtek. Érthend közelebb ment a házhoz is. Gyönyörű épület volt, még sosem látott ilyet ezelőtt. A fa törzse köré egy kétszintes házat építettek. A fatörzsön egy kis lépcső haladt csigavonalban a lombkorona felé. A koronában egy picike kis kör alakú ház állt. Érthend óvatosan közeledett az ajtóhoz és lassan bekukucskált. Bent még több halottat talált. A többséget karddal, vagy valamilyen pengével ölték meg, de volt ugyan olyan szenes hulla is, mint kint. Egy kis gyertya égett csak az asztalon. Érthend leakasztott a falról egy másikat, majd meggyújtotta. A nagyobb fénynél jobban látta az összecsapás nyomait. Vér borított mindent, a szép falakat, bútorokat, még a nagy fa törzsét is. Miután mindent átnézett elindult a lépcső felé, ami az emeletre vitt. Érthend úgy következtetett, hogy alig pár órás lehetett a támadás, mert a vér még nem volt teljesen megalvadva. Az emeleten is ugyan olyan szomorú volt a látvány. Az egyik szobába mikor belépett elállt a lélegzete. Mindenhol halottak hevertek, majdnem térdmagasságig állt a halom. A szoba fala tiszta fekete volt. Minden megperzselődött. Hirtelen furcsa zajt hallott a szoba túlsó végéből. A kardját fenyegetően felemelte, majd elindult a hang irányába. Minden egyes idegszála égnek állt a kísérteties háztól. Az ajtóval szemközti sarokban aztán felfedezett egy halvány alakot. Gyorsan elindult felé a gyertyával. Egy tünde lány volt az, tőrrel a kezében. Mikor meglátta az ifjút elkezdett a fal felé hátrálni. Érthend eldugta a kardját, amikor meglátta. A lány arcán patakzottak a könnyek. Érthend szíve elszorult a látványtól.
Hogy hívnak? - kérdezte.
A lány nem válaszolt, csak hátrább lépett és fenyegetően felemelte a tőrjét.
Na, ne sírj, nekem nyugodtan elmondhatod, nem bántalak. Anamorból jöttem. - próbálta megnyugtatni. - Mi a neved? - kérdezte újra.
Reina - suttogta.
Szép neved van, az enyém Érthend. Engedd le azt a tőrt, nem akarlak bántani.
Reina némán engedelmeskedett neki.
Gyere, itt nem biztonságos, elviszlek egy jobb helyre!
Nem, itt maradok anyámnál! - nézett a sarok felé.
Érthend most vette csak észre a tündét. A ruhája tiszta vér, teste tele volt vágásokkal. Egyik kezében íves tünde kard volt, a másikban egy botnak a vége. Már nem élt, a testébe nyílvesszők álltak. Minden csúfság ellenére arca csodaszép volt. Érthend szíve összeszorult a látványtól. Haja ébenfekete volt, arca hosszúkás, szeme macskaszerű, szája pedig keskeny.
Értem. De akkor sem maradhatsz itt az estére. Gyere, elmegyünk egy biztonságos helyre, éjszakára, majd holnap visszajövünk! - mondta biztatóan, de nem nagyon hatott, mert a lány meg se mozdult. - Gyere ide!
Reina némán odament hozzá.
Hány éves vagy? - kérdezte Érthend.
Most múltam tizenhat.
Érthend fiatalabbnak hitte, mert még egy fejjel alacsonyabb volt nála. Bár már így is egészen nőies volt, az arányos testével és szép arcával, ami megszólalásig hasonlított az anyjáéra.
Egyedül éltetek?
Igen.
Láttad, kik támadták meg édesanyádat?
Nem, mert elbújtam.
Értem. Bár minden az ellen szól, hogy menjünk innen el, úgy döntöttem, hogy tisztességes temetést adok neki.

Reina nem szólt, csak édesanyja holttestét nézte. Érthend felemelte a szinte pillekönnyű testet, majd elindult kifele a szobából. A lány követte őt a véres házon át, egészen a kertig. Eközben Érthend állandóan azon gondolkozott, hogy milyen volt a temetés Sagittában, mert nem szerette volna, ha valami nem úgy zajlik le, ahogy a tündék szokásai megkövetelik. Kint letette a fűbe, majd elindult egy alkalmas helyet keresni. Meg is találta egy nagy tölgyfa alatt, a ház mögött. Odavitte a tündét, majd keresett egy ásót és nekilátott megásni a sírt.
Miközben ásott Reina letisztította anyja arcát, meg kihúzta belőle a vesszőket. Amikor Érthend végzett az ásással belefektette a sekély gödörbe. Keresztbe tette a karjait a mellkasán, utána pedig előhúzta a kardját és tisztelgett vele, ahogyan a nagy tisztek temetésén szokott. Miután lerótta kegyeletét megfogadta, hogy megbosszulja. Reina tünde nyelven mondott valamit, amit Érthend nem értett. A fogadalma után Érthend kedvetlenül elföldelte, majd pedig odaszúrta a törött botját és a kardját fejfának (...).

Véleményeket kommentekben várunk! Előre is köszönjük! - Brit

Végzet
 

I.
Végzetem nem szeretem
Megküzdhetsz ellenem.
Szeretném ha más lenne
S nem nélkülem menne.
Megküzdök veled sors
Rossz akár a bors.
Fekete,csíp,kellemetlen,
számomra elviselhetetlen.

Küzdök ha belehalok is
amit adsz az semmis
KÜZDJ ha mersz, kutya
Mitől lángol nem gyufa.
Nem adom szerelmem
Ha nem adod hát elveszem.

S ha vérbe is kell feküdnöm
Nem szabad legyengülnöm.
Győznöm kell akár egy hős
S én így lehetek talán nős.
Ha a sárkánnyal kell küzdenem
Akkor is enyém a győzelem.

II.
Remélem meg szeret
Nem emeltem rá sose kezet.
Sose akartam neki rosszat
Csak vele lenni egy nap hosszat.
Várom hogy újra érezzem
Hogy szerelme fényezzen
Vele meglelem a célom
S senkinek többé oda nem adom!

u.i.: a verset köszönjük Zolinak! :)

Magyarázat: Elnézést, hogy a korábban beígért FPS-ek történelme második része helyett egy ilyen cikket kaptok, de az elmúlt napokban olyan élmény történt velem, amiről úgy gondolom, hogy meg kell, hogy osszam veletek. Ma egy olyan történetet fogtok hallani, amit azért osztok meg, hogy azok akik még nem próbáltak ki kábítószert, vagy tervezik, hogy kipróbálják, kapjanak egy példát, hogy körülbelül mire számíthatnak. Természetesen fenntartom annak a lehetőségét, hogy annyira durva nem lesz elsőre, mint amit itt leírok (ugyanis ez a negyedik körnél [konkrétabban a 7-ik slukknál] történt), de jobb, ha az alábbi esetet is beleveszitek a lehetőségekbe.

Srác a tükörben

Reggel 5:27 lehetett. Éppen az 5:57-es Záhonyból Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonatot vártam, miközben volt nálam 1g az anyagból. Amíg a vonat meg nem érkezik, veszek egy öngyújtót. A mostani úgy is már eléggé szar. Amikor kiléptem az üzletből az újonnan vett öngyújtómmal, még nem is sejtettem, hogy milyen kalandok várnak rám a következő 2 órában, csak azért mert egy kicsit túl sok anyagot tettem a cigibe, és mert fáradt voltam.

Előzmények

Egy nap haverom mutatta azt a weboldalt, ahol ezt a cuccot 2500Ft/g áron adták. Rendeltem egyet, amikor pedig megérkezett, lesétáltam a pincébe, hogy ott ki kísérletezgessem a szer használatát. Az elején elszerencsétlenkedtem vele, mert azt írták, hogy tegyem egy fém tálkába, és szippantsam be a füstöt. Semmit nem érzetem. Felhívtam Kerekesit, drog és alkohol szakértő barátomat, aki a problémára tömören válaszolt: - Nem felszívni baszod! Töltsd bele egy cigibe. Hát jó rajtam nem múlik. Megtöltöttem 2 darabot és elszívtam egyet. Semmi. A másikat is elszívtam. A felénél jártam, amikor hirtelen kezdtem érezni a hatást. Mint amikor berúgtam, de most teljesen józan voltam. Az egész olyan volt mintha egy monitor mögül nézem a világot. Az egész élet mintha egy videojáték lenne. A TV mintha 3D-s lenne, szinte úgy érzem magam, mintha a filmben volnék. A videojátékokban pedig már-már lélegző emberekként tekintettem a társaimra. Míg eddig csak beküldtem őket a majréba, és hagytam, hogy ők végezzék el a piszkos munkát, most vállvetve küzdöttem velük. Ha valamelyik meghalt, újra töltöttem a pályát. Ismereteimet meg akartam osztani az egyik haverommal, ezért elrobogtam feléjük biciklivel. Egyedül a fékezéssel volt baj, mert nem használtam. A földúton robogtam végig, ott nincs nagy forgalom. Veszprémi (-haverom-) hihetetlenül örült, amikor megtudta, hogy működik a szer. Már csak annyi volt a teendőm, hogy hazamenjek és lefeküdjek. Útközben az MP4-esemen való zenehallgatás fenomenális volt. Az ember tényleg úgy érzi, mintha ő maga lenne a zene. Másnap reggel pedig még másnaposnak sem éreztem magam. Rendeltem még 1g-t.

A szép mámor


Merengek a tájon
A szép női bájon.
Mosolya, virága
A Dunának szép folyása.
A szép mámor melyet maga ámor
alkotott, a szép mámor.

A szép fénylő gyémánt
Engem ő mért bánt?
Őrzöm védem rég óta
Mutatni soha se hagyta.
Nekem legértékesebb ő
Gyémánt ékszerben tündöklő

Ha fénye elkopni látszana
Lelkem buzgón javítana
De, ha nem szép gyémánt volnál
Nem egy tündöklő tűzopál.
Hát lennél-e szép rózsaszál?

Mit a gyöngyöző víz éltet
Soha nem hullat levelet.
Vagy volnál szép madár
Szabadon száll s viszi az ár.
Él a szabadnak világnak
Segít kicsi madárkáknak.

Volnál-e szép gyönyörű táj?
Egy szép nő ami csupa báj!
Gyönyörű táj,virág,opál
Nincs szó mely konstatál.

Vagy volnál-e mennyei fény?
Örül neked minden lény
Megvilágít jót és rosszat
S én csodálom nagyon hosszat.

S hogyha éltető víz volnál
Innálak míg el nem fogynál.
Jó nektár ízű finom itóka
Melyet iszogat egy kis Manóka.

Erdő volnál ami másnak a lét
S Te adod másnak a felét.
Szerelmet nem oltó éhség
Vad megindító szépség
Ez mi gyötör engem
Nyugtalanítja lelkem.

Volnál-e a párom e világon?
Szeretném kérni a kezed bármi áron
Angyal vagy a menyből
Nem egy mesekönyvből.
Hatalmas glória s szárnyak
Ura vagy a nyárnak.

Beteg vagyok

Valami megváltozott, beteg vagyok,
A kósza, tétova tünetek furcsák…
Remegő gyomor, suttogó hangok,
Homályos tekintet, zavartság.

„Thrüpp-thrüpp, na, milyen?” 

Fölém boldog, lila füstöt ereget a bánat,
Az ég büdös-kék színe rózsaillatot áraszt.
Nem vagyok hozzászokva, ez a betegség új,
Fejemben minden gondolatot lelkemnek fúj.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, milyet?”
 
Keserű eső, savanyú érzés, hangos gondolat,
Kék fű, zöld ég, kisszék, depresszív vakolat.
Boldogság doboza, bánat kalitkája, esőcsepp,
Örömmel mérgezett mosoly, mely élénkebb.
Almafabalta, papír és ceruza, pipacsvirág,
Hetek, hónapok, évek, remények, boldogság.
Távolság, kóros kor, cián, érzéketlen emberek,
Egy év, két év, nem létező évek… Félre beszélek…      
 
’Thrüpp-thrüpp, na, mi lesz?”
 
A bánat menekül, reménytelenül, majd visszajön,
Kezet fog a boldogsággal, hadat üzenve egymásnak.
Beteg vagyok? Talán, de mégsem járok láz-mezőkön.
A gondolataim egymásnak kifogásokat magyaráznak.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, mentegetőzz csak!”
 
Az én hibám… vagy mégsem? Nem értem a felét sem.
Egy vagyok, egy bolond beteg, próbálok küzdeni, de ez…
Színes betegség… hátba támadt, mert nem figyeltem.  
Mint édes álom, mi nyakon vágott. Hol az út az ébredéshez?
 
„Thrüpp-thrüpp, na, csak ne hazudj!”
 
 Ez az édes álom nem is álom. Akkor minek ébredés? Passz…
Nem álom, nem is csoda. Mit akarok? Mi ez? Hol a válasz?
Beteg vagyok. Csilingelő, színes léptű, kristálycukor hangok,
Pillangószárnyon szálló üvegkék érzések, múlékony haragok,
Üres mozdulat, fakó mosoly, keserű ima, gyilkos remény,
Igaz hazugságok, hazug igazságok,  ez mind lélek bűntény.
Törött epres üvegpoharak, könnyszilánkok, szakadt gitárhúr...
 Zagyvaság! Már, a tünetek tiszták s ez nekem mindent elárul.
 
„Thrüpp-thrüpp, na, végül rájöttél.”
Baszki, szerelmes vagyok?

Kedves Britt, és TE szerkesztők!

Lehet, hogy érthetetlen lesz. Igyekszem

Amíg tettem, jól esett nézegetni a blogot, de már nem használ. Jót tett a lelkemnek, segített megnyugodnom. Azonban többé nem használ, talán nincs is mire.
Elkeseredtem. Nem találom a helyem a világban. Néha még azon is elgondolkodom, hogy nem is az, hanem én vagyok a beteg, hibás. Talán így is van. Azonban már nem fontos. Feladtam ezt a küzdelmet. Inkább elszigetelem a lelkem azon részét, ami még ép, ami még érez, és tisztán lát. Az elmémet elzárom, hogy majd életem kellően fontos és messzi pillanataiban előbányászhassam.  Olyan leszek mint bárki más. Végül is miért is kéne mást tennem?
Miért? Hányszor feltettem már a kérdést...
Úgy képzelem el a világ szerkezetét, az élet szerkezetét, mint egy egyenletet. Ha nem is teljesen olyan, de hasonlít rá.
Van az első sor. Az alap. Ebből kell kiindulni. Ez a sor a  csecsemőnek, a friss elmének felel meg. Ebből kell építkezni.
Aztán jön a második, illetve a megoldó sorok. Mi emberek, földi életünkben itt növekszünk, fejtegetünk. Azonban a második sor az ösztönöknek, és így a társadalomnak is köszönhetően már el van rontva.
Az ember, azt hívén, hogy minden sort jól számol, mindig az előzőre építi a következőt.
Így hiába tűnik a vége, a halál pontjában jónak, az eredeti sorra nem jó megfejtés.
Ahhoz, hogy jól megoldd, tudnod kell egy kérdésre a választ. A kérdés pedig, az ami már semmilyen érzelmet sem kelt bennem, az, hogy HOVA TARTOK? Helyesebben mondva: HOVA KELL, HOGY TARTSAK?
És akkor minden lépést ennek tudatában tennél.

Sziasztok!
 
El vagyok keseredve. Kedvesemmel már együtt vagyunk három és fél éve. Az első év után belezuhantam az elkeseredésbe és önsajnálatba, hogy milyen a világ és nekem nincs semmi hasznom. Elhanyagoltam magamat és sajnos a Páromat is. Nemrég álltam talpra (ezalatt sok mindent  beláttam, amit addig nem), de megváltoztam teljesen és egyáltalán nem ismerem magam belül. Eltűnt az a kislány, aki voltam, és egy idegen lépett a helyébe. Ijesztő, mert nincsenek mélyebb érzéseim, se boldogság, se düh és a szerelem is eltűnt. Én viszont szeretném, ha újra átérezhetném ezeket a dolgokat. Ki fog ez egyáltalán alakulni? Várjak még valamit ettől a kibaszott élettől, vagy a maradékot így éljem le? Nem akarom elhagyni a Párom, vele akarok maradni, szüksége van rám és nekem is rá, de bánt, hogy eltűnt az a gyönyörű érzés, ami az elején megvolt, és segített harcolni tűzén-vízen át Érte, Ő pedig teljes szívéből gondoskodik rólam. Nekem ez olyan érzés, mintha magasról tennék rá.
Más is átélte ezt már, vagy csak én vagyok ilyen elfuserált?
 
Bocs, hogy ide öntöm ki a szívemet.
 
17/ L

Szia!

Természetesen más is átélte már ezt, többek között én is párszor. Passzívvá váltam mindenféle emberi érzésre. Már nem is tudom mikor kezdődött. Néhány hónapja. Nézegettem az internet legeldugottabb zugait és olvastam. Olvastam erőszakról, csecsemőgyilkosságról, megcsalásról, szerelemféltésből elkövetett brutalitásról, halálról, vallásról, háborúkról és a dühről. Arról a dühről ami minden ember lelkében ott lapul, csak éppen rajtunk áll, hogy szabadjára engedjük-e vagy hagyjuk, hogy belülről felemésszen. Nem volt velem semmi gond. Éppen a záróvizsgákra készültem, még a barátnőm is szívből szeretett és az időjárás is meleg volt – éppen csak engem ezek a témák nagyon lekötöttek. Belevetettem magam abba, hogy miért is lett ilyen szar ez a világ. Nem ostoba emós kesergésre gondolok mert egy new generation emós nem érti, hogy mi az a fájdalom/kín – ő csak divatból szomorú. Nem Kedves Levélíró, én olyan mélyre szálltam az emberi erőszak mocskában, hogy mikor délután felmentem beszélgetni msn-re, akkor 15 percig rejtve voltam mert remegett a kezem, nem tudtam írni egyetlen árva szót sem. Az élet szar, erről nehezen lehetne vitát nyitni – csakhogy az a nem mindegy, hogy mi milyennek látjuk/fogjuk fel. Én nem ismerlek de ott van neked a párod akit tisztelsz (hiszen végig nagy betűvel írtál róla) és aki teljes szívéből gondoskodik rólad. Egy kicsit befordultál, erőt vett rajtad a depresszió de ez nem feltétlenül baj. Ebből ki lehet kászálódni. Tudom, hogy például ha most is kinézel az ablakon akkor azt látod, hogy rossz idő van kinn, ez is csak nyomja a hangulatod, stb. de meg kell látnod az élet apró örömeit/csodáit is. Borongós, szomorú időjárás van odakinn? Egy fenét, éppen csak be van borulva (nagyon szép ám egy kiadós zivatar) és különben is: eső után mindig kisüt a Nap és feltűnik a szivárvány is. Apró örömök – ez lenne a kulcsszó. Minden nap történik valami szép, éppen csak észre kell venni őket. Nem kell kérned a párodtól semmit sem, csak bújj oda hozzá esténként és érezd ahogy lélegzik, vagy dobog a szíve – mindenkinek szüksége van egy társra, és a társsal együtt a boldogságra. Neked már megvan a társad, most már csak boldognak kell lenned. Képzeld el mi lenne, ha nem lenne senkid. Az nagyon-nagyon rossz lenne, nem? Én gyakran így kelek fel reggelente. Tehát csak hagyd – hagyd, hogy szeressen és, hogy boldog legyen melletted/veled. Nincsen veled semmi baj Kedves Levélíró...csak felnőttél. Kívánom, hogy legyetek boldogok! ;-)

Ha bárkinek hasonló problémája van, avagy csak tanácsot szeretne akkor nyugodtan írjon nekünk (titkosellenallas@gmail.com) aztán majd megpróbálunk segíteni ahogyan tőlünk telik. Nem vagyunk ám szakavatottak csak néhány az átlagtól eltérő fiatal akik szívesen megosztják veletek a gondolataikat, az érzéseiket vagy a szívük/lelkük legmélyének tartalmát. Peace.

 Újabb képeket kaptunk ezúttal papillon nevű olvasónktól. Köszönjük neki is ! :)

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!