Értekezés a szabad akaratról

Biztos sokan elgondolkodtatok már azon, hogy valóban szabad-e az akaratunk vagy pusztán a sors irányítja minden cselekedetünket. A bátyámtól kaptam egy remek könyvet, Michael Brooks: 13 rejtély, korunk legizgalmasabb tudományos talányai címmel. Nagyon jó könyvnek tartom, ajánlom minden intellektuális egyénnek, aki szeret elrugaszkodni a hétköznapi dolgoktól és a nem látható, kevésbé megfogható dolgokkal foglalkozni. Brooks könyvében többek között olvashatunk a fizika rejtélyeiről (a világegyetemnek miért csak a 4%-át ismerjük, hidegfúzió, a fizikai állandók problémái) a biológiai jelenségekről (az ivaros szaporodás furcsaságairól, a halál miértjeiről, az élet mibenlétéről) és még sok minden másról. És olvashatunk a szabad akaratról is. A mai posztom ennek indíttatására készült el, jócskán kiegészítve a saját gondolataimmal is. Mivel ez egy remek filozófiai téma, nagyon sokat lehet rajta gondolkodni, és persze vitázni is. Tulajdonképpen a mai írásomban rengeteg kérdést fogok felvetni, hogy amolyan vitaindító poszt kerekedjen belőle. Először kezdjük a személyes véleményemmel, aztán térjünk rá a tudomány ezzel kapcsolatos eredményire. 

Tegyük fel, hogy az akaratunk a sajátunk, vagyis mindig úgy cselekszünk, ahogy azt fejben eldöntjük. de gyakorlatban sok olyan tényező van, ami beárnyékolja ezt a szabadságot. Nem csinálhatsz olyat, amire nincs meg a lehetőséged, nem tehetsz olyat, amit a tested nem enged, és nem tudod figyelmen kívül hagyni a környezet hatását sem. Szóval vegyük sorra a gátló tényezőket:

Egyfelől ott a környezet problematikája. Köztudott, hogy minden emberre hat az a környezet, amiben él. A minket körülvevő közeg szabja meg a világnézetünket, illetve azt, hogy milyen irányban változik a személyiségünk. Ennek gyerekkorban van nagy jelentősége, mivel akkor még nem tudunk változtatni az életünkön. Mondok egy nagyon sarkalatos példát; ha valaki rossz családba születik, az döntően meg fogja szabni a gyerek fejlődésének irányát, általában kedvezőtlen irányban, de egyes embereknél mégis az egyéniségük jobbik énje fog előtérbe kerülni. Pl. van az alkoholista apuka esete, aki részegen veri a gyereket. Sajnos a gyerekeknek nagy része felnőve szintén erőszakos lesz, de olyan is volt már, hogy a gyerek felnőve szociális munkás lett, hogy az alkoholistákon segítsen. Egyszóval van olyan ember, aki –nagy nehézségek árán- de képes kirugaszkodni a környezetéből, míg a legtöbb embernek nem sikerül.

A személyiségváltozás problematikája. Ha az akaratom a sajátom, akkor saját magamat is meg tudom változtatni, ha azt akarom. Ám ez nem ilyen egyszerű. Ha megnézzük az embereket, akkor elég kevés példát látunk arra, hogy valaki jó irányba fejlesztené a személyiségét. Sokszor azt látjuk, ha valaki pancser, az nem nagyon fog már változni élete során. De persze van ellenpélda is. Szoktuk azt is mondani, hogy a szokások rabjai vagyunk. Ha valaki elkezd bagózni, azoknak a nagy része nem fog leszokni róla, főleg akkor nem, ha valaki rosszkedvében gyújt rá, így a bagózást a megnyugvás kellemes érzetével párosítja. Szabad az akaratunk, de saját magunkat mégse tudjuk rendbe szedni?

A biológia problémája: szabad az akaratunk, de a biológiai óránkat mégsem tudjuk irányítani? Nem tudjuk magunk meghatározni, hogy mikor kelünk fel az ágyból. Meg úgy összességében az ösztönök és biológiai anyagok (hormonok, neurotranszmitterek) is nagyban meghatározzák a cselekedeteinket. a biológiához hozzásorolom az idegrendszeri betegségeket is, mivel ha valakit beszámíthatatlannak ítél meg a bíróság, akkor azzal az emberrel máshogy jár el a jogrendszer, mint a többi emberrel. Jogos ez vajon? Ha megőrülök, akkor tényleg nem felelek a tetteimért?

A tudományos világban főleg a neurológusok vitáznak a legtöbbet a szabad akarat létezéséről, egyesek hisznek benne, mások nem. Ez nagyon komoly kérdés, mivel az egész etikánk, szokásaink és törvénykezésünk arra épül, hogy mi döntjük el, hogy mit cselekszünk. A tudósok eredményei ugyanakkor megdöbbentőek… az agykutatás ma ott tart, hogy bizonyos szinten tudjuk irányítani más emberek mozgását! A kísérleti alanyok agyára rákötöttek egy elektródát, ami stimulált bizonyos agyi területeket. Az alanyok beszámolói megdöbbentették a tudósokat, mivel arról számoltak be a kísérlet résztvevői, hogy egyes ingerek hatására késztetést éreztek arra, hogy mozogjanak… ekkor a tudósok úgy döntöttek, hogy folytatják a kísérletet. Ugyanazokat a területeket stimulálták most is, de ezúttal nagyobb dózissal. És mi történt? Az alanyok most már meg is mozdították bizonyos testrészüket/izmaikat. Egy adott inger hatására elfordították jobbra a fejüket! Más ingerre pedig kinyújtották a mutatóujjukat! Ez a páratlan kísérlet azóta is megosztja a tudományos életet, hogy vajon mi lesz, ha rájövünk, mi is a szabad akarat? Vajon az lesz a jövő, hogy meg tanuljuk irányítani az embereket akaratuk ellenére? De ha letagadjuk az a szabad akaratunk létezését, akkor pedig megtagadjuk azt, ami emberivé tesz minket, amiről úgy hisszük, hogy kiemel minket az állati sorból. Biztos van olyan tudós, aki etikai okokból nem folytatná a kísérletet, de valószínűleg olyan is van, aki viszont igen…

Összegzésképpen: nekem az meglátásom a témával kapcsolatban, hogy a szabad akarat tényleg létezik, csak erősen be vannak szűkítve a választási lehetőségek, illetve sok embernek nincs elég akaratereje ahhoz, hogy kihasználja a választás szabadságát. Gondoljatok bele: ha elég akaraterőtök van, akkor meg tudjátok magatokat változtatni, valamilyen szinten kiküszöbölitek a környezet hatását, és a fáradtság, illetve más biológiai tényezők is kontrollálhatóvá válnak erős akarattal. Ebben a posztban nagyon kérdést vetettem fel, úgy hogy szóljatok hozzá, hogy találkozzanak az eltérő vélemények és azért, hogy együtt hozzátegyetek valamit az eszmefuttatásomhoz.