Ma egy rövidke kis történettel jelentkezem, de remélem elnyeri mindenki tetszését. Eredetileg a főblogra szántam, tehát elképzelhető, hogy ott is meg fog jelenni, szóval kéretik nem vótmááározni...
Kis mese a fővezérről
Mit szólnátok, ha játszanánk egyet. Csucsu olvasónk már korábban, még a mű készültének kezdeti fázisaiban vetette fel azt az ötletet, hogy több alternatív vonala is lehetne műnek, nem csak egy fő, amely lehet, hogy teljesen unalmas. A mai nap ezt fogjuk kipróbálni. Minden poszt végén lesz ez kép, amely egy dialógust tartalmaz. Amelyik válaszra rákattintasz, az fog teljesülni, s az a cselekménysor megy tovább. Jó szórakozást, és kérlek mondjatok róla véleményt, hogy ez a koncepció mennyire életképes és hol lehet rajta javítani. Jó szórakozást :)
Annyi hosszú utat tettek meg és mégis annyi van még hátra. Egy egész évnek felelt meg nekik az a 15 óra, mely a Keleti Pokolba való belépésük óta eltelt. Azok a helyszínek, melyeket az iskolában csak fényképeken láttak történelem órákon egy ócska projektoron keresztül, most ott állt előttük, szinte érintésnyire. Ott lehettek, megérinthették. Csak egy dologban különbözött a két dolog. Azóta a helyzet, csak rosszabbodott. Minél messzibbre kerültek az UCR körzetétől, annál jobban nőtt a hullák száma. Volt, ami már hónapok, sőt évek óta ott rothadt. Aki itt élt, az már ezt megszokta, így olyan lazasággal lépdelt át ezeken az eltorzult, meghasadt, elporladt testeken, mint egy gyerek, aki éppen egy domboldalra kapaszkodik fel.
Doom még mindig elmélkedett, s folyamatosan pörgette az eseményeket a fejében. Eszébe jutott Gordon, a szemüveges eléggé vékony és idős fizikus kinézetű férfi, aki össze-vissza szerencsétlenkedett az út alatt”. Hol lehet most? Mi a francnak kellett pont ő azoknak az alakoknak?” Újra felidézte az emlékeket, s pillanatról pillanatra elemezte azokat. Újra és újra neki lendült. Aztán hirtelen Semi-Conductor kizökkentette egy oldalba bökéssel.
MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
A játék nagyon egyszerű. A blog olvasóival közösen kreálunk egy történetet, úgy, hogy mindenki csak HÁROM (3) szót ír hozzászólásonként. A téma kötetlen, egy a szabály, kommentenként csak három szó engedélyezett. Aki többet ír, annak a kommentjét töröljük, mert geczi cheater érvénytelenül játszik. Na akkor vágjunk csak bele, én kezdem:
"Volt egyszer egy...
Végre itt a tavasz, és legnagyobb örömömre máris kivirágoztak a cseresznyefák. Április elseje igen fontos a japán kultúrában, hiszen ott e nap kezdődik meg a tanítás és a munka. Továbbá áprilisban virágzik a sakura, azaz a japán cseresznye, melyet külön ünneppel illetnek. Ezt a remek hangulatot próbáltam meg elcsípni, és egy történetbe önteni. Általában nem szoktam a japán mániámat keverni az írással, mert ugye a barátnődet sem baszatod meg a kutyáddal, hiába szereted mindkettőt félek nem sülne el jól. De most azért mégis megpróbáltam, álljon itt például. A japánul annyira nem tudóknak mellékeltem egy szómagyarázatot itt mely tartalmazza a történet összes idegen fogalmát. Remélem, hasznát veszitek majd. Azt hiszem itt az ideje, hogy befogjam a szám, ti meg olvassátok a történetet:
Cseresznyevirág
Tourtouga*, mint sziget, egy ősi, kelta szó
Ralph szeretett vonatozni. Élvezte a kellemes ringatózást, a kényelmet és az elsuhanó táj látványát. Igaz, volt egy pár éves, középkategóriás autója, de Mártához mindig vonattal járt. Kérdezte is tőle a nő, hogy nem lenne kényelmesebb és gyorsabb, de elhárította azzal, hogy szeretne teljesen kikapcsolódni, szeretne teljesen más világban élni, ha vele van. És ehhez kell az a kis idő, amit a vonaton tölt. Mire megérkezik, már úgy érzi, egészen más dimenzióban él.
Nagyjából négy éve találkozik Mártával, és mindig csak hétvégén. Ugyanis van egy kislánya a nőnek, akinél komplikációk léptek fel a szülésnél. Az apa nem bírta feldolgozni és kezelni a helyzetet, így elhagyta őket, de érzett annyi felelősséget, hogy vállalta, minden hétvégén elviszi a lányát kezelésre és annak a költségeit is állja. Azóta összejárnak. Ralph minden pénteken délután, vagy szombaton reggel elindul Mártához, majd vasárnap kora este haza utazik.
De ezen a hétvégén minden másként alakult...
MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
36 évi csend
Egy becsvágyó szerzetes szeretett volna találni magának egy gurut. Elment hát egy kolostorba, ahol is a tanítója azt mondta neki:
– Itt maradhatsz, de van egy fontos szabályunk: minden tanítvány betartja a hallgatási fogadalmat. Te is csak tizenkét év múlva szólalhatsz meg.
Tizenkét évi csendes meditáció után elérkezett a nap, amikor a tanítvány elmondhatott egy dolgot vagy feltehetett egy kérdést. Ő ezt mondta:
– Túl kemény az ágy.
Újabb tizenkét év kemény hallgatás következett, amikor is újra lehetősége nyílott beszélni. Ekkor így szólt:
– Nem jó az étel.
Ismét tizenkét év kemény munka következett, s megint szólhatott. Íme a szavai 36 évi gyakorlás után:
– Abbahagyom.
A guruja azonmód válaszolt neki:
– Jól van hát, hisz úgysem csinálsz egyebet, mint panaszkodsz.
Gondolkoztatok már azon, hogy milyenek lennének a mesehősök az életben?
Egy californiai fotós, Ryan Astamendi, nemcsak elképzelte, hanem meg is valósította elképzelését. Hosszas munkával kiválogatta, a mesehősökre legjobban hasonlító embereket, és egy sorozatot készített róluk. Az eredmény fantasztikus.
Még mindig nincsen poszt, mert Cegléden felsővezeték szakadás volt. Szóval ideiglenesen a péntek esti olvasmány pótlására pályázatot hirdetek. Aki úgy érzi, van némi írói tehetsége az nosza ragadjon tollat/billentyűzetet/ázsiai gyorsíró-titkárt és lásson neki az alkotásnak!
MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!Aki a cím alapján a Berényi klánra gondolt, azt el kell, hogy szomorítsam, mert ez a poszt nem róluk szól. Helyettük egy sokkal ismertebb családot szeretnék nektek bemutatni, mégpedig a Mézga családot. Szinte nincs ember az országban, aki ne ismerné őket. A legtöbbünk számára a gyermekkor elengedhetetlen része volt ez a kedves kis mese.
Mint azt észrevettétek vagy nem, mert leszartok magasról az utóbbi két hétben nem nagyon posztoltam, és ez egy ideig még így is marad sajnos. Kezdve az angol vizsgáimtól egészen az autóvezetési tanfolyamig minden a nyakamba szakadt, szóval egyelőre ki se látok a tennivalóktól.
Tehát lényegében nincsen poszt, mert Cegléden felsővezeték szakadás volt. Lusta gyereknek anyja veri a faszát, én meg aztán végkép nem fogom senkinek, szóval ideiglenesen a péntek esti olvasmány pótlására pályázatot hirdetek. Aki úgy érzi, van némi írói tehetsége és a zsidók nem értékelték őt a csillagszületikbe az nosza ragadjon tollat/billentyűzetet/ázsiai gyorsíró-titkárt és lásson neki az alkotásnak!
Mivel már úgyis régen volt, és az Aranyeső óta nem volt módotok kulturálódni, így most ismét hoztam egy japán népmesét, Zsolt Péter könyvéből. A történet elején megjegyezném, hogy a japán mondavilágban a bonc jelentésének semmi köze a hullákhoz, vagy halott állatok kibelezéséhez. Japánban a bonc a buddhista pap megnevezése. Na de lássuk a mesét:
Boncnövendék mérget evett
Egyszer volt egy kisfiú. Ez a kisfiú egy könyvet kapott tanáraitól, melyből megismerhette a japán kultúrát, az ősi japán meséket, történeteket. Nem szólt minden monda dicső szamurájok hőstetteiről, éppen ellenkezőleg, nagyrészt egyszerű emberek; parasztok, kereskedők halászok és papok mindennapi életét, és tanulságait ismertették meg a mesék. Azóta már közel tíz év is eltelt. A kisfiú már jócskán felnőtt, és az élet során mind ő, mind tanárai külön utakra tértek. De annyi év után, ez a régi, rongyos könyvecske előkerült a pince sötétjéből, és a fiú örömmel emlékszik a régi tanításokra, szeretett mestereire. Ennek a könyvnek a tanulságát szeretném átadni nektek új posztsorozatomban. A posztokban „Zsolt Péter: Japán népmesék és mondák” című válogatásából fogok történeteket elétek tárni. Így mindenki közelebb kerülhet a japán kultúrához, és hitvilághoz.
Jó szórakozást és sok tanulságot kívánok.
A fülemülés kanna
Kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan, aki ne ismerné Frakkot? Hányan ugrottunk valamikor a TV képernyő elé, amikor meghallottuk a zenéjét?
A minap egy régi újság akadt a kezembe, és figyeltem fel rá.
A Frakk, a macskák réme című magyar animációs sorozat négy szériából áll, és mindegyik 13 részt tartalmaz. A forgatókönyvet Bálint Ágnes írta, és legelőször 1972. december 23-án sugározták.
A legelső részben megtudhatjuk, miként kerül Frakk, a magyar vizsla (a macskák legnagyobb örömére) Károly bácsiékhoz. De nem lövöm le a poént, inkább nosztalgiázzon mindenki egyet, és nézze meg.
Még több érdekesség a tovább után:
MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!
