Vajon eljut a küldemény a szexi szőkéhez? Csak rajtad áll!!!

Mellesleg nem kell bezombulni, mert holnap ünnep, így a hétfő is értelmét veszti ;-)

Az utóbbi időben nem nagyon adtam életjelet magamról, és az olvasmányok is rendre elmaradtak. Pontosabban két alkalommal rendkívüli ünnepi posztok miatt, egyszer műszaki okokra hivatkozva (amikor ugye nem volt puruttya) és egyszer pedig szimpla lustaságból. Ha még nem állok bukásra matekból, akkor bizony már kerek egy hónapja nincs pénteki borzongás. Hű, ez aztán nem mondom, elég sok, magam is megdöbbenek, ahogy ezt így leírva látom magam előtt. Nem tudok elégszer elnézést és türelmet kérni, nálam sajnos többé-kevésbé hosszadalmas folyamat, amíg a fejemből kipattanó ötlet eljut az itt olvasható posztig. Viszont, hogy mindenki örüljön, ismét visszahoztam Kálmán beteges éjszakai kalandját, és egy (remélhetőleg) izgalmas csavarral kívánom kicsit más mederbe terelni a történet folyamát. Na de nem is értem mit beszélek még, mikor már rég olvasnia kellene mindenkinek. Aki nem tudja ki az a Kálmán, az gyorsan kezdje el eme novellasorozatot, melynek összes eddigi részét ITT találja. A többieknek pedig jó szórakozást kívánok.

(God Is An Astronaut – All is Violent, All is Bright)

Végre itt a tavasz, és legnagyobb örömömre máris kivirágoztak a cseresznyefák. Április elseje igen fontos a japán kultúrában, hiszen ott e nap kezdődik meg a tanítás és a munka. Továbbá áprilisban virágzik a sakura, azaz a japán cseresznye, melyet külön ünneppel illetnek. Ezt a remek hangulatot próbáltam meg elcsípni, és egy történetbe önteni. Általában nem szoktam a japán mániámat keverni az írással, mert ugye a barátnődet sem baszatod meg a kutyáddal, hiába szereted mindkettőt félek nem sülne el jól. De most azért mégis megpróbáltam, álljon itt például. A japánul annyira nem tudóknak mellékeltem egy szómagyarázatot itt mely tartalmazza a történet összes idegen fogalmát. Remélem, hasznát veszitek majd. Azt hiszem itt az ideje, hogy befogjam a szám, ti meg olvassátok a történetet:

Cseresznyevirág

Eddig komolyan mondom azt hittem, hogy a különböző adaptációk teljes elkúrása egy újfajta divat, de nem. Már régen is tudták, hogyan lehet a mozival totálisan szétbaszni az eredeti könyv varázsát. Mi sem példázza ezt jobban, mint az 1931-es „Dracula” film, Lugosi Bélával.

Ahogy ma ígértem, itt van azt olvasmány. Fogadjátok szeretettel Miavagyok és Csucsu1111 nevű olvasóink művét. Extra köszönet nekik mégegyszer. Jó olvasást hozzá:

Julien atya kálváriája
bűnhődés

Ma horror nagymesterétől hoztam egy írást. Véleményem szerint fantasztikus, és hátborzongató hangulata van. Mindenestre azért lefekvés előtti rövid kis olvasmánynak meleg szívvel ajánlom, ha szeretnél valami izgalmas rémálmot!

Edgar Allan Poe

Az áruló szív

Ó, igen! Ideges - nagyon, rettenetesen ideges voltam és vagyok is; de mért akarjátok mindenáron rám bizonyítani, hogy őrült vagyok? A betegség érzékeimet még megélesítette... nem ölte meg... nem tompította el. Kivált a hallás érzéke lett éles. Égen és földön minden neszt hallottam. És sokat hallottam a pokolból is. Hogy lennék hát őrült? Hallgassatok rám! És figyeljétek meg, milyen józanul... milyen nyugodtan tudom elbeszélni az egész históriát.

Lehetetlen megmondani, hogyan támadt az első gondolat agyamban: de amint egyszer megfogant, kísértett éjjel-nappal. Célom nem volt vele. Harag nem volt bennem. Szerettem az öreget. Sose bántott. Sohase sértett meg. Pénzére nem vágytam. Talán a szemében lehetett valami! Igen, az volt. Keselyűszeme volt - halványkék, hályogos. Ahányszor rám esett a tekintete, megfagyott bennem a vér; és így fokonként - nagyon lassú átmenetekben - elhatároztam, hogy elveszem az öreg életét, s evvel megszabadulok a szemétől örökre.

Most már: ez a dolog lényege. Ti azt hiszitek, hogy őrült vagyok. Az őrült nem tud semmit. De láttatok volna engem. Láttátok volna, mily okosan jártam el, mily óvatosan, mily előrelátóan, mily képmutatással fogtam a dologba!

Ezek közül a babák közül szívesen elfogadnám bármelyiket. Ti hogy vagytok vele?

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Még mindig nincsen poszt, mert Cegléden felsővezeték szakadás volt. Szóval ideiglenesen a péntek esti olvasmány pótlására pályázatot hirdetek. Aki úgy érzi, van némi írói tehetsége az nosza ragadjon tollat/billentyűzetet/ázsiai gyorsíró-titkárt és lásson neki az alkotásnak!

Mint azt észrevettétek vagy nem, mert leszartok magasról az utóbbi két hétben nem nagyon posztoltam, és ez egy ideig még így is marad sajnos. Kezdve az angol vizsgáimtól egészen az autóvezetési tanfolyamig minden a nyakamba szakadt, szóval egyelőre ki se látok a tennivalóktól.
Tehát lényegében nincsen poszt, mert Cegléden felsővezeték szakadás volt. Lusta gyereknek anyja veri a faszát, én meg aztán végkép nem fogom senkinek, szóval ideiglenesen a péntek esti olvasmány pótlására pályázatot hirdetek. Aki úgy érzi, van némi írói tehetsége és a zsidók nem értékelték őt a csillagszületikbe az nosza ragadjon tollat/billentyűzetet/ázsiai gyorsíró-titkárt és lásson neki az alkotásnak!

Mivel Okami folytatásos novellájáé a pénteki nap (és én megfeledkeztem erről, bocsi!), inkább szerdára teszem át ezeket a novellákat. Ma este Csáth Géza rövidke novelláját olvashatjátok.

A kályha

A diák begyújtott a kályhába. Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány.

A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait. A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat.

Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt. Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsat, papírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között.

És nézte a lángokat hosszú órákon át. Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról. Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón. Sokszor még ott is evett a kályha mellett.

Nem tudott tőle megválni, mint valami véletlenül föltalált jó baráttól.

Valóban véletlenül történt, hogy a szobát kivette. Sötét kis szobának látszott, és tizenöt forintot kértek érte. Már el akart menni, amikor a házmesterné rámutatott a kályhára:

- És milyen finom, jól fűtő kályhánk van, kérem. Tavaly volt itt egy úr, azt mondta, hogy ilyen jó kályhát még nem látott. Este befűtünk, még reggel is langyos! Pedig vaskályha.

A diák megnézte a vaskályhát. Nagyon szerette a meleg szobát, először került Pestre. Kivette a szobát.

Remélem Insomnia irománya kellően bemelegített mindenkit, itt van ismét a péntek esti olvasmány. Előző részek ITT.

[Update: egy kérdésem lenne. legyen-e a korábbi részeknél is zene? Habár a zene melletti olvasásról osztom Csucsu1111 véleményét, de szerintem a megfelelő zene, olvasás előtt segít ráhangolni az embert a műre. Szóval kommentben küldjétek el, hogy az első és második részeknél is legyen-e zene, vagy inkább ne.]
 

No de akkor lássuk is, hogy a mai részben mi minden derül ki, és ki mindenki fog szörnyű halál halni:

Azaz ötletem támadt, hogy péntek esténként megpróbálok minden héten egy-egy sötét hangulatú történetet bemutatni nektek, külföldi vagy magyar íróktól. Már egyszer megosztottam veletek egy Ambrose Bierce novellát, de ő is tipikus példája annak, hogy nem elég csak egy irományát elolvasni. Az író, amúgy híres volt az embergyülőletéről és ezt tisztán érezni az írásain. Most pedig legyen ő a hivatalos első ebben a posztsorozatban.

Az Elköltözöttek Városa

Becsületes szüleim révén szegénysorban születtem, s huszonhárom éves koromig nem is ismertem meg a mások pénzében rejlő boldogságot. Ekkor történt, hogy a Gondviselés mély álmot bocsátott rám, és megjelentette számomra, hogy mennyire hiábavaló a fáradságos munka. "Íme, lásd", szólt egy szent remete víziója "mily szegénység és hitványság jut neked osztályrészül, és hallgass a természet tanítására. Reggel felkelsz szalmaágyadról és elindulsz a mezőkre, hogy mindennapos munkád elvégezd. A virágok nyájas köszöntéssel hajtják meg fejüket, amint elhaladsz. A pacsirta örömtől repeső énekkel üdvözöl. A kora reggeli napfény langymeleg sugarait bocsátja rád, tüdőd belélegzi a harmatos fűből áradó hűvös, üdítő levegőt. Úgy tűnik, az egész természet a nemes lelkű szolga örömével köszönt, aki hű gazdáját várja vissza. Összhangban érzed magad legszelídebb hangulatával, és egész bensőd dalra fakad. Megkezded hát napi munkád az eke szarvánál, azt remélve, hogy a fényes nappal beteljesíti a reggel ígéretét, miközben a táj igézetét érleli és áldásával erősíti lelked. Egyre csak haladsz az eke nyomán, amíg a fáradtság pihenést nem parancsol, s midőn barázdád végén leülsz a földre, várod, hogy teljességében élvezd azon gyönyört, melyet szinte megízlelték.

De jaj! A nap az égboltra hágott, s izzó rézfolyamként önti sugarát. A virágok becsukták kelyhüket, illatukat magukba zárták, s színüket elrejtették szemed elől. A fűből már nem árad a hűs frissesség: elillant a harmat, s a mezők kiszáradt felszíne az égbolt kegyetlen hőségét veri vissza. Az ég madarai sem köszöntenek többé dalaikkal, csupán a szajkó rikoltó hangja korhol a csalitos széléről. Boldogtalan ember! A természet minden gyengéd és gyógyító ajándékát megtagadja tőled, mert bűnhődnöd kell. Megszegted a Természet Tízparancsolatának Első Parancsát: fáradságos munkát végeztél!"

Amint álmomból felébredtem, összeszedtem kevéske holmimat, búcsút mondtam tévelygő szüleimnek, és mielőtt eltávoztam volna arról a vidékről, megálltam nagyapám sírjánál, aki életében pap volt, hogy esküvel fogadjam, többé egy pennyt sem keresek becsületes munkával, Isten engem úgy segéljen.

Hogy mily sokáig voltam úton, meg nem mondhatom, de végül is egy nagy, tengerparti városba érkeztem, ahol orvosi praxisba kezdtem. Nem emlékszem már, mi volt a helység eredeti neve, mivel új hivatásomban végzett tevékenységem és hírnevem oly mértékű volt, hogy a Vének a közvélemény nyomására megváltoztatták, s attól fogva az Elköltözöttek Városa néven volt ismeretes. Mondanom sem kell, hogy semmiféle képzettséggel nem rendelkeztem az orvostudomány terén, azonban egy kiváló okirat-hamisító szolgálatai révén szereztem egy oklevelet, mely bizonyította, hogy a Boszorkánymesterek és Empirikus Sarlatánok Királyi Kuruzsló Bizottsága doktorrá fogadott. Ezen diploma, szalmavirágba keretezve, és egy kis darab krepp-papírral a rendelőm előtti fűzfára akasztva, nagy számban vonzotta a betegeskedőket. Klinikámhoz kapcsolódva minden idők egyik legnagyobb temetkezési vállalatát irányítottam, s mihelyt anyagi lehetőségeim megengedték, nagy kiterjedésű földet vettem, és temetővé alakítottam. Emellett igen jövedelmező márványfaragó műhelyt létesítettem a temetőkapu egyik oldalán, s jókora virágoskertet a másikon. Gyászvásárhelyemet bőkezű pártfogása alá vette a város szépsége, divatja és búbánata. Egyszóval, igencsak virágzó üzletágban tevékenykedtem, és egy éven belül elhozathattam szüleimet, és apámat, hogy öreg napjainak kényelmét biztosítsam, orgazdaként helyeztem el - mely cselekedetet, bevallom, csupán az tett mentessé a gyermeki hálából fakadó szemrehányástól, hogy minden hasznot magam hajtottam be.

Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért az utóbbi két hétben alig adtam életjelet magamról nem mintha bárkinek is hiányoztam volna. Szóval most egy képgyűjteménnyel szeretnék kiengesztelni mindenkit, és közölni a szomorú hírt, hogy bizony bizonytalan időre nem leszek még posztolásra képes postable maximum heti 1-2 iromány formájában. Tényleg sajnálom, de vannak mély pontok, és senkire nem akarom a frászt hozni, de úgy néz ki, hogy a Kálmános sztorival utolértem magam, szóval lehet, hogy jövő hónaptól az is várat magára. De ígérem, mindent megteszek a gyors, de mégis elsősorban minőségi munka érdekében. Na de ennyit rólam, lássuk a képgyűjtemény témáját (az első kép alatt el is van dugva egy kis estizene):

Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni a földgolyó legszebb, legtitokzatosabb, legérdekesebb, de mégis sokszor legfélelmetesebb lényét nem, nem a csillámfaszláma a NŐT. Fiatalabb verzióban lányt. Most néhány olyan ijesztő hölgyeményt mutatok, akivel még a legtökösebb srác sem randizna szívesen: