Nem tudom emlékszik-e még valaki, de még a közelmúltban elkezdtem foglalkozni egy szamuráj fegyvereket feldolgozó posztsorozattal. Ami késik, nem múlik, és miután befejeztük a kardokat, ma végre ismerkedünk a lőfegyverekkel is kicsit:

Yumi

Az utóbbi időben nem nagyon adtam életjelet magamról, és az olvasmányok is rendre elmaradtak. Pontosabban két alkalommal rendkívüli ünnepi posztok miatt, egyszer műszaki okokra hivatkozva (amikor ugye nem volt puruttya) és egyszer pedig szimpla lustaságból. Ha még nem állok bukásra matekból, akkor bizony már kerek egy hónapja nincs pénteki borzongás. Hű, ez aztán nem mondom, elég sok, magam is megdöbbenek, ahogy ezt így leírva látom magam előtt. Nem tudok elégszer elnézést és türelmet kérni, nálam sajnos többé-kevésbé hosszadalmas folyamat, amíg a fejemből kipattanó ötlet eljut az itt olvasható posztig. Viszont, hogy mindenki örüljön, ismét visszahoztam Kálmán beteges éjszakai kalandját, és egy (remélhetőleg) izgalmas csavarral kívánom kicsit más mederbe terelni a történet folyamát. Na de nem is értem mit beszélek még, mikor már rég olvasnia kellene mindenkinek. Aki nem tudja ki az a Kálmán, az gyorsan kezdje el eme novellasorozatot, melynek összes eddigi részét ITT találja. A többieknek pedig jó szórakozást kívánok.

Én általában ahhoz tartom magam, hogy mindenki csinálja azt, amihez ért, ami meg nagyon nem megy (és kilátástalan a fejlődés) arra nem érdemes energiát pocsékolni. Éppen ezért írok novellákat, ezért nyomatja Valorum a társadalomkritikákat, és ezért kapunk Szlotától szép sok-sok képet. Tehát én írok, hiába a költői nyelv a magyar, poéta én nem leszek. De mivel ma van a költészet világnapja, úgy éreztem megcsillogtatom ama bizonyos művészi vénám, és előrukkolok egy verssel, ami aztán tényleg belülről jön, úgymond hűen tükrözi nézeteimet. Fogadjátok hát szeretettel:

A most következő olvasmányt WaywardVictorianGirl küldte nekünk. Nagyon szépen köszönjük a szerkesztőség nevében.

1.fejezet

 - Gondolod, hogy ez a legmegfelelőbb hely és idő a találkozónkhoz? – kérdeztem mogorván.

- Muszáj volt mihamarabb találkoznunk, és a temető mindkettőnkhöz közel esik, mellesleg témába is vág. – John arcáról lehetetlen volt érzelmeket leolvasni.

John egy alacsony, köpcös, kövérkés, a negyvenes évei végén járó férfi volt, munkáját tekintve nyomozó, semmitmondó arccal, semmitmondó kisugárzással. Tulajdonképpen egy teljesen felejthető figura, az egyetlen, ami megmarad az ember lányában róla egy találkozás után, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan módon olyan visszatetszést és unszimpátiát vált ki puszta létezésével, hogy az már rekordokba illő.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Végre itt a tavasz, és legnagyobb örömömre máris kivirágoztak a cseresznyefák. Április elseje igen fontos a japán kultúrában, hiszen ott e nap kezdődik meg a tanítás és a munka. Továbbá áprilisban virágzik a sakura, azaz a japán cseresznye, melyet külön ünneppel illetnek. Ezt a remek hangulatot próbáltam meg elcsípni, és egy történetbe önteni. Általában nem szoktam a japán mániámat keverni az írással, mert ugye a barátnődet sem baszatod meg a kutyáddal, hiába szereted mindkettőt félek nem sülne el jól. De most azért mégis megpróbáltam, álljon itt például. A japánul annyira nem tudóknak mellékeltem egy szómagyarázatot itt mely tartalmazza a történet összes idegen fogalmát. Remélem, hasznát veszitek majd. Azt hiszem itt az ideje, hogy befogjam a szám, ti meg olvassátok a történetet:

Cseresznyevirág

Most Mikszáth Kálmán egyik legjelentősebb regényének az első részét hoztam el nektek. Aki szeretne többet is olvasni belőle az >>ITT<< megteheti.

Első rész

A legenda

Viszik a kis Veronkát

Özvegy tanítóné halt meg Halápon.

Mikor tanító hal is meg, szomjasan maradnak a sírásók. Hát még mikor az özvegy megy utána? Nem maradt annak a világon semmije, csak egy kecskéje, egy hizlalás alatt levő libája és egy kétéves leánygyereke. A libának még legfeljebb egy hétig kellett volna híznia, de úgy látszik, ezt se várhatta be a szegény rektorné asszony. A libára nézve meghalt korán, de a gyerekre későn. Annak meg se kellett volna születnie. Bár akkor vette volna magához az Úristen, mikor a szegény urát. (Istenem, micsoda szép hangja volt annak.) A kis poronty az apja halála után született, de nem későre, egy vagy legfeljebb két hónap múlva. Megérdemelném, hogy a nyelvemet kivágják, ha rosszat mondanék. Se nem mondok, se nem gondolok.

Jó, becsületes asszony volt - de mire való volt már neki ez a vakarcs? Könnyebben ment volna a másvilágra, ha magával vihette volna a terhet, mintsem hogy itt hagyja.

Aztán meg nem is illett, Isten bűneül ne vegye.

Hiszen uramfia, egy nagy káplán fiuk volt már a tanítóéknak. Az bizony jó fiú, kár, hogy nem segíthette még anyját, mert maga is csak káplán volt eddig valami igen-igen szegény plébánosnál, messze Tótországban, hanem most, vagy két hete, úgy verik a hírek, önálló plébános lett egy Glogova nevű falucskában, valahol a selmecbányai és a besztercei hegyek között. Van is olyan eleven ember a faluban, Kapiczány János uram, aki ökörhajcsár korában megfordult ott egyszer, hogy azt mondja, utálatos egy fészek.

Ím most, mikor már egy kicsit talán segíthette volna a pap fiú, kellett meghalnia a kántornénak.

De hát biz azt föl nem támasztjuk többé semmiféle lamentációval, ennélfogva csak azt akarom elmondani (becsületére legyen nemes Haláp községének), hogy tisztességesen temették el a jó lelket. Elég pénz ugyan be nem gyűlt a temetési költségre, még a kecskét is el kellett adni, hogy kiteljen, hanem a lúd megmaradt, de minthogy kukorica nem maradt hozzá, tehát lesoványodék, lassú pihegése helyett visszatért rendes lélegzetvétele, lomha járását a nagy hasa miatt fölcserélte hajdani fürgeségével, szóval menekedék a közeli halál elől, éppen egy másik lénynek a bekövetkezett halála által. Isten bölcs végzése, mikor életet olt is, életet menthet, mert higgyétek meg nekem, hogy a mennyei jegyzőkönyvekben éppen úgy be vannak jegyezve az oktalan állatok, mint az okos állatok, s gond vagyon ezekre talán éppúgy, mint a királyokra és hercegekre.

Isten ő szent felsége mindenesetre jó, bölcs és hatalmas - de bíró uram se csekélység. Elrendelte legott a temetés után, hogy a csöpp leányzó (Veronka a keresztneve) soros legyen a falusi gazdáknál, s a tizedes vigye mindennap más-más portára, hol is illendő ellátásban részesítendő.

- És meddig fog ez így tartani, bíró uram? - kérdék a tanácsbeliek aggódva.

- Míg nem méltóztatom másképp intézkedni - felelte Nagy Mihály kurtán.

Így is volt a dolog vagy tíz napig, amikor aztán egyszerre híre ment, hogy Billeghi Máté és Koczka Ferenc uraimék Besztercebányára viszik eladni a búzájukat (merthogy azt mondják, arrafelé még nem oly okosak a zsidók, mint minálunk).

Kapott a jó alkalmon Nagy Mihály.

- No, ha oda viszik a gabonájukat, akkor hadd vigyék el a gyereket is, a pap bátyjának Glogovára. Arra esik valahol az a Glogova.

- Dehogy esik arra, dehogy - ellenveték ezek.

- Arra kell esnie, punktum - döntötte el a bíró.

Szabódtak, okoskodtak őkelmeik, hogy így-úgy, nagy kitérő és nagy alkalmatlanság az úton, de meg kellett lenni. Ami parancs, parancs. Egy szerdai napon föltettek a zsákok tetejére a Billeghi uram szekerén egy kosarat és abba a Veronkát, meg a libát, mert az mint örökség, vele jár. A felsővég fehérnépjei pogácsát, marcifánkot sütöttek az árva kis jószágnak az útra a borzasztó idegen világba, és teleraktak egy szeredást aszalt körtével, szilvával, és mikor a nehéz szekér megindult, még meg is siratták a parányi gyereket, aki nem tudta, hova viszik, miért viszik, csak azt látta, nagy mosolygással, hogy a cocók megindulnak és ő nem mozdul egy zsák tetejéről, a kosárból, de a házak, kertek, mezők és fák idébb jönnek.

Aki szeretne valamit be küldeni az oldalra az a következő E-mail címeken teheti meg:

Központi címünk: titkosellenallas@gmail.com

Saját E-mail címem: t.e.aljas65@gmail.com

Történet egy öregemberről és két buddhista szerzetesről 

Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel, egy folyónál, amelyen utuk során át kellett kelniük. Az öreg egy mantrát mormolt magában és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel. Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, hogy valyon jól gyakorolja e a hitét, és hogy helyesen mondja e a mantrákat. Amikor elmesélte hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta. Az öreg elbeszélte hogy ő szinte nem is használt más mantrákat csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással tölötte és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért mert nem a szent szótagokat ismételgette. Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Mostmár a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindíg nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt. Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszinére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra.

Cigaretta: cigi, staub, bláz, bagó, bagaretta, füsti, koporsószög… és így tovább. A történetét nagyjából mindenki ismeri valamilyen szinten: Közép-Amerikából kezdte a pályafutását, a maja, később az azték civilizációban elsősorban rituális szertartásokban használták, gyakran pszichoaktív szerekkel együtt, vallásos önkívület elérésére, de aztán „hála” a felfedezéseknek az öreg kontinensre is eljutott.
Azóta egészen legendás utat járt már be. A cigi nem csak a múltban, hanem most is elég sok jelzőt kap. Lehet menő (rocksztárok, gengszterek, keményfiúk kiegészítője) , szexi (szexszimbólumok, modellek kezében is remekül áll nemdebár?) vagy az anti oldal szerint füstölgő méreg, büdös, undorító, vagy hogy a jól ismert szlogennel éljek: Ciki a cigi. Valószínűleg erről mindenkinek megvan a maga véleménye, mindenesetre most vasárnaptól már büntetni fogják a rossz helyen füstölgőket. Ezzel ugye megint heves vitákat váltanak ki, amin én például csak röhögni tudok, mert nem hiszem hogy szegény nagy dohányosnak megállna a szíve, ha neadjúristen nem tud rágyújtani kajálás közben(!) egy étteremben. Én bevallom, hogy társaságban, ha megkínálnak elszoktam fogadni egy szálat, néha-néha jól is esik és igaz nem tudom milyen ha az ember rászokott, de nem hiszem hogy rinyálni kéne azért mert végre nem kell annak is szívnia a füstöt, aki mondjuk undorodik tőle és nem kell minden buli után komplett ruha és hajmosás rituálét végezni. Na de szócséplést befejezve, jöjjön pár kép. Igaz, a cigaretta története is megérne egy posztot, de sajnos eszköz hiányában most nem tudok túl jól teljesíteni, ezúton is kérek elnézést azoktól, akik netán hiányoltak volna.
 

A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.
 

Egy katona naplója 1849-ből

Mint láthattátok ma az oldalon csak a szabadságharccal, és ezen jeles nappal foglalkozó posztokat publikáljuk, nekem is ma ez a második posztom, bár én nem csináltam hosszú olvasmányos posztokat. De engedjétek meg, hogy be mutassam még ezt a három verset:

György Emőke - Szabadság herceg

Petőfi: szabadság hercege
Ösztönző verse a fegyvere
Hangját maradandón hallatta
Népét tiszta szóval vallatta
Talpra magyar! - csatára buzdít
Erénye volt szabadság és hit
Nagyjaink holtak kit kövessünk?
Ki ellenünk szól, megkövezzük?
Ajkunkat díszíti szóvirág
Ettől vajon jobb lesz a világ?
Lesz-e még Petőfi, (h)ős utód,
Ki eszméivel világot fold’...?

Koncsor Milán - Holt szabadság

Vérvörös századok könnyfelhője alatt
Megnémult mártírok kaparják a falat
Üszkös körömággyal minduntalan vésik
"Hol van az igazság? Kétszáz éve késik!"
Fényes szabadságért lelték halálukat
Hősi halántékon golyó ütött lyukat
Marcangolt az ellen, mint vérengző vadak
Tőlük visszhangoztok mint hófehér falak
Éjfekete évek rideg árnyékában
Megtépett tetemek szenderülnek lágyan.
Hogyan lehet akkor, ki ezer hőst nemzett
Kínja borzalmába belesántult nemzet?
Rabigába hajtott éjfekete égben
Száz hazugság bujkál ott a sötétségben
Tízmillió embert szorongat az ármány
S reménnyel telt fiatalok halnak meg árván
Rájuk emlékezik Bécs és Itália
"Nemes célért haltál, Ó magyarnak fia"
Vérvörös emlékek, elhaló századok
Fekete keresztek nyomják a vállatok
Előre lépj ember! Nem szűnik a vakság?
Vérében fuldoklik a magyar szabadság!

Juhászné Bérces Anikó - Nyergestető

Székelykapu az út mellett
Csalogat, rajt át kell menned,
Lombsátor a fejünk felett,
A magasba lépcső vezet.

Út végén vár a hegytető,
Csodálatos Nyergestető.
Katonai hős temető,
Kopjafákból díszes erdő.

Örök díszőrségben állnak,
Látogatót mindig várnak,
Akik jönnek, s tiszteletből
Hoznak újabb kopjafákat.

Kettős kereszt, büszke huszár,
Meg faragott fatulipán
Idézi a fájó múltat,
Vesztett szabadságharcunkat.

Kétszáz székely honvéd hada
Magát soha meg nem adta.
E helyt volt a végső csata,
S a föld őket befogadta.

Ne könnyezd ki hazáért halt,
Hirdeti fennen egy tábla,
Szabadságért küzdöttek ők,
Önként mentek a halálba.

Derék utód, ha erre jársz,
Álmukat pár percre vigyázd.
Mondj el értük egy halk imát,
Tekintsd meg a sok kopjafát!

EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET...

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le...
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva.
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

(Pest, 1846. december.)

1848. március 15-ét joggal nevezi a történelmi emlékezet Petőfi napjának, ezért mi is a költő útját követjük Katona Tamás történésszel, aki nemcsak a felemelő pillanatokba avat be, hanem az események mögötti kulisszákba is bepillantást enged, és a nevezetes nap néhány ritkán emlegetett epizódját is fölvillantja az olvasó előtt. 

„Petőfi lakásaihoz nem volt kegyes a sors, nemcsak az a – Jókai Mórral közösen bérelt - lakása tűnt el, amelyet március 15-én magáénak mondhatott, hanem 1937-ben lebontották utolsó pesti lakását a volt Marczibányi-házban – kezdi a történelmi útikalauzt Katona Tamás történész.

A Nemzeti dal lelkesítő induló és versbe foglalt, mozgósító erejű kiáltvány a nemzethez. Már a versfelütésben testet ölt a legfontosabb gondolat: "Talpra magyar, hí a haza!" és az indító kérdés: "Rabok legyünk vagy szabadok?" A következő öt szakasz első négy sorában a múlt, a jelen és a jövendő történelmi és erkölcsi ítéletét fogalmazza meg a lírai beszélő jelszószerű tömörséggel, kiemelve a haza becsületének mint legfontosabb értéknek a helyreállítását. A refrén négy sora adja meg a választ az indító kérdésre: "Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!" Ez a szerkezeti megoldás arra ösztökéli a hallgatót, hogy már a második versszaktól kezdve maga is mondja, kiáltsa a refrént. A költő a megfogalmazott cél bemutatására jelképeket használ. A jelkép egyszerű metafora, amely valamilyen elvont fogalmat érzékelhető, valóságos képpel fejezi ki. (ilyen jelkép a szív = szerelem, és galamb = béke vagy tisztaság.) A Nemzeti dal a közéleti témájú magyar líra kiemelkedő alkotása, mely közvetlen politikai cselekvésre, a forradalom kivívására sarkallta a magyarságot.

Petőfi Sándor - Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Egyik olvasónktól kaptam egy rövidebb irományt amivel 3. helyezést ért el egy pályázaton. Ezúton is gratulálnék neki és köszönöm, hogy beküldte!

"Sziasztok! Lena Belicosa által kiírt Szabadság-pályázatra írtam ezt a szöveget, ahol 3. helyezést értem el blog kategóriában. A hely amiről szó van valóban létezik és szerintem csodálatos. Remélem nektek is tetszeni fog! Véleményeket, kritikákat szívesen fogadok!"

Mi a szabadság?

Valószínűleg a legtöbb embernek a történelmünk jut először eszébe, az emberi jogok,a harcok a szabagásunkért ami valójában lehet hogy nem is az volt, aminek hittük.Lehet hogy rossz helyen kerestük eddig.Lehetséges hogy egy börtönbe zárt fogoly is lehet szabad? Talán a lelkünkben, a gondolatainkban és az emlékeinkben kell keresnünk azt a valamit amit szabadságnak nevezünk?

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Tőlem szokatlan módon most nem lélektani posztot írok, hanem „ismeretterjesztő” jellegűt. Ugyanis egy hete kaptam egy nagyon érdekes, és ha tetszik, rejtélyes, misztikus dolgot Egyiptomból: egy kis üveg lótuszvirág olajt. Megtudtam, hogy ez egy különleges illatszer, az egyiptomiak parfümnek használják, ebben semmilyen kemikália nincs, és külön használati útmutatás is tartozik hozzá: egy kis csepp a jobb fül alá – szerelem, egy csepp a bal fül alá - egészség, majd egy harmadik a homlokra – gazdagság. Gondoltam, mit veszíthetek, ráadásul az illata fantasztikus, így elkezdtem használni pár napja. Eldöntöttem, hogy bemutatom nektek ezt a folyadékot, mert bár korábban nem hittem ilyen babonákban, azért mégis…ki tudja?!

TY Ziegel egy teljesen átlagos amerikai srác volt. Két méter magas, kisportolt, jóképű fiatal. Volt barátnője, már csak az életet kellett volna elkezdenie. De 2001. szeptember 11. után, mint megannyi vele egykorú, ő is kötelességének érezte, hogy bevonuljon a seregbe, és védje hazáját. Mielőtt letette az esküt, eljegyezte gyerekkori szerelmét, Renee Kline-t, és megígérte neki, hogy miután hazatér, rögtön össze is házasodnak.
A kiképzése után részt vett Irak lerohanásában, majd később a tengerészgyalogság kötelékében teljesített járőrszolgálatot. Egy nap a szíriai határ mellett járőröztek, amikor bomba robbant a járművük mellett. Két társa azonnal életét vesztette, de Ziegel nem halt meg, hanem  eszméletlenül feküdt a lángoló dzsipben. Szerencsére az életben maradt társai még érkezték őt időben kimenteni.
A teste annyira összeégett és roncsolódott, hogy nem jósoltak neki sok esélyt az életben maradásra. Orra és fülei leégtek, egyik szemére megvakult, valamint a koponyája egyik részét is el kellett távolítani, mert annyira megsérült a robbanásban.
Míg Texas állam egyik legnagyobb katonai kórházában feküdt, számos esetet látott, amikor barátnők szakítottak súlyosan sérült párjukkal, vagy épp a katonák küldték el a barátnőiket. Ám az ő esetében ez másként történt. Menyasszonya mindvégig kitartott mellette, és támogatta. Miután kiengedték a kórházból, össze is házasodtak, és gyerekeket terveztek.
A flame war elkerülése végett itt hozzátenném, hogy szerintem sem volt semmi keresnivalója Irakban. Nem szívlelem az amerikai politikát, mert érdekes módon mindig olyan országokat rohannak le a demokrácia nevében, ahol sok a kőolaj.
Most leginkább a hölgy olvasók véleményére vagyok kíváncsi. Ti képesek lennétek egy hasonló esetben kitartani szívetek választottja mellett? A válaszokat komment formájában írjátok meg.

A baleset előtt:

A baleset után:

 Szép napot kívánok minden olvasónak!

Végre újból elérhető az oldal így ki is raknám Becherovka nevű olvasónk beküldött versét.Sajnos technikai okok miatt nem tudtam válaszolni a levélre de ha belevágnál a blogolásba csak írj nekem és felveszünk próbaidőre!

Szerelmem morzsái – Első vers

Itt fekszem a földön, várva, ténferegve
Tengerkék ég alatt búsan, elmerengve
Érzem, hogy a szívem mélyén, bástyáimnak ormán
Lángot kap egy tűzmadár, s messze-messze elszáll
Szabadságnak madara ez, szívem szerelméé
Úgy érzem, hogy itt hagyott, s vissza soha nem tér.
De eljő majd az én napom is, mikor gőgöd elszáll
Visszavárlak akkor, aranyhajú, szép lány.