Ott folytatom, ahol elkezdtem.

...azt megtartja örökké gyereknek! Érdemes a képeket egy kicsit alaposabban megfigyelni:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Britpopper vetette fel ama ötletet, hogy írjak azokról a játékokról, amelyek 2011 legjobbjai lettek.

Ebből kifolyólag eszembe jutott eme iromány mellé, ha csinálnék egy 24 Órás tesztet ezekből, illetve azokból a játékokból, amelyeket ilyenkor, karácsony idején előveszek.

De ez még nem minden!

Ugyanis most jön az én kérésem tőletek:

Írjátok meg, hogy ti milyen játékot vesztek elő ilyenkor, vagy hogy szerintetek mely játékok voltak 2011 legjobbjai!

Sőt, ha van rá időtök, akkor készítsetek róla videót, miközben elmondjátok a véleményeteket. A legjobb irományokat és írásokat kiteszem (természetesen a készítője nevével).

Valamint egy kis amatőr sorozatot is tervezek elindítani, de hogy mit is, az maradjon titok. A debütálását a karácsonyi különkiadásra tervezem.

Addig is lehet találgatni :)

Józsi a Zónában ;)

Gondolom többen is találkoztatok már ezzel a videóval, de akkor is nagyon szép, és megérdemel egy posztot.

A felvétel Ukrajnában, Harkov városban készült.

Ez most nem egy játékteszt rovat lesz, inkább csak egyfajta visszaemlékezés/nosztalgia. Sok más kortársamhoz hasonlóan nekem is volt Playstation One-om annak idején ami azért akkoriban elég nagy szónak számított. Már mindent a PC uralt és havonta jelentek meg a jobbnál jobb címek rá de azért a konzolosoknak sem kellett csüggedniük, hiszen ellátták őket is nagy nevekkel (egészen addig amíg ki nem futott az éppen aktuális konzol a divatból, avagy be nem csődölt – lásd: Dreamcast/Gamecube). Jól emlékszem arra is, hogy a konzolos játékok mellett hatalmas rajongás övezte még a Harry Potter-t is ugyanis akkoriban jött ki az első film és nem sokkal később a folytatás, mi meg a suliban azt latolgattuk, hogy vajon melyikünk mely szereplőre hasonlít a filmből (jó hát na, alig lehetettem 10-11 éves). Mikor megkaparintottuk a Titkok Kamrájának videojáték változatát, szinte fejvesztve rohantunk át Laca haveromhoz játszani (azért hozzá mert nála sosem szóltak a szülők ha sokáig maradtunk fenn). Jó kis TPS ugrabugra volt, erre máig emlékszem. De az idő előrehaladtával a komolyabb címek sem maradhattak ki a repertoárból. És akkor jött a Tomb Raider. Laca sunyi volt mert jól eldugta előlünk, mondván nehéz és frusztráló. Sebaj, addig kérleltük amíg be nem adta a derekát és a karcos/filctollal felcímkézett TDK lemez a PS olvasójában nem landolt.

Hogy mégis milyen élményt nyújtott a Tomb Raider 1 (és a sorozat többi darabja) arról majd a Játékteszt rovatunkban olvashattok tőlem. Most elöljáróban legyen elég annyi, hogy a Tomb Raider életre szóló kalandot biztosít minden korosztály számára. Van benne megannyi rejtély, titok, ősi legendák és hiedelmek. Mese és mitológia ügyes keveredése, nomeg természetesen a videojáték történelem egyik leghíresebb női karaktere: Lara Croft. A kisasszony olyannyira népszerűvé vált az évek során, hogy különféle reklámokban is szerepeltették már, zenei CD-t jelentetett meg, több tucat interjút készítettek vele és akkor még nem is szóltam a műanyag figurákról, ruhaneműkről, meg a 2 mozifilmről melyekben Angelina Jolie domborított Croft kisasszony szerepében. Itt jegyezném meg, hogy az első mozifilm még szódával elment de a második már szerény véleményem szerint katasztrofális volt. Sajnos a Tomb Raider széria a kezdeti lelkesedés után átcsapott a rókabőr kategóriába és egészen a 6. részig (Angel of Darkness) ugyanazt a tematikát követte, csak más díszletek között. A 6. rész próbált újítani de idő hiányában előbb dobták piacra mint kellett volna, és ez meg is látszott rajta rendesen. Egy játszhatatlan ocsmányság volt pedig a potenciál az benne volt. A bukta után az Eidos menesztette is a játék fejlesztőit és a brand új kezekbe került. A Crystal Dynamics végre új életet lehelt a sorozatba és a 2005-ben kiadott Tomb Raider Legend már egy minden szempontból friss és dinamikus éra kezdete volt. A minőség szerencsére azóta sem hagyott alább. A következő részt 2012-re tervezik, én pedig nagyon várom már mert az előzetes videók alapján megint csak hatalmas újítások várhatóak (a készítők fele a Final Fantasy játékokkal már eleget bizonyított + a pletykák szerint a Crystal is mindent belead, hogy egy igazán emlékezetes új Tomb Raider lásson napvilágot). Meglátjuk. Addig is íme egy összefoglaló videó a Tomb Raider 1996-tól 2008-ig terjedő időszakáról. Jó nosztalgiázást kívánok!

Szegasztok!

Beköszönésem nem elírás, nagy retro fan vagyok magam is és a Sega elég nagy névnek számított egykoron. Folytatódik tovább a Játékteszt rovatunk és most Patriotsfan olvasónk ajánlóját futhatjátok át melyet a leghíresebb skater, Tony Hawk nevével fémjelzett Tony Hawk's Pro Skater alapján állított össze nektek. Nekem személyes élményem a sorozattal kapcsolatban mindössze annyi, hogy a 2. részt toltam pár héten/hónapon keresztül Playstation 1-en de az újabb eresztésekkel már nem játszottam. Egyik haveromnál kipróbáltam még az Underground-ot (melynek eszenciája abban rejlett, hogy végre le lehetett pattanni a deszkáról és gyalogosan kavarni) de pár óránál tovább nem igazán kötött le. Ennek ellenére a 2. részt anno egész profi szinten nyomattam, simán kioldottam az extra karaktereket/pályákat/trükköket is. Rég volt, tán igaz se volt. Gyorsan eltolódtam a foci irányába és a kedvenc erdő közepi pályánk mellett a FIFA sorozattal is előszeretettel játszottam. A gördeszkázás meg mint sport teljesen elfelejtődött. Pedig volt alkalom amikor próbálkoztam magam is, de a manual-on túl nem igazán jutottam. És még a manual is csak úgy ment, hogy egy helyben állt a deszka. Féltem, hogy komolyabb bajom eshet mikor láttam Laca haverom – aki keményen deszkázott – belilult alkarját és szanaszét horzsolt lábfejét. De a virtuális színtéren azért jól elszórakoztunk a Tony Hawk játékprogramokkal. Most viszont átadnám a szót Patriotsfannak:

Hello Mindenkinek!

Elolvastam Brit cikkét az Alices játékról és úgy gondoltam, hogy hasonló játékélményeim nekem is vannak/voltak (inkább voltak). Az egyik ilyen élményem miatt vettem meg ’99 telén az első PS-met. Az élmény pedig egy akkoriban elég népszerű játékhoz kötődött, aminek dobozán a Tony Hawk’s Pro Skater cím volt olvasható. Eleinte vegyes érzelmekkel fogtam kontrollert, mert kissé távol állt tőlem a nosegrindok és a body varialok világa, de amint ráéreztem a ritmusára, illetve a trükkök kombinálásának csínyjára, megtetszett a játék… Annyira megtetszett, hogy még egyszer magam is kipróbáltam a gördeszkázást, aminek kék-zöld foltok és két repedt borda lett az eredménye. Na de kanyarodjunk vissza a játékhoz…

Magában a játékban az akkori top skaterekkel találkozhattunk, csúszkálhattunk csöveken, virágágyásokon, sőt, ha elég ügyesek voltunk akár még az 51-es Zónában is gurulhattunk. A karrier módban kétperces menetekben szerezhettünk meg 6 kazettát, ha az ezekért kiírt pontszámot elértük, vagy összeszedtük a S-K-A-T-E szót, vagy ha egy bizonyos helyen egy bizonyos trükköt végrehajtottunk, illetve minden pályán volt egy rejtett kazetta is. Ha ezt megcsináltuk mind a 9 pályán, megnyílt a rejtett pálya, illetve rejtett karaktereket is unlockolhattunk. A free skate módban a már megnyitott pályákat járhattuk körbe időlimit nélkül. Sokat időztem én is az újonnan megnyitott pályák megismerése céljából. Egészében a játék nekem akkor nagyon bejött, jó pár órára elvont a suli mindennapi dolgaitól. Alig vártam már, hogy a kezeim közé kerüljön a második része…

Amire egészen 2000-ig kellett csak várnom!!! Ahogyan az 1. rész magával ragadott, úgy csapta szét egy vascsővel a maradék agyamat a második rész. Világbajnoki szintidőn belül rohantam haza a játékkal a kezemben, otthon gyors Csá!, aztán be a szobámba. Játék a gépbe, TV bekapcs, és deszkára fel!!! Egészen hajnal 4-ig bírtam, amikor is végigjátszottam 2 karakterrel ( Tonyval és asszem Chad Muskával). Rövid alvást követően folytattam a grindolást és egészen 3 hónapig még a délutáni szabadidőm nagy részét a játék végigjátszásának szenteltem. Mire végigvittem mindenkivel, A Newrsoftosok már tolták is az emberek arcába a 3. részt, amit hasonló örömmel kezdtem el játszani, mint előző két társát, amikor is jött a nagy „HOPPÁ”!!!!! Játszottam, játszottam és egyre jobban rájöttem hogy ez a játék szar… Nem tudom, mit rontottak el odaát az amcsi fejlesztők, de egyszerűen a THPS 2-t játszottam, csak új pályákon… Ezt a zuhanást követte a 4. rész is, bár ott már a nagy semmit nem merték még egyszer letolni a játékosok torkán, így fejlesztettek picit. Eltörölték a 2 perces meneteket, és helyette a pályák különböző pontjain fellelhető goal-okat tettek a játékba. Újításnak számított még a grind, illetve lip extensions amivel tovább bővült a kombinálható trükkök tárháza. És ha már trükk kombinálás akkor meg kell említsük Rodney Mullent aki a street skateing keresztapjaként is neveznek.

Remélem sokan emlékeznek vissza most eme remek játékokra, esetleg néhány darabot most leporolnak, és újra megpróbálják megcsinálni Tonyval a Trükkök Trükkjét…

Erre a hétre ez lesz tőlem az utolsó játékteszt, aztán majd a jövő héten érkeznek újabbak is. Nem feltétlenül a legújabb csodajátékokról írunk mert nekem most pusztán egy laptopom van (a PS3-mal még várnom kell egy kicsit) és ezen nem is fut szinte semmi sem (még a Farmville is akad néha). De lehetőségem van egy kedves ismerősömnél nyomatni a PS3-mat is ergo most egy PS3-exklúzív játékot fogok bemutatni nektek. Amely nem más, mint az Uncharted: Drake's Fortune elnevezésű alkotás. Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy ez a játék kijött-e avagy kijön-e valaha is PC-re de én amondó vagyok, hogy az igazi élményt a PS3 előtt nyújtja. Olyasmi az egész játék mintha a klasszikus Tomb Raider vonalat ötvöznénk az Indiana Jones filmek hangulatával és mindezt megfejelnénk még a mostanában divatos kalandfilmek jó adagnyi jellemzőjével. Vagyis kapunk megannyi életveszélyes kalandot, intrikát, átverést, árulást, szerelmes, romantikát, ősi rejtélyeket, mítoszokat, föld alatti katakombákban kavarást (néha konkrétan azt vártam, hogy az egyik sarkon Lara Croft-ba botlom) és természetesen felejthetetlen élményeket. No de menjünk szépen sorjában!

Név: Uncharted: Drake's Fortune

Kategória: TPS

Fejlesztő: Naughty Dog

Kiadó: Sony Computer Entertainment

Platform: Playstation3

A sztori elég csavaros és mindenképpen elismerésre méltó. Látszik, hogy a fejlesztők (a Naughty Dog, akiktől nekem csak a Crash Bandicoot sorozat rémlik) alaposan utánajártak a háttér-információknak. Főszereplőnk Nathan Drake, aki őse, Sir Francis Drake sírjában egy különös füzetre bukkan, utalásokkal El Dorado kincsének fellelési helyére. Egy kis csendes-óceáni szigeten azonban kiderül, hogy a kutatásban bizony nem vagyunk egyedül, és megindul a hajsza. Nathan-t egy régi barátja, Victor Sullivan, és egy dokumentumfilmes hölgy, Elena Fisher kíséri el. Ez utóbbinak munkaadója ugyanis az exluzív filmes jogokért anyagi támogatást adott Nathan expedíciójához. Elenával kezdetben nem igazán jön ki főszereplőnk, azonban talán nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy ez a kalandok során pozitív irányba fog változni. De még micsoda kalandok várnak itt ránk, kérem szépen! Kezdjük ott, hogy a dzsungelben való kavarás szinte alapeleme egy jó TPS kalandjátéknak és ezt már rögvest a 2. pályán az arcunkba is tolják a készítők. Ennyire korrekten lemodellezett, gyönyörű, élő, lélegző atmoszférát én nagyon ritkán láttam videojátékban de az Uncharted-ben tényleg olyan érzése van az embernek, mintha ő maga is ott kavarna a párás dzsungelben, ősi sírok után kutatva. Emlékszem mennyire untam annak idején a Tomb Raider 3 dzsungeles pályaszakaszát a sok egy helyben álló aljnövénnyel, meg odahányt textúrákkal (aztán valahogy odakeveredett egy T-rex is de hogy hogyan, arra már végképp nem emlékszem szerencsére). Nos, az Uncharted-ben minden egyes apró részletre kellőképpen odafigyeltek a készítők, úgyhogy még a fákon pihenő papagájok színes tollazatát is megszemlélhetjük, hogyha kedvünk tartja. Persze mind tudjuk, hogy ha ősi kincsek után folyik a hajsza akkor előbb-utóbb elérünk majd valami szűk, hideg, de mindenképpen ősi és veszélyes helyre. Ezek a részek az ősi sírokban és szentélyekben engem leginkább a Tomb Raider széria újabb részeire (Legend és ettől feljebb) emlékeztettek, de pozitívum volt, hogy segítőtársunk végig mellettünk maradt és jókat poénkodott Nathannel, nem pedig egyedül hagyta kavarni a csapdák és csontvázak között. Később bejárhattunk egy német tengeralattjárót is amely valamilyen módon éppen megrekedt egy vízesésben (a látvány egyszerre monumentális és lenyűgöző, ugyanakkor megvillogtatja a grafikus motor erejét is). Ezután adódott egy kis bonyodalom (értsd: a főgonosz és csatlósai a parton vártak, társunkat elfogták, minket le akartak puffantani ha nem adjuk át a naplót) aminek a vége egy jó kis menekülős jelenet lett. Ilyen egyébként több is akad a játékban. Konkrétan nincs más dolgunk csak futni, futni, futni. Futni az életünkért. Elena hozzánk csapódásával még mélyebbre áshatjuk magunkat a rejtélyekben és utunk újabb helyszínekre vezet majd minket.

Egy picit átfogóbb játékteszt következik most hiszen nem egy, hanem három játékról írok nektek pár mondatban. Én mindig is nagyon odavoltam a horror játékokért, tulajdonképpen már a legelső játék amivel játszottam is a Doom volt (később hozzájutottam az Alone in the Dark-hoz, na az aztán garantálta a libabőrt végig). A technika fejlődésével a horror játékoknak sem tudott sok minden gátat szabni ezért sorra érkeztek a jobbnál jobb alkotások. 1999-ben a mozikban tornádó módjára söpört végig az Ideglelés (The Blair Witch Projekt) című film amelyről sokan úgy vélték, hogy amit a filmben látnak, az valóságos. Erre 2001-ben rácáfolt a 2. rész de előtte volt még három darab játékváltozat is amelyek nem is annyira a filmhez, sokkal inkább a kialakított mondavilághoz kapcsolódtak. Ezen három alkotás első részére még ma is sokan úgy tekintenek mint a horror játékok etalonja. Én meg tizenakárhány évesen pont ezzel a játékkal avattam fel az új PC-met. Lehet, hogy hiba volt de hihetetlen módon vonzott a Blair Witch mondavilág és egyszerűen nem tudtam ellenállni az 576-ban 1990 forintért kínált három BW játéknak. Egy kis nyafogás után sikerült meggyőznöm a szüleimet, hogy ha jó leszek akkor havonta megkaphatok egyet. Szépen sorban. Azt viszont gondolni sem mertem volna, hogy az első rész ennyire durva, beteg, gyomorforgató és elvont lesz. Kezdjünk is bele:

Volume 1: Rustin Parr (2000)

Hazavittem, kibontottam, az útmutatót félrehajítottam. CD be a meghajtóba, installálás. Közben végig különféle ijesztő képek futottak a töltőképernyőn, gondoltam is, hogy ebből csakis valami jó sülhet majd ki. A kötelező directx telepítés után (ami akkoriban majdnem mindennapos volt) végre rátenyerelhettem a játék ikonjára és a képernyő elsötétült. A kötelező logók után a főmenüben találtam magam ami elég puritán volt, ugyanakkor tekintélyt parancsoló is egyben. Előre vetítette, hogy a játékban nem a minél jobb grafikára mentek rá a készítők, hanem a hangulatra. Élelmes gyerek vagyok, a játékhoz tartozó magyarosítást már napokkal előbb leszedtem a hivatalos honlapról és még a telepítés után gyorsan fel is telepítettem, úgyhogy a történet megértésével nem volt különösebb problémám: 1941-ben járunk, a Spookhouse HQ épületében. A hölgy akit irányítunk, Elspeth "Doc" Holliday a csoport legkiválóbb, legígéretesebb tagja. Ez a pálya tulajdonképpen még csak a tutorial. Bevezet minket az irányításba, a harcba, a kezelésbe. A játék erősen hajaz a Resident Evil-re, itt is a billentyűzettel mozgunk és az egérrel célzunk/lövünk/kapcsolgatunk különféle kapcsolókat. Szóval Elspeth "Doc" Holliday a tréning után a parancsnokságra megy ahol ismertetik vele a feladatát: Burkittsville-be kell utaznia (ami valahol az Isten háta mögött leledzik) és fényt kell derítenie néhány paranormális tevékenység valódi okára. Mivel zombikkal már a tutorial-ban is találkozhatunk és ezeket teljesen hétköznapi módon kezeli a parancsnokság, nem az lesz a meglepetés Burkittsville-ben sem, hogy néhány kósza élőhalott járja a közeli erdőt. Kicsit bonyolultabb a sztori. Volt egy pasas, Rustin Parr (innen a cím) aki '40-ben elrabolt 7 gyermeket, majd azokat az erdő közepén álló házába vitte. Ott a pincében megkínozta, majd megölte majdnem mindet. Egyetlen gyermek úszta meg élve, ő az eset után teljesen bekattant (ami mondjuk nem is csoda). Parr-t elfogták miután a gyilkosságok végeztével bement a városba és ott betért az első boltba, majd azt mondta az eladónak: ''Végre befejeztem''. Szereplőnkkel, Elspeth "Doc" Holliday nyomozóval fel kell göngyölítenünk az ügyet, magyarázatokat keresni a véres gyilkosságokra és beszélni a lakossággal. Szóval elsősorban nyomoznunk kellene de ha valaki meghallja a Blair Witch nevet akkor szerintem egyből egy hatalmas, félelmetes erdő ugrik be neki. És így is van, utunk elég hamar elvezet minket az erdőbe ahol aztán már senki sem hallja ha sikoltunk. Pedig fogunk.

Sziasztok!

Régebben beharangoztam már, de időm csak most jutott rá: ezentúl játéktesztekkel is jelentkezünk majd itt a blogon (néhány újabb rovat mellett). Ez már elég régóta érett, ugyanis pontosan tudom, hogy majdnem mindegyik (vagy talán pontosan mindegyik) olvasónknak van vagy PC-je vagy konzolja. Ergo ez az új rovat azt hiszem tökéletes lesz majd mindazok számára, akik kedvelik a videojátékokat és szeretnek néha elmerülni a virtuális valóság nyújtotta élvezetek halmozásában. Játékteszteket Ti is írhattok, ha kedvetek tartja. Azokat ''Játékteszt'' megnevezéssel küldhetitek be a központi címünkre, én pedig megfelelő képekkel illusztrálva közzé is teszem majd. Elöljáróban még annyit megemlítenék, hogy az én videojátékos múltam elég messzire nyúlik vissza az időben: C64-el kezdtem, aztán jött a P1, P2, P3 és végül a P4 korszak. Eközben kikacsintottam a konzolok világa felé is, volt nekem alap joystickos ZX Spectrumom meg sárga kazettás, fogalmam sincs milyen márkájú masinériám de egy kis Dreamcast kitérő után végül megállapodtam a Playstation mellett. Sokáig gyűrtem a PS-t haverokkal, vagy egymagamban (ezen korszakból is lesznek majd játéktesztek amolyan nosztalgiaként) de a PS2 korszakból már teljes mértékben kimaradtam. Később egy Xbox360 rázott vissza a kerékvágásba, most pedig egy PS3 vásárlását tervezem de ez a jelenlegi árakat tekintve könnyen lehet, hogy átcsúszik Karácsonyra. Egy szó mint száz, tapasztalatom bőven van. De ezen játéktesztek mégis eltérnek a megszokottaktól amelyeket mondjuk online vagy offline magazinokban olvashattok hiszen nálunk elsősorban a játék okozta élményekre, hangulatokra, érzésekre koncentrálnak ezek a posztok s nem arra, hogy kinek a kije készítette, milyen grafikus motor dübörög alatta, mennyi pénzbe került, satöbbi. De mindjárt elolvashatjátok, hogy mire is gondolok. Az első játékteszt pedig nem más, mint az American McGee's Alice folytatása, az Alice: Madness Returns.

Név: Alice: Madness Returns

Kategória: horror TPS/platformer

Fejlesztő: Spicy Horse

Kiadó: Electronic Arts

Platformok: Xbox360, PS3, Windows, IOS

Kezdjük rögtön ott, hogy az első Alice játék még 2001-ben készült az akkori technika legjavának számító Unreal-motor feljavításával és bár a kritika szinte mindenhol dicsérte, a pénztáraknál bizony elég csúnyán elhasalt. Hogy miért, azt mindenki megtudhatja aki az Alice: Madness Returns Deluxe kiadását veszi meg, melyhez hozzácsapták az első Alice-t is, természetesen rendesen HD-zve. A válasz pedig: azért, mert az első Alice egy roppant kommersz játék lett, szürrealistása és elmebeteg látványvilága még egy felnőtt ember számára is kicsaphatja ama bizonyos biztosítékot, és 2001-ben azért még inkább a fiatalok generációja volt a PC ezért nem is csoda ha sokan inkább a Medal of Honor-t, vagy más, akkoriban nagy névnek számító játékot nyüstöltek mint American McGee drogos, kifordított, beteg verzióját Lewis Carroll világhírű meséjéből. Jómagam demo formájában próbáltam ki még anno, és nekem sem jött be annyira. Pedig volt benne potenciál, csak hát a játékos társadalom akkor még nem érett meg arra, hogy ilyesfajta agyszüleményekkel bombázzák őket. Aztán telt-múlt az idő és elérkezett 2011. Vele pedig az Alice egyenesági folytatása, a Madness Returns. Volt szerencsém PS3-mon tolni, úgyhogy a grafikáról máris ódákat zenghetnék de nem tudom, hogy egy mezei monitoron hogyan festhet a játék. Mindenesetre HD tévén valami eszméletlen látványt nyújtott, annyi szent. A történet ott folytatódik ahol az előző abbamaradt. Alice már nem a gyogyóban él hanem pszichológiai kezelésekre jár valami magánrendelőbe. Sajnos ezek a kezelések enyhén szólva is visszafelé sülnek el és Alice elméjében a felszínre törnek olyan emlékek amelyek akaratlanul is visszarántják a lányt a tébolyba (innen a cím), Csodaország pedig nyitott kapukkal várja. A játékban akadnak olyan részek is amikor nem fantáziavilágban járunk, hanem a valóságban, a korabeli London macskaköves utcáin. Engem ezek a helyszínek kísértetiesen emlékeztettek a Sweeney Todd című filmre: mocsok, cédák, nincstelenek, koldusok, vér és különféle testnedvek mindenfelé. Cudar egy világ volt az.

Na a fránya képgép... Ajánlom figyelmetekbe ezt az apró szösszenetet. Szerintem, egy fantasztikus hentelős LOTR világában játszódó játékot fogunk kapni!

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Mivel mostanában olyan durván rákattantunk újra az Uncharted 1-re, hogy minden második nap toljuk, úgy gondoltam megosztom itt is a hamarosan megjelenő 3. rész előzetesét. Aki nem tudja, hogy miről van szó annak nagy vonalakban leírom, hogy az Uncharted az a játék amely sikeresen ötvözi a Tomb Raider-t az Indiana Jones-al és mindemellett változatos, színes, és érdekes egésszé áll össze. A műfaját tekintve TPS de alkalmanként megszakítják a játékot az olyan elemek mint például a terepjárós üldözés, vagy a jetskivel való száguldozás. Persze nincs magára valamit is adó kalandjáték elhagyatott sírok és katakombák nélkül de szerencsére az Uncharted ezekben is bővelkedik: Lara Croft kalandjaiban egy idő után már monotonná vált a sok-sok mászkálás az egyhangú termekben/folyosókon viszont eme játékban erről szó sincs. Annyira változatos az egész, hogy az ember csak ámul, hogy miként voltak képesek a fejlesztők ennyi ötletet egybegyúrni úgy, hogy nem hibáztak sehol sem. A játék története végig leköti az embert (és itt most az 1. részre gondolok, ahol konkrétan Sir Francis Drake és El Dorado után kutathatunk), a látvány szemkápráztató (még úgy is, hogy az Uncharted 1. része a PS3 minössze 30%-át használja ki), a tempó pedig olyan feszes, hogy néha észre sem vesszük, hogy már a következő fejezetnél járunk. Rengeteg akció, humor, és csavar van a játékban amiket az ember még a 4. vagy 5. újrajátszás alkalmával sem un meg. Hamarosan kitoljuk 100%-ra és akkor majd érkezik róla egy hosszabb bemutató is, addig viszont álljon itt a 3. rész előzetese:

Sziasztok!

A mostani poszt már kb. 1 hete talonban van, de csak ma jutott rá elegendő időm, hogy kiposztolhassam. Törzsolvasónk, JimmyHammer (aki most már JimmyHoppkins néven alkot) készítette el nekünk ezt az átfogó posztsorozat legelső részét amelyet máris olvashattok alant. Tudjátok, hogy néha szerepet kapnak itt különféle videójáték előzetesek/bemutatók, ezért (na meg azért mert mégiscsak a 21. században élünk) remélem mindenkinek kedvére válik majd Jimmy nosztalgikus töltetű irománya korunk egyik legfelkapottabb játékos műfajáról, az FPS-ekről. Töltsétek be a muníciót, és olvasásra fel!

Az FPS-ek története

Eme irományt több részben kívánom elkészíteni, mert szerintem vétek lenne egy részben bemutatni az egész történelmét a műfajnak és ha az egyik részben hibáztam, akkor azt a következő részben kitudom javítani. Elnézést kérek a késés miatt, de sok dolog történt az életemben, amiről majd egy külön levélben írok. Eme cikkemet volt a legnehezebb elkészíteni, mert bár sok FPS-el játszottam, alig tudtam, hogy honnan kezdődik ez a műfaj, így tüzetesen néztem utána a dolgoknak (itt szeretnék elnézést kérni a Half Life rajongóktól, de a neten alig találtam infókat a játékukról így sajnos kihagytam az összeállításból, de egy külön cikket majd máskor szentelek rá)

Jani és a FarkaStein

Van egy játék, amely úgy szakadt be a játékpiacra 1992-ben , mint keresztanyám alatt a pottyantós WC a disznóvágáson. Ez a játék nem más volt mint a Wolfeinstein 3D, melyet az id Games készített. Az egész bagázs 1991-ben verbuválódott össze a dallasi (könyörgök, most ne arra a sorozatra gondoljatok) Softdisc nevű flopin megjelenő újság cikkíróiból. Többek között John Carmackból (akiről a megjegyzések rovatban olvashattok egy meghökkentő infót), és John Romeróból. Első játékuk a Super Mario koppintású Commander Keen volt. Azonban az első igazi eredeti ötletű játékuk a Wolfeinstein 3D volt. Gondoljatok csak bele. Ez volt az első 3D-s ját… na jó kis túlzással mondhatjuk ezt, mert a készítők csaltak. 2D-s objektumokat használtak 3D-sek helyett. (Manapság annyi változott, hogy már azért nem egy sík képben, hanem térben jelenítik meg a helyszínt a mai játékok, de még a kijelző 2D-s maradt [pl.: monitor]. Tehát még mindig 2D-s a dolog, úgyhogy én inkább 2,5 D –nek nevezném.) Mivel a játék shareware volt ezért egy pályához hozzá lehetett jutni ingyen.
Villámsebességgel terjedt el a cucc a világon mindenütt és valljuk be őszintén nem ok nélkül. Ki ne álmodott volna róla (a rasszisták kivételével), hogy egy csomó SS katona megölése után az utolsó pályán ( a „Die Führer! Die!-on) magával a vicces robot dresszben lévő Hitlert is meglehetett fing… akarom mondani elintézni. Ezután a cég olyan klasszikus játékokat tett le a 90-es években mint a Doom 1-2 valamint a Quake 1-2 .

Mivel egy hétig a rokonoknál kellett lennem, így hát ez alatt az idő alatt nem tehettem mást mint ezekkel a régi játékokkal játszottam egy kicsit, hogy jobban tudjak nektek írni róluk.
(Nem mindegyik játékot sikerült beszereznem, ezért előre is elnézést is kérek.)

Minden évben érkezik egy FIFA játék az EA-től, ezt már körülbelül annyira biztosra vehetjük mint, hogy a reggeli busz is állandóan késik vagy hogy VV Alekosz egy köcsög. Emlékszem, még '99-ben próbáltam ki legelőször egy FIFA játékot és utána évekig követtem az újabbnál újabb eresztéseket de pár éve már végleg felhagytam a virtuális focival. Nem azért mert meguntam, hanem mert egyszerűen nincsen rá időm. A 12-es FIFA esetében viszont a fejlesztők a csillagokat is leígérték az égről miszerint – azon kívül, hogy megint feljebb turbózzák a grafikát – javítanak a mesterséges intelligencián is és külön figyelmet fordítottak a munkálatok során az ütközésekre. Úgyhogy mérget vehetünk rá, hogy nem lesz már olyan mint annak idején mikor nyomultál mondjuk Ballackkal és az a köcsög Rooney megszerezte a labdát, te meg be akartál csúszni és egyszerűen ''átsiklottál'' a játékoson. Nem, most már ilyen dolgok nem lesznek. A játék szeptember 30-án jelenik meg mindenféle platformra: PS3, Xbox 360, PC, Wii, Nintendo 3DS, PS2, IPhone, Ipad és most először MAC-en is elérhető lesz. A demo pedig szeptember 13-án érkezik.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

 Ki akar Éjjeli játékot játszani velem?

Az „Éjjeli játék” egy régi pogány rituálé, főként büntetésként használták a törvényszegők eltántorítására a további bűnöktől. Ez egy eléggé ijesztő, főként mentális játszma, mely gyakran maradandó érzelmi sérülésekkel is járhat a rettegés következtében, így a hobbi szinten buliban játszadozás nem ajánlott. De azoknak, akik szeretnek elmélyülni az okkultizmus rejtelmeiben és talán a bokájukat is szeretik összevizelni, íme a néhány alap instrukció a játék menetéhez. Mindenki saját felelősségre játszik, én nem buzdítottam senkit a megkattanásra!

INSTRUKCIÓK:
Időpont: pontban éjfélkor (0:00) kell kezdeni a rituálét, másképpen nem fog működni.
Eszközök melyekre szükséged lesz:
• Gyertya
• Fa ajtó a közelben
• Legalább egy csepp a véredből
• Gyufa vagy öngyújtó
• Só

Aki szerette a kb. 10 évvel ezelőtti, igazán elborult, kifordított és minden tekintetben beteges Alice c. platform-ugrabugrát az most örülhet hiszen már kinn is van az Alice: Madness Returns a boltok polcain. Aki nem ismerné ez a fajta Alice-t annak elmondanám, hogy ennek a történetnek már csak annyi köze van az eredeti sztorihoz, hogy ráismerhetünk az ott szereplő alakokra/karakterekre (pl. a Vörös Királynő, Kalapos, a Macska, stb.) de mind-mind teljesen másképp fest ebben az elborult világban. American McGee kurva nagyot alkotott az Alice-al annak idején és az a poén, hogy a szintet nemhogy megtartotta a folytatással, hanem még meg is ugrotta azt. A Folytatás után megszemlélhetitek a PC Guru csapata által készített videotesztet – akár HD-ben is:

Szép jó napot mindenkinek!

A minap váltottam néhány üzenetet patriotsfan olvasónkkal aki nagy Hitman-rajongó és úgy határozott, hogy küld be nekünk egy rövid kis szösszenetet a 4. rész, a Blood Money emlékére. Talán mindenki hallott már a 47-es ügynökről aki kopasz, jobbára öltönyben mászkál, vonalkód van a tarkójára tetoválva és mellesleg profi bérgyilkos. Nekem személy szerint az egyik kedvenc játék-karakterem (Lara Croft és Alan Wake után) és már én is nagyon várom az új részt, az Absolution-t ami az eddigieknél is darkosabb színt visz a történetbe. Rajongóknak írom: szerintem a 3. részt (Contracts) nem igazán tudja megugorni majd ez az új, de én bizakodom azért. A 3. rész volt nekem az, ami patriotsfan olvasónknak a 4. és bár minden egyes részt kitoltam (még a legelsőt is) nekem mégis a Contracts volt a csúcs. Lehet ugyan, hogy csak a régi küldetéseket újították fel benne (néhány plusz misszióval kiegészítve) de azt hiszem minden magyar fannak beleégett a memóriájába mikor a budapesti éjszakában kezdünk a Duna-parton és a Gellért-szállóba kell belépnünk néhány tag likvidálása céljából. Felejtsük el tehát a gyászosan nagyot bukott és szar mozifilmet és koncentráljunk inkább a régi élményekre amíg meg nem érkezik a legújabb, 5. rész. Jó olvasgatást:

Az első élményem a 47-es ügynökkel a megjelenésétől viszonylag későre tehető, mert míg mindenki két kézzel kapkodott érte, addig én szépen leültem az egyik sarokba, és „ha marad egy ,akkor talán megnézem” gondolatokkal játszottam mással. Aztán eljött a pillanat amikor bekerült a korong a gépembe (PS2), és egy szimpla világos háttér fogadott, és egy kislány éneke. Semmi cicoma csak a new mission meg hasonlók.

Rá is nyomtam az x-re és a tutorial után (ami stílszerűen egy munka volt) bele is csöppentem az első küldetésbe, ahol egy columbiai drogbárót és a fiát kellett hidegre tenni. Hát ez nekem 4 napomba tellett heves szentségelések közepette, úgy, hogy 3 szemtanú maradt. Ez ösztönzőleg hatott rám és újabb egy hét játék után a küldetés végén végre megkaptam a „silent assasin” értékelést. Ezt követte még 12 meló a világ számos pontján, többek között Párizsban, és Las Vegasban. Minden egyes küldetésnél vihetünk magunkkal fegyvert az óriási arzenálunkból, de személyes tapasztalataim szerint, ezek csak arra valók, hogy megnézzük mi lett volna a GTA-ban, ha egy kopasz, öltönyös figurával játszunk, és nem Tonyval. Mordályainkat igaz, hogy fejleszthetjük nagyobb tárral, pontosabb lézerrel, kisebb visszarúgó erővel, stb…, de a játék sava-borsát, még mindig a zongorahúrral való gyilkolászás adja. Ugyanis, ha nekiállunk mészárolni, akkor a játék egyik újításánál, a körözöttség-mérőnél igencsak magas szám áll, majd a nevünk mellett. A missziókért kapott pénzünket, a már említett fejlesztéseken kívül szemtanúk és rendőrök lefizetésére, valamint segítségek/ tippek megszerzésére költhetjük. Javasolnám, hogy a tippeket, csak a legvégső esetben vásároljuk meg, mert rontja a játék élményét, és órákkal, sőt, napokkal csökkenti a végigjátszás idejét.
És elérkeztünk egy – a játékoknál nagyon is kényes – részhez, a játékidőhöz. Ennél a gamenél a játékidő nem napokban, hanem hetekben mérhető. Mire a játékos felleli az összes módot a célszemély(ek) likvidálására, és ezt kivitelezi mondjuk silent assasin értékelésre, az legalább 2 hét plusz. Ezek után már csak egy rész maradt: a látvány. A mai játékokkal szépség terén nehezen, vagy egyátalán nem veheti fel a versenyt játékélményben sok játékra egy kör alatt, kettőt ver. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a DVD-re a 2006-os évet vésték, és az ő idejében az egyik legszebb játéknak számított.

Direkt nem írok most az új Hitmanről, mert szerintem a két játékot nem lehet összehasonlítani. Éppen ezért irományomat csak azoknak szánnám, akik szeretik ezt a régi játékot újrajátszani és újra átélni azt az örömöt, amit akkor éltek át mikor először meglátták a 47-es ügynök kopasz tarkóját.

Hivatalos trailer:

A „new life” pálya végigjátszása silent assasin értékelésre.