Végre itt a tavasz, és legnagyobb örömömre máris kivirágoztak a cseresznyefák. Április elseje igen fontos a japán kultúrában, hiszen ott e nap kezdődik meg a tanítás és a munka. Továbbá áprilisban virágzik a sakura, azaz a japán cseresznye, melyet külön ünneppel illetnek. Ezt a remek hangulatot próbáltam meg elcsípni, és egy történetbe önteni. Általában nem szoktam a japán mániámat keverni az írással, mert ugye a barátnődet sem baszatod meg a kutyáddal, hiába szereted mindkettőt félek nem sülne el jól. De most azért mégis megpróbáltam, álljon itt például. A japánul annyira nem tudóknak mellékeltem egy szómagyarázatot itt mely tartalmazza a történet összes idegen fogalmát. Remélem, hasznát veszitek majd. Azt hiszem itt az ideje, hogy befogjam a szám, ti meg olvassátok a történetet:

Cseresznyevirág

A következő fotókat egy kedves olvasónktól kaptuk, amit nagyon szépen köszönünk neki.

Akinek tetszik, és szeretne többet is látni, az megnézheti őket ezen az oldalon: http://artismylife.webnode.hu

Rola Chang, művésznevén Jungshan, egy taiwani festőművésznő. Hobbi szinten fest, főállásban egy vezető technológiai cég munkatársa. Kedvenc témái közé tartozik a szamurájkultúra, és az emberi érzelmek kifejezése. Általában ezt a kettőt szokta ötvözni műveiben. Nem hagyományos festékkel fest, hanem tintával. Amit még érdemes tudni róla, hogy sohasem járt a felkelő nap országában, mégis nagy hatást gyakorolt rá a legendás harcosok történelme. 

Biztos mindenki hallott már Withney Houstonról. Akinek eddig nem volt világos, hogy ki is volt Ő, az most mindent megtudhat a hírekből, mivel attól hangos az egész média, hogy szegény elhunyt. Csak úgy mint Jackson, a halála előtt Ő is a visszatérését fontolgatta, ami esedékessé vált, mivel az utóbbi években csak drogbotrányairól lehetett hallani, tele volt adósággal, és anyaként sem tudott helytállni.

Viszont nem értem, hogy miért kell az egekig magasztalni, mivel a hivatalos indoklás szerint is sok alkoholt fogyasztott nagy mennyiségű nyugtatóra. Ez az én véleményem szerint azt jelenti, hogy egy drogos aki régebben szebb napokat is megélt énekesnő volt, véletlenül megölte magát.

A legjobb esetben sem tudom sajnálni, esetleg szánalmat tudnék érezni, de a hányingert keltő média miatt mára egy kis szánalmon kívül más nem tölti el a szívem ezzel kapcsolatban.Nem nagyon hiszek abban a közhelyben, hogy halottról vagy jót, vagy semmit, elvégre attól, hogy valaha előadó művész volt, még nem szarik különbet mint én, sőt, ettől a tragédiától, még nem tudok elvonatkoztatni a drogos múltjától.

Nem feltétlenül ártott ezzel nekem vagy bárkinek, viszont az, hogy annak ellenére, hogy volt gyereke, azt nem tudta megfelelően nevelni. Na ez már vérlázítóbb.

Egyébként nem tudom, hogy nálunk mekkora kultusza volt, én csak egy számát ismerem , és láttam a több mint testőrt, mondjuk ez betudható annak, hogy még fiatal vagyok.

Viszont van aki a halálát egyáltalán nem tekinti egy szerencsétlen véletlennek. Ha megnézzük a már említett Jacksont, Ő is hasonló körülmények között halt meg. Pont Jackson is a visszatérést fontolgatta, habár a halála előtt nem volt nagy az érdeklődés a „This is It” turné iránt.

Viszont a halála után, többszörösére nőtt az érdeklődés, mind a turnéjáról szóló mozi és dvd, mind az eddig kiadott lemezei iránt, amiből természetesen a legnagyobb hasznot a menedzsmentjei zsebelték be. Egyébként Jacksonról még annyit, ha végig csinálta volna a turnét, (már ha az egészsége engedi…) és sikeres is lesz, a bevétel 80%-a a 400 millió dolláros hiteltartozására ment volna, amit a pedofil ügyek eltusolása végett kellett felvennie.

Whitney Houston is hasonló cipőben járt, neki is 120 millió dolláros hitel tartozása volt, egy közeli barátja azt nyilatkozta, hogy már a ruháit kellett eladnia. Emellett komoly alkohol problémái voltak, ezért senki nem jósolta, hogy sikerül neki a visszatérése.

Mindenki eldöntheti, hogy mi is az igazság, viszont a tanulság legyen az, hogy akármilyen hírességgel is történik tragédia, a viselt dolgait sosem szabad háttérbe szorítani, mert az nem helyes, hogy egy drogos-alkoholista, vagy épp pedofil celebsztárt az egekig magasztalunk. A sikert normálisan is meg lehet élni.

Köszönöm a figyelmet!

Gondolkoztatok már azon, hogy milyenek lennének a mesehősök az életben?
Egy californiai fotós, Ryan Astamendi, nemcsak elképzelte, hanem meg is valósította elképzelését. Hosszas munkával kiválogatta, a mesehősökre legjobban hasonlító embereket, és egy sorozatot készített róluk. Az eredmény fantasztikus.
 

Ahogy ma ígértem, itt van azt olvasmány. Fogadjátok szeretettel Miavagyok és Csucsu1111 nevű olvasóink művét. Extra köszönet nekik mégegyszer. Jó olvasást hozzá:

Julien atya kálváriája
bűnhődés

A most következő novellát, egy kedves olvasónk küldte a címünkre.Csupán  annyi kérése volt, hogy a nevét ne közöljük, aminek mi eleget is teszünk, és köszönjünk szépen, hogy megosztotta velünk ezt a művét.

Hello Őrület!

Kopognak. Álmoskásan elgondolkodok, hogy vajon ki lehet az ilyen késői avagy korai órán. Odaslattyogok az ajtóhoz és kinyitom. Elképedve veszem észre, hogy egy régi új ismerős ácsorog bebocsátásra várva. Elgondolkodom. Biztos, hogy pont most be szeretném engedni? Végül is meggyőzöm magam, hogy miért ne.
- Gyere be. Rég találkoztunk. - mosolygok rá.
- Oh, nem is volt az olyan régen. - vigyorog rám eszelősen, majd elkap és rám telepszik. Ismerős érzés. Káosz, vigyorgás, érdektelenség, meggondolatlanság, eufória, hamis boldogságérzet, nem törődömség. Oh jaj, de rég is volt már, oh jaj de jó érzés, oh de nem érdekel semmi sem! Török, zúzok, rombolok magam körül, a következményekkel ráérünk kicsit később foglalkozni, most éljünk a pillanatnak, most csináljuk azt, amit amúgy józan eszünknél sosem vinnénk véghez. Most tomboljunk, csábítsunk, égessünk fel pár hidat magunk mögött, éljünk szenvedéllyel, hallgassunk a szunnyadó és kiszabadult állatra, pöcköljük el az angyalkát a bal vállunkról és helyezzünk oda egy kisördögöt! Igyunk mértéktelenül, kiabáljunk és kötözködjünk, csak végre oh végre érjük el az áhított csúcspontot, ahonnan a zuhanás oly fájdalmas, de az odáig vezető út annyira mézédes! Mézédes és mámorító, mintha tudatmódosító szerekkel élnél, ám ez sokkal jobb, ez belülről jön, onnan bentről, az eltemetett rossz énedből, abból, akitől mindig félsz, attól, aki ha kiszabadul te a szerény kisember rettegve tekintesz fel! Oh nagyszerű vadság! Oh rémisztő vadállat! OH!OH!OH! Érzem, elhatalmasodik, már nem sok van hátra, hát jajj húzzunk bele! Élvezzük még ki ezt a csodás pár percet! És igen! Megérkeztünk! Édes Őrület, drága barátom! Örüljünk együtt, élvezzük ki még ezt a pár másodpercet mielőtt elvonulnál ismét, mielőtt úgy döntenél, hogy egy másik barátodat látogatod meg! Mielőtt a teljes üresség és átlagosság haza nem érkezik elrontva ezt a remek kis mókát kettőnk között! De oh, de ohh! Ne, ne hagyj itt drága barátom!...

Természetesen, mint a legtöbb normális ember, én sem nézek pornót. Gusztustalan és erkölcstelen dolognak tartom, az pedig, hogy én maszturbáljak, kvázi az ördög furulyáján játsszak, az egyenesen elképzelhetetlen. Elvégre a Biblia is szigorúan tiltja az onanizálást, meg aztán a szüzességem, köszöni szépen, a házasságig érintetlen marad. Arról meg ne is beszéljünk, hogy több száz spermium indokolatlan megölése még az abortusznál is halálosabb bűn.
Ne feledjétek gyerekek, aki magához nyúl, annak szőrös lesz a tenyere, megvakul, és a pokol tüzében fog égni!

Ha még nem múltál el 18 éves, akkor ne kattints a továbbra!

Üdv! 

Lenni én Janie Pinsky írni itt meg első poszt. Remélni fogadni Ti szeretettel, de legalább sarkos véleménnyel! Na a hülyeséget félretéve, üdvözlök mindenkit, ez az első posztom itt, mondhatni még tanulom a helyi rendszert. Amennyit tudni kell rólam, az pusztán annyi, hogy eszméletlen kritikus vénával jöttem a világra. Időnként lehet kicsit megbotránkoztató és bántó tudok lenni olyankor, kérlek paradicsom hajigálással jelezzétek az észrevételt! Az első ide szóló írásom a nők jelenlegi megítéléséről készült.

Mégis mi teszi nővé a nőt? Merült fel bennem a kérdés, miután a sokadik cikket is elolvastam a témában. Találkoztam tipikus női magazinba való írással, miszerint a mai nő, csinos, intelligens, szorult belé némi karrierista hajlam, ja és már majdnem elfelejtettem, mindezek mellett bámulatos háziasszony. Ha most egy kicsit hagyjuk elszabadulni a fantáziánkat, nagyjából szirupos - cukormázas álomnak tűnik. Ugye?

A valóság ennél jóval kiábrándítóbb. Hiszen sok nő vallja, (már ha nevezhetem valóban Nőnek) hogy a külső a legfontosabb, persze belső értékek is, de ha arra kéred, nevezzen meg legalább hármat amiért, értékesnek tartja magát, hamarabb elakad, mint fűben a roller.

Nem tudom sajnos levezetni pontosan a folyamatot, ami ide vezetett, de a sokat emlegetett média, talán a legfőbb mumus a dologban. A nőt már értékes lényként mutatják be, hanem árú cikként. Nem más már sok esetben csak egy csinos pofi, amitől még a macska alom is kelendőbb. Egy ikon, amivel a divattervezők őrült kreációit is ellehet passzolni, hiszen világszerte nők millióiban ébred hibásan a gondolat, hogy ettől lesznek vonzóak. Na és persze, nem utolsó sorban a szex ipar kiemelkedő szimbóluma. A mindenre kapható, ledér, sokszor ostoba, de annál bevállalósabb ’Csaj’. Ezek mellett, a legújabb botrány, hogy mindezt a pubertásba éppen belépő ’Kislányok’ igyekszenek elsajátítani, hiszen a média élén a Viva tv –vel, MTV-vel ami már jó pár éve masszívan a tinik uralmát hirdeti. Tini sztárok, terhes tinik, tini lotyók, hadd ne soroljam tovább.

A fent elsoroltakból következik az a kép, amit ma, már mindannyiunk ismer. Amikor elmegyünk az utcán egy horda kiscsaj mellett, aminek minden egyes tagja bokáig vakolva – dekoltáltan, füstöt eregetve vihog, egy kis alkoholtól. Felmerül bennem a kérdés, hogy ezekből így mi lesz? Vagy van-e komolyabb életcéljuk annál, hogy a hétvégi partin hányan vágják gerincre, meg természetesen, hogy erről megfelelő képek készülnek-e, amit majd megoszthat a nagyvilággal?

Amikor kénytelen vagyok egy – egy ilyen lánnyal két szót váltani, már szabályosan kaparom a falat attól a naivitással kevert ostobaságtól, amit áraszt magából. A legnagyobb favoritom, hogy mégis igyekeznek ’érzelmes – érző lények’ maradni. Itt gondolok arra, amikor kép kommentként annyit kap, valami szakad ötvenestől, hogy ’Megb*sználak…….’ Ugye akkor jön a sírás, hogy mégis miért, miért csak a szexre kellek a férfiaknak, hiszen én igazán szeretetre méltó nő vagyok! Persze, szeretetre méltó…

Sejtésem szerint, a többség nincs tisztában azzal, hogy egészen pontosan mit sugall a környezete felé, de ha felvilágosítanám arról, hogy ezzel csak kirámolja magát a piacra húsnak, pislogna rám, mint hal a szatyorban. A környezet pedig idomul, így hódítottak egyre nagyobb teret maguknak a pedofilok, és így veszíti el lassan az összes megbecsülését a női nem. Az eszményi nő már – már mesébe illő fogalom. Természetesen akadnak kivételek, de egyre kevesebb van belőlük. Így amikor egy - egy tuskóbb hím kijelenti, hogy minden nő k*rva, bár felhördülünk és verjük a nyálunkat, hogy ez nincs így, de a környezetünkben körül pillantva már nem is érezzük teljesen jogtalannak a fenti mondatot. (Itt elnézést kérek a kivételt alkotó asszonyoktól, nőktől, lányoktól, ismeritek, akinek nem inge..)

Összegzésként, csak egy kis értetlenkedést tartogatok még nektek. Személyes véleményem már elolvashattátok, most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mégis mikor lesz ennek vége? Mikor ébrednek rá a nők, hogy nem a külső és a média által sugallt ideálok, az igazi értékmérők? Egyáltalán ebben a beteg világban, kinek van még életképes elképzelése arról, milyen is agy igazi ízig-vérig Nő, tudjátok az a nagy betűs fajta.

Ennyi lett volna, lehet megkövezni, de kérlek, a malomkőre előtte vésd fel a véleményed!

...hogy egyedül indulsz otthonról a sötétben, s egyedül térsz haza, mikor megint sötét lesz. Fordul a kulcs a zárban, csörren a fém, és hideg a kilincs, mint a jég....rég nem fogta kéz...

Első rész

Második rész

Másnap reggel, lustán forgolódtam az ágyban. A lelkiismeret furdalásnak nyoma sem volt bennem. Demian már elment a szokásos reggeli körútjára, amit újabban szertartásos szökésnek neveztem el. Az este emlékképeit könnyedén magam elé tudtam idézni, még Demian őrült kérdését is. - Én terhes? - Tettem fel a kérdést magamnak. Nem hinném. Akkor már sejteném..
Régebben is voltak ilyen és ehhez hasonló állapotaim, azonban azok a nem evésnek - ivásnak, sok alkoholnak, koffeinnek, virrasztásnak voltak köszönhetőek. Meg a folyton háborgó lelkemnek. Ez is az lesz nyugtattam magam. Bizonyosan az lesz. Azonban valahol egy hang, mégis azt súgta, hogy lehetséges. Erre a gondolatra persze azonnal hisztisen reagáltam, következésképp felugrottam az ágyról, amit egy újabb erős hányinger követett. Pár perccel később már a kagyló fölött térdeltem.
- Nem lehet igaz.. - Sóhajtottam megadóan a gondolatnak. - Pont most? Lehetetlen hiszen.. , - Ekkor villant be, hogy valóban megfeledkeztünk mindennemű védekezésről, de ez az én élet stílusom mellett, egyszerűen nem történhet meg! Képtelenség!!
- Ezzel felugrottam a földről a szédelgéssel nem törődve elbotorkáltam, az asztalra dobott csomagocskához. Kiborítottam a tartalmát, oda se nézve felkaptam a keresett dobozt, és két szemet nyeltem le belőle. Megkönnyebbülten tettem vissza az asztalra, majd lerogytam az egyik székre. Ahogy viszont a kupacra emeltem a tekintetem, a terhességi teszt láttán, a sikítás kerülgetett. - Ennek tényleg szent meggyőződése, hogy úgy maradtam! - Visítottam, majd elterültem az ágyon.
Ekkor csörtetett be Demian. Közömbös pillantással nyugtáztam a jelenlétét, de a teszt miatt roppantul haragudtam rá. Így hát nem szóltam egy szót se, az arcomat a párnába fúrtam és magamra rántottam a takarót.
- Jól vagy? - Érdeklődött életem megrontója - Azt hiszem ideje kapcsolatba lépni a bácsikámmal, elvégre kézzelfogható bizonyítékaink vannak végre. Segíthetne megszervezni a védelmünket, meg talán kicsit komolyabb fegyverekhez is juthatnánk. - Zárta sorait, majd mellém telepedett az ágyra, ahogy megpróbált megölelni sündisznóként húztam magam össze, jelezvén nem tartok igényt az intim közelségre. - Biztosan jól vagy? - Kérdezte kicsit erélyesebben. - Miért nem szólsz hozzám? Bosszúból? - A kérdéseket újabb morgással válaszoltam meg. Jobb ötlete nem lévén megrántotta a vállát majd felállt az ágyról, és telefonálni kezdett. Nem igazán értettem mindent amit mondott, de bíztam benne, és ez erősebb volt minden féle durcámnál. Ahogy bontotta a vonalat, vissza kullogott az ágyhoz, újabb kísérletet tenni arra, hogy szóba álljon velem. Sejtette, hogy nem ok nélkül vagyok ilyen antiszoc ezért körbe pillantott a szobán. A konyhaasztalra nézve, rájött az akut őrületem okára. - Hmmm, szóval kiszúrta a tesztet. Ha ezt tudom nem hagyom szem előtt. De túl gyanús tüneteket produkál ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassuk ezt az alternatívát. Még akkor is ha nem éppen jókor történik mindez.
- Sikerült, elintéznem a bácsival egy találkozót, ott átadom neki a bizonyítékokat, Ő pedig ellát minket némi fegyverrel. Hallasz?
- Igen hallok, juhé, még örülök is de most egy kicsit hagyj kérlek békén. Fáradt vagyok. - Füllentettem, nem túl sikeresen. - A fenét vagy te fáradt - Mondta és már rángatta is le rólam a takarót. Némi birkózás után a hátamra fordított a kezeimet pedig a fejem fölé szegezte. - Tudod mi a te bajod? Az hogy félsz! Méghozzá rohadtul félsz! Azért vered itt folyton a balhét!! De most az egyszer kicsit figyelj rám kérlek! Épp most szervezem a védelmünket, hogy minden simán menjen és letudjuk innen lécelni! Örülnék ha egy kis megértést sőt, némi segítséget is prezentálnál végre hozzá!! Ami pedig a tesztet illeti nem azért, vettem, hogy teljesen átlendülj tőle, hülyéből, tiszta hülyébe, hanem azért mert aggódom érted! - Kiabálta igen csak meggyőzően. Végül sírásban törtem ki, és úgy kiabáltam vissza - Szerinted ha nem lennénk ilyen körülmények közt akkor is így viselkednék? Hihetetlenül fontos vagy nekem, és én is féltelek téged. Viszont azzal, hogy most, a legnagyobb szarban mászol az idegeimre ilyesmikkel, az egyszerűen kikészít! Ha ennek az egésznek vége, és túléljük a dolgot, akkor a hátra lévő életemet veled akarom tölteni, olyan helyen ahol már semmi nem bánthat minket! Gyerekekkel, unokákkal, de nem most és nem itt!
Végre elengedett. Tovább zokogtam, már nem is igazán tudva mit is siratok őszintén. Ekkor telefon ciripelés törte meg a már veszélyező csendet.
Demian pattant, hogy felkapja a kagylót:
Üdv gyermek, ha túl akarod élni ezt a rémálmot, jobb lesz ha nekem adod a papírokat. Ha nem, akkor a fiam sorsára juttatom mindkettőtöket.. Kapsz mondjuk két napot gondolkodni, ha élni akarsz felhívod ezt a számot. A többit majd akkor megbeszéljük.. – A telefonban egy halk kattanás hallatszott jelezve, hogy megszakadt a vonal.

Előző rész

Miközben beléptem az ajtón már akkor tudtam a fürdőből kiszűrődő hangokból, hogy Jane a tusolóban van. A megfogyatkozott kávémennyiség és a lakásban terjengő füst elárulta, hogy már egy ideje ébren van. Lepakoltam a cuccaim és a kulcsom is csörrenve az asztalon landolt.
- Én vagyok az. – Kiáltottam megerősítve, hogy én érkeztem és nem valaki más próbál az életére törni. Nem akartam, hogy megint kiakadjon és elájuljon. A zubogó víz csörgése hirtelen elhallgatott és motozás hallatszódott ki a fürdőből.
- Hova szoktad rejteni a törölközőket az itt megszálló szép nők elől? - Hallottam a kissé neheztelő mondatot és gyorsan kikaptam a mellettem álló szekrényből egy törölközőt. Mikor benyitottam Jane meztelen testének látványa fogadott és habozva nyújtottam oda neki a hozott rongyot. A nő mosolya sok mindent elárult pont úgy, ahogy megismerkedésük estéjén is. Közelebb léptem és a nedvességtől csillogó bőre a ruhámnak tapadt egyből eláztatva azt.
- Nem pont ilyen törölközőre gondoltam, de ez is megteszi. – Suttogta a fülembe és melleit még jobban a mellkasomnak nyomta. Kezeim egy sóhaj kíséretében Jane csípőjére kulcsolódtak és megcsókoltam. A nyelvünk vad játékba kezdett egymással, ajkaink lágyan masszírozták egymást. Elmosolyodott mikor megérezte a combjai között ágaskodó vágyamat, ekkor a nyakát kezdtem el harapdálni miközben ujjai rámarkoltak a férfiasságomra majd hagyta lassan kicsúszni onnan, ahogy egyre lentebb haladtam a testén. A nyelvem a mellei között szánkázott végig, körbe jártam a lágy domborulatokat miközben ujjaim végig siklottak a fenekén. Éreztem az ágyékából áradó forróságot és csábított az illata, de helyette a combjait kezdtem kényeztetni. Csókjaim a hasát és a köldökét ostromolták néhol csak apró puszik voltak máskor csókok vagy a nyelvem kezdte simogatni a selymes bőrt, ami megrészegített. Felpillantottam rá, ahogy nyelvem hozzáért a kelyhéhez és lassan megnyitotta az ajkakat odalent. Behunyt szemekkel kezdtem ízlelni őt és egyre többet akartam a számban érezni belőle. Miközben a nyelvem kalandozni indult megmarkoltam a fenekét és egyre közelebb húztam magamhoz. A hajamba túrt és halk sóhajokkal jutalmazta ténykedésem, én élvezettel folytattam azt, amit elkezdtem. A kezeim végigsimították a combjait, majd a térdhajlatát kezdtem cirógatni. A számba engedtem az ajkakat és finoman szívni kezdtem őket, ekkor halkan felnyögött és hátradöntött a fürdőszoba padlóján.. Rám feküdt és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Köszönöm. – Suttogta és éreztem, ahogy apró rezdülésekkel még megremeg rajtam.
- Nem bírtam ellenállni, sajnálom.
- Hülye vagy? Pont ez kellett nekem. – Percekig feküdtünk így szótlanul a gondolatainkba merülve, de végül én törtem meg a csendet.
- A pszichológusodnál voltam és elhoztam pár anyagot rólad. – Meglepetésemre Jane nem kezdett hisztériázni csak ellazulva szuszogott a mellkasomon.
- Hogyan szerezted meg? – Kérdezte miközben lehunyta a szemeit.
- Ebben a városban csak két doktor dolgozik ezen a területen és én is nála kötöttem ki a depressziómmal. Jó barátok lettünk és tartozott nekem. – Ezután csendben végig hallgatta a beszámolómat arról, amit kikövetkeztettem a papírtömegből.
- Említettél egy bizonyos Luis nevű férfit, akivel összetűzésbe keveredtél. Nem adtál neki nagy jelentőséget, hiszen a gyilkosságok miatt jártál oda. A gondod nem oldódott meg pláne, hogy követtek téged, de nem tudom tisztában voltál-e vele, hogy Luis széles körökben ismert drogdíler. – Jane megrázta a fejét és már egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a szavaim.
- Nincs semmi ötleted mit tettél ellene, hogy így rád szállt? – Tettem fel a kézenfekvő kérdést és kíváncsian néztem, ahogy a lány elmerül a gondolataiban.

*

Hogyan is feledkezhettem meg arról a szerencsétlenről. Bár valóban nem most történt talán 4 - 5 évvel ezelőtt lehetett. Ebben a helyzetben nehezemre esett agyalni, a finom férfi feromon egyre inkább léhaságra ingerelt. Most azonban nem volt szabad újra elgyengülnöm, addig nem amíg elő nem hívom az emlékeim közül a szükséges képeket. Demian látva, hogy egyre mélyebbre ásom magam a gondolataim között, félretette remek humorát, és a vágyat, hogy folytassa amit megkezdett. Lassan felálltam magamra csavartam a törölközőt, majd kilibbentem a fürdőszobából. Leültem a konyha asztalhoz, és újabb cigit toltam a fogaim közé, majd vodkát követeltem. Miután megkaptam, Demian is leült, velem szembe, lévén ez a probléma immár rá is tartozott.
- Szóval, kezdtem a mondókámat, - miközben lustán eregettem a füstöt - Ez a Luis nevezetű fickó, na hogy is mondjam. Vele is hasonlóképp ismerkedtem meg mint veled. Azonban igen a dolgok nem éppen alakultak jól. Sejtettem, hogy anyagozik, meglátszott rajta, kissé lassú teremtés volt. A balhét már nem is tudom konkrétan, hogy kezdődött, de az rémlik, hogy a vita hevében egy jó adag kokaint küldtem le a klotyón, erre berágott, nekem jött, én pedig nemes egyszerűséggel eltörtem az orrát. Összeszedtem a cuccaim, és már ott se voltam.
- Nem láttam utána többet, gondolom, nem akarta újra töretni a nóziját. - Elmosolyodtam végül, megelevenedett a szemem előtt a kis mélynövésű, vézna, szürkés szőke srác, a folyton járó izgága savó kék szemekkel.. Bizony sokat kellett innom ahhoz, hogy intim viszonyt létesítsek vele.. Újabb még szélesebb mosoly rajzolódott az arcomra, ahogy végig mértem Demian-t. Igen, ehhez bizony inni se kellett volna. A különbség szembetűnőbb volt mint egy néger a Ku-Klux-Klan gyűlésen.
- Őszintén lövésem sincs arról, hogy mit akarhat tőlem, már ha igazad van. Nem hiszem, hogy nagy hatalmú kokóbáró lett volna azóta, hogy ideje jusson, a múltbéli egóját ért sérelmeket megtorolni. Mert, hogy mást igazán nem ártottam neki, vagy nem tudok róla.
Mélyen belepillantottam Demian sokat mondó szemeibe, melyek némi hitetlenkedést fejeztek ki. Bár láttam rajta, hogy kételkedik abban amit mondtam, de ennek most nem tulajdonítottam jelentőséget. Hosszú idő óta, ő volt az egyetlen akinek teljesen megnyíltam. Nem hittem, hogy valaha beszámolok, a gyilkosságokról, és a sötét múltamról, azonban Ő kiérdemelte a bizalmam. Bár vajmi keveset tudtam róla magáról, de éreztem, hogy nem adja tovább a titkaimat. Újra és újra magam előtt láttam azokat az emlékeket, amik hozzá fűztek, egészséges esetben még mindig ellenségesen viselkednék, ám de most..
- Biztos ennyi volt az egész? - Kérdezte gyanúsan.
- Azt hiszem szörnyűbb dolgokat is elmondtam neked. Miért hiszed azt, hogy pont egy ilyen pitiáner dolog részleteit hallgatnám el előled?
- A jelentéktelen részletekben több is megbújhat mint hinnéd. - Sóhajtotta, Igaza volt. De akárhogy erőltettem az agyam nem jutott semmi eszembe ami mégis kompromittálhatná Luis-t.
- Valószínűleg rossz bokorban keresgéljük a farkast, -- Hallottad ezt a zajt? Ösztönösen elhallgatunk, és valóban vad lábdobogásra, fojtott beszédre lettünk figyelmesek.
- Bassza meg, ezek Ők! Mondd van másik kijárat? - Közben már a legfontosabb ruháimat kaptam magamra.
- A tűzlétra! A háló ablakából feltudunk rá kapaszkodni! Igyekezzünk! - Kiáltotta, majd Ő is őrült tempóban szedelőzködni kezdett. Mielőtt neki lódultunk volna kikaptam egy kést a fiókból, és a csizmám szárába préseltem. Már az ablaknál jártunk amikor, hallottunk, hogy a zárral csörögnek. Szél sebesen leereszkedtünk a tűzlétrán, és meghúztuk magunkat egy konténer mögött, óvatosan kilestem mögüle, tiszta volt a terep.
- Innen hova tovább? - Kérdezte kezdődő ingerültséggel. Arcán megfeszültek az izmok, látszott rajta, hogy felkészült egy esetleges támadásra. Hozzájuk képest viszont fegyvertelenek voltunk és korántsem lőhatlanok. Kezdett úrrá lenni rajtam a túlélési ösztön.
- Hozzám. De előtte el kell jutni a kocsihoz. Túl kiszolgáltatottak lennénk gyalog. Nem parkoltam messze, induljunk. - Lopva indultunk el a falhoz simulva, sűrűn hátra tekingetve. Már csak egy sarok választott el a járgánytól. Ahogy kilestem a sarok mögül, konstatáltam, hogy azt is őrzi valaki. Szerencsére csak egy valaki, kevésbé szerencsés, hogy kisebb kézi ágyúval őrzi a gépet. Demianra pillantottam, majd nagy levegőt vettem és előhúztam a pengét. Csak egyszer próbálhattam meg, így igyekeztem minél jobban bemérni a kílert. Az elhajított penge ezúttal is odaszállt ahova szeretem volna. A szeme között felnyársalt autó őr felborult.
- Futás, ordítottam. - Beugrottam a kormány elé, majd csikorogva elindultunk. Szerencsére a forgalom kedvezőnek bizonyult, és a halálosztó küldöttség is csak későn kapott észbe. Kissé megkönnyebbültem
- A kocsitól sajnos meg kell válnunk sóhajtottam.
- Az a lényeg hogy élünk, biccentett Demian.
Figyelem elterelés végett a járgány a folyóban végezte, mi pedig futva folytattuk az utunkat tovább. Egy elhagyatott gyárépület felé tartottunk, magabiztosan mutattam az irányt. Ahogy beértünk a romos épületbe, annak az alagsorába vezettem Demiant. Hosszú kanyargós folyosón haladtunk végig, majd egy nagy vasajtó előtt álltunk meg. Kinyitottam az ajtót, majd ennyit mondtam:
- Üdv nálam!

Üdv, mindenkinek!

Mondtam én, hogy hamarosan megtörik a pangás a blogon és ím, el is érkezett ez az idő. Csak mindenkinek vissza kellett rázódnia a jól megszokott kerékvágásba (értem ez alatt a sulit, tanulást, szabadidős tevékenységeket). Csucsu1111 olvasónk írta nemrég, hogy úgy látszik divat lett a kultúra hiszen csütörtökön került ki a legelső fanképünk a blogra (reméljük lesz még sok-sok hasonló). Hozzáteszem: az Ellenállást nem is reklámoztuk soha sehol – egészen eddig. Ha minden igaz, Vanson már nagyban foglalatoskodik egy mini-banneren amit kitehetünk majd különféle oldalakra és a fizikai formátumban történő népszerűsítést sem hanyagoljuk hiszen Titkos Ellenállásos matricák és szórólapok várnak még legyártásra (ezek munkálatai is folynak ergo ne lepődjetek meg ha a környéken mászkálva ilyesmikbe botlotok majd). Ma nem egy, hanem rögtön két írónk alkotásával találkozhattok (egy lány és egy fiú szőtt egybe egy történetet, a váltásoknál könnyedén felismerhető, hogy ki melyiket írta). A téma nem tündérmese, helyenként nagyon is részletesen mutat be bizonyos (felnőtt tartalmú) dolgokat amiért külön dicséret jár nekik. Terjedelmes olvasmány lett de feldaraboltam kisebb részletekre és ezért nem egyben, hanem szétszórva kerül ki a blogra eme iromány. Amit köszönünk szépen HollyJane Pinsky-nek és Dave-nek! Innen át is adnám nekik a szót, következzék hát az első rész! - Brit

Szöszögő

 ...Mégis mit tehet a magam fajta, mikor már csúnyán erőt vesz rajta a keserűség? A legszomorúbb talán az egészben... Áhh minek is beszéljük róla? - Szóltam és ismét erőt vett rajtam a fásultság.
- Nos azért van itt, hogy megoldjuk ezt a gondot, és ez azzal kezdődik, hogy nyíltan beszél az érzéseiről. Ezzel elismerve a problémát. - A doki, akár valami ritka nagy méretű amőba, terült el kényelmesnek rémlő foteljában. Unott szemein már az első perctől fogva látszott, hogy a háta közepére se kívánja a problémámat, legszívesebben már itt se lenne, így hát titkon reménykedik, hogy majd valami jól bejáratott klisével összegzi a bajom, és fénysebességgel utamra bocsát. A kínzó kamra hangulatú szobácskában az egyetlen fényforrást az asztalon álló tuli csicsás lámpa adta, és az ablakon beszűrődő elhaló napfény. A berendezés csöppet sem volt szegényes, sőt, mondhatni túlzsúfolt volt. Talán az előző páciensek, hagyták itt a gondolataikat. Ezen elmélkedve, már szinte éreztem ahogy az itt feledett őrületek már az én lelkemet környékezik. Újból körbe pillantottam a szobában. Az orvos egyre inkább szikrázó tekintetéből, és a helyzet puszta nyomasztó mivolta végett, viharos sebességgel, felpattantam a kifeküdt analizáló kanapéról, lecsaptam az agyturkász tisztelet díját az asztalra, és kirontottam az ajtón. Odakinn néhány pillanatra a falhoz simultam, össze kellett szednem a gondolataim, és száműzni mindenféle idegen intuíciót. Lassan csillapodott a szívverésem, kezdtem újra tisztán gondolkozni. Rá kell gyújtanom. Ez volt ez első épp kézláb gondolatom.

Ahogy kiléptem, a düledezőnek tetsző épületből, rögvest megcsapott a hideg novemberi szél, útnak indultam.. Hosszan eregettem a füstöt, kimért tempóban haladtam a rohanó városban, részegeket, szerelmes párokat kerülgettem, egyre inkább úrrá lett rajtam az a kellemetlen érzés, hogy nem tartozom ide. Ha így lenne, akkor már találkoznom kellett volna olyanokkal akik megértik ezt a mardosó érzést. Céltalanul bolyongtam az utcákon, jól esett a hideg szél, pedig már vörösre csípte az arcom, az ujjaim pedig már egészen meggémberedtek. Ekkor egy füstös lokál mellett haladtam el. Megálltam egy pillanatra, eltűnődtem, végül úgy döntöttem, lehet a doki helyett rögtön ide kellett volna jönnöm. A bárpult fele indultam, éreztem, ahogy a tekintetek rám tapadnak. Igaz is.. Hiszen ezen a környéken nem szoktak feltűnően csinos nők, egyedül kószálni. Az pedig szintén okot adott a további meglepettségére, hogy a csinos nő kanalas Xanaxot rendel a csapostól.

- Nem tán szerelmi bánat? Érdeklődött a csapos paskó. - Vagy valami komolyabb?
Elmosolyodtam; mennyire nagy jelentőséget tulajdonítanak a szerelemnek. Ha egy magam fajta, betér egy ilyen helyre és töményet rendel azt, biztos elhagyták.
- Nem, - Mondtam, - Annál összetettebb a gondom, de most felejteni szeretnék. Biccentettem, fizettem, és újra a gondolataim közt találtam magam. Elég! Szűkültem, hagyjatok egy kicsit magamra! De a lelkem démonai csillapíthatatlanok voltak. A gondolatok olyképp cikáztak a fejemben, mint nagy viharok idején a villámok az égen. Mit meg nem adtam volna egy kis csendért. Lehajtottam az italt, ami nem volt rest végig marni a torkom, de végül kellemes melegség járt át tőle. Intettem, ebből még egyet.
A harmadik pohár után, már kellemesebben éreztem magam Körbe pillantottam a helyen. Igazi lepusztult lebuj volt, hangos értekezések, trágár - vulgáris fenyegetőzések megjegyzések, és vaddisznók minden asztalnál, egy - egy lestrapált kurvával. Hmm, úgy látom ma sem történik semmi érdekes.  Amióta, ilyen elhagyatott környékeken csellengek új értelmet nyert anyám féltő mondata, miszerint mindig legyek felkészült, hogy megtudjam védeni magam. A feltűnést kerülve finoman megérintettem a csizmám, mintegy ellenőrizve, megvan e még a pillangó kés, amit újabban mindig magammal hurcolok. A kemény fém érintése, szinte azonnal eszembe juttatta, más hasonló merev dolgok érintését. Újból felüvöltöttek bennem a démonok.

Ha hinnék a jelekben, biztos annak tulajdonítanám a felbukkanását. Leült a pulthoz, rendelt, és szempillantás alatt eltüntette a aranyszínű nedűt. Újabbat kért. A dolog már az én figyelmemet sem kerülhette el, intettem, nekem is adjon még egyet.
- Ma mindenki felejteni meg, agysejt irtani akar? Sopánkodott. Az a faszi is szemrebbenés nélkül hajtotta a le a legerősebb italunkat, bökött a szemben ülő férfira, és tessék. Még mindig nem volt neki elég. Az érzékeim feltöltődtek, - Hátha - Gondoltam magamban, ravaszkás mosolyra húztam a számat. Amint letették elém az italom, pillantásommal a szemben ülő férfiét kerestem, nem hiába. Megeresztettem egy mosolyt, melyben több volt a hideg számítás és a vágy mint, az érzelem, majd felé billentettem poharam. A jelzés egyértelmű volt, nem is kellett ráerősítenem. Felemelkedett az asztal végéről és a mellettem álló székre telepedett. Koccintottunk, majd egyszerre húztuk le a mérget. Kezdetben nem szóltunk egymáshoz, a szemek szavaztak némán. Aprót dobtunk a pultra, és lassan elindultunk a kijárat fele. Még most sem beszéltünk, ütemesen szedtük a lábunk, az Ő vezetésével, egy lelakott bérház felé.
A zár kattant, az ajtó becsapódott utánunk. Rám vetette magát és a falhoz szorított. Vad csókolózásba fogtunk, a ruhák főleg a könnyen mozdítható darabok viharos sebességgel landoltak a földön. Mohók voltunk. A csókok, harapássá, az érintések karmolássá alakultak, belsőnk vadul követelte a beteljesedést. Az ágyra borított, ahogy fölém hajolt még inkább tombolt a lelkem, a démonaim örömünnepet ültek. Ajkai végig kalandoztak a testemen, nem volt egy tenyérnyi felület sem, ami kimaradt volna. Nem bírtam tovább, magamban akartam érezni, hiszen oly rég nem volt már ebben részem. Féltem, hogy ez csak egy álom és mindjárt felébredek. De Ő visszaszegezett az ágyra, arcán cinkos mosoly jelent meg. Nem kellett szólnia, elárulta a szeme: Nem akar sietni.

Pontról pontra végig vette az erogén zónáimat, külön figyelmet szentelve mindnek. Ujjbegyei a melleimen kutattak, csípőjét szorosan az enyémhez feszítette. Ajkai pedig újabb és újabb csókokat követeltek. Nem voltam rest teljesíteni eme kérést. Közel jártam már a végső gyönyörhöz, mikor végre belém hatolt. Mélyről jövő sóhaj szaladt ki a számon, tekintetem is megfátyolosodott, az érzés elsöprő volt. Ő itt sem sietett, halvány mosolyát, a vágy szabdalta arca tette erogénessé, csípőink lassú keringője, egyikünket se hagyta hidegen. Minél közelebb értünk a célhoz, annál gyorsabb tempót diktáltunk, a szobát betöltötték a sóhajok, és a jól ismert illat...Vadul lüktetett minden porcikám, támaszt keresve a vállába kapaszkodtam. Végre elöntött az érzés, ami már úgy hiányzott. Pár perccel később Ő is üveges tekintettel meredt rám. Még mindkettőnkben ott lüktetett a kéj, ahogy lehunytam a szemem újra magam előtt láttam szeretkezésünk minden pillanatát. Jó néhány perc telt el azzal, ahogy így egymásba feledkezve néztük a másikat.. Majd felkeltem az ágyról, felöltöztem és az ajtó felé vettem az irányt. A sötétben egy öngyújtó fénye lobbant, majd elhalt, egy vörös kis pontot hagyva maga után. Az ajtó kilincsén egy percre elidőzött a kezem, majd kinyitottam azt.
Csupán egy kérdés törte meg a csöndet:
- Mondd, látlak még?
Elmosolyodtam, lágyan csak ennyit szóltam:
- Nem ígérek semmit.

Legutóbbi posztom alatt kedves Szlota János olvasónk egyik kommentjében folytatást kért, mi több, konkrét ötlete is volt ezt illetően. Nos, én teljesítem kérését, de kicsit másképpen, mint legutóbb. Az alap adott, amire egyfajta variációkat igyekszem ráhúzni, kialakítván három-négy különféle változatot. Ezek közül az első mindjárt megérkezik, addig is, álljon itt az említett alapmű, azoknak, akik már elfelejtették, akik nem ismerik (bár ilyen valószínűleg kevés van), vagy akik nosztalgia gyanánt pár perc erejéig visszaugranának a kisgyermekkorukba.

Piroska és a farkas

Volt egyszer egy aranyos kislány, mindenki szerette, aki csak látta, de legjobban mégis a nagymamája. Azt sem tudta, mit adjon neki, mivel keresse a kedvét kis unokájának. Egyszer egy szép piros bársonysapkát vett neki ajándékba, s mivel az olyan jól állt a kislánynak, hogy azontúl mindig csak azt hordta, el is nevezték róla Piroskának. Egyszer azt mondja neki az édesanyja:
"Gyere csak, kislányom! Itt ez a kalács és egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyenge is, jól fog esni neki ez a néhány falat. Indulj el jó korán, még mielőtt beáll a hőség. Ha kimész az utcára, viselkedj rendesen, ne térj le az útról, mert eleshetsz, és eltörheted az üveget, és akkor a nagymamának semmi sem marad. És ha belépsz a szobába, ne felejts el köszönni neki, és ne kukkants be előbb minden sarokba!"
"Minden úgy lesz, ahogy mondod", felelte Piroska az édesanyjának, és megölelte búcsúzóul.

Drága szüleim!

Már 6 hónapja itt vagyok a főiskolán, és még nem írtam nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígérem most mindent bepótolok! De mielőtt még folytatnám a levelet, kérlek titeket, üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet állva! Már majdnem teljesen rendbe jöttek az égési sérüléseim, és a sokkot, amit az okozott, hogy ki kellett ugornom a II. emeletről, szinte egészen kihevertem. Csak 2 hetet kellet kórházban feküdnöm; már majdnem jól látok, és az a szörnyű hányás is csak egy héten egyszer jön rám. Mivel a tüzet én okoztam, 1 milliót kell fizetnünk a főiskolának a károkért, de ez mind semmi, hiszen az a lényeg, hogy életben maradtam!

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Üdvözlet mindenkinek a boszorkányok óráján. Legelső posztom ez a Titkos Ellenállás nevű blogban, de a bemutatkozást mellőzném, mert valószínűleg a bloglátogatók tudják ki vagyok, aki pedig nem ismer, annak úgyis mindegy, mert nem a többi blogban megszokott formámat kívánom domborítani, hanem a fantázia szárnyán szállva átadni és együtt átélni olyan érzéseket, amiket szerintem Ti is nap, mint nap átéltek.....

A mai poszt alkalmával egy újabb régi agyiszintes posztomat publikálom újra, így akik akkor nem látogatták a blogot, azok is megismerhetik a munkásságom egy részét. Ebben írásban felfedem előttetek, hogy miképpen jutott el a régi nőideál Marilyn Monroe-tól a mai szilikonnal töltött pulykákig, mint például Kelemen Annáig.

A modern nőideálok története egészen a 40-as évekig nyúlik vissza, az akkori ,,topmodellnek” Marylin Monroe-t tekinthetjük, aki kiszőkített hajával és kék szemével megteremtette az új amerikai álomnőt. Hasonlóan a mai sztárokhoz, nemcsak színészi munkájával, hanem meztelen fotóival, gyakori botrányaival hívta fel a magára figyelmet. Mindössze 36 évesen, gyógyszer túladagolásban halt meg.

 Szerintem senki számára nem újdonság, hogy a nők és a férfiak egyre nagyobb nyomás alatt vannak a „tökéletesség” elérése érdekében. Mivel nem vagyok pasi, így nem igazán tudok első kézből írni erről, csupán női fejjel tudom leírni, hogy mit gondolok. A most felnövekvő tiniket lehet szidni, de szerintem ennyi elvárás még sosem volt egy korábbi generáció felé sem, és ez csak egyre rosszabb lesz. Teljesíts megfelelően az iskolában, felelj meg a szüleid elvárásainak, de vedd figyelembe a tágabb környezeted elvárásait is és hajszold bele magad az ideálisnak tartott alak elérésébe. Sajna ez nem figyelmen kívül hagyható tényező.
A 20-as éveikben járó fiatal nők és a tini lányok többsége úgy nő fel, hogy akarva-akaratlanul hasonlítgatják magukat a modellekhez akiket látnak, a csini kis filmszátorcskákhoz, akik mindig megkapják a pasit a film végén, mert a srác első pillantásra beleszeretett a lapos hasukba, formás combukba. Sajnos ennek van egy olyan lélektani eredménye, hogy sok nő számára a boldogság egyenlő azzal, hogy elérje a kívánt alakot, a kívánt testsúlyt. A párkapcsolatokra is rányomta a bélyegét, sokan elhiszik, hogy a saját valós vagy képzelt de mindig túlreagált hibáik miatt vannak egyedül. Hiszen ha te nem vagy tökéletes, nem nyújtod a legjobbat, hogyan is lehetnének elvárásaid a partnered felé?