Mire elég 47.000.- Ft? Matekozzunk kicsit!
Manapság a sajtóban el lehet csípni remek híreket, ha éppen nem a Hummerek a Balatonból szerepelnek mindenfelé. Habár az is elég vicces sztori, el tudom képzelni, hogy milyen megrémült arcot vághatott a sofőr, amikor beszakadt alatta a jég vagy milyen elhatározás vezérelte a segítőt, amikor elindult menteni a H3-mat a H2-vel, már csak azért is, mert a H2 csak 1 tonnával nehezebb a H3-masnál…
Ja igen! És a hab a tortán, hogy mind a kettő autó szlovák rendszámos volt, tehát így megúszták volna egy 20 ezres bírsággal, most meg adó-csalás miatt folyik ellenük az eljárás!
Kicsit elkalandoztam! Na szóval amikor a éppen nem a Hummer a Balcsiban rovat ment a retek klubbon, akkor egy pillanatra megakadtam valami máson. A gazdasági miniszterünk száját egy remek mondat hagyta el:
„Igenis meg lehet élni ma Magyarországon 47.000,- forintból!”
Hoppá! Azért az szembetűnik mindenkinek mostanában, hogy a miniszterelnök úr – Lázár úr- Matolcsy trió lassan minden napra mond valami hangzatosat amivel mosolyt csal az arcomra, gondolkoztam is rajta, hogy készítek napi Viktor poszt sorozatot, habár rájöttem, hogy az még ezen kijelentéseiknél is ízléstelenebb lett volna.
Elvégre nagyon szomorú, hogy rengeteg ember nagyon rossz helyzetben van az országban, önhibáján kívül került csődhelyzetbe, és a helyett, hogy ezek az arrogáns gecik –mert sajnos azok- ezekkel a hangzatos kijelentéseikkel villognak maguk előtt, és szemrebbenés nélkül felmerik vállalni őket akár az EP-n belül is és meg sem fordul a fejükben, hogy miután leváltják a forradalmár kormányt, mégis mi a faszt hagynak maguk után...
Említettem fentebb a „rengeteg embert”! Itt most nem a több millió eltartott retardált cigányra gondolok, hanem a sokszázezer hitelkárosultra, munkanélkülire és vidéki nyugdíjasra. Jobb érzésű embereknek felkavarodik a gyomra, ha arra gondol, hogy ma Magyarországon, a XXI. században, a társadalom gerincét alkotó középosztály igenis meg tud, kénytelen megélni 47.000.- forintból!
És erre a habra még rájön egy cseresznye is, elvégre az ellenzék, élen az MSZP alfahímjével, Szarházy Mesterházy Attilával, aki éhség sztrájkal egybekötött mártírmenetet indít a nemzet templomába Miskolcról! Komoly, most mondjátok meg! Ez mire jó? Tán a béke nobel díjat vár? Annyiban megegyezhetünk, egy fokkal sem gusztusosabb a jog elődjénél!(Gyurcsótány)
Kiadások, hogy ne halljál éhen:
Ha nem vagy nagyigényű, akkor elélsz kenyéren és vízen! A kenyér kilója 300 forint, azt egy hónapban 9000 forintra jön ki. Spórolsz azon, hogy nem eszel meg egy nap csak fél kiló kenyeret, úgy megúszod 4500 forintból, per hónap.
A vízszámlád átlagosan 8000 forint, (nekem annyi) abból levonod a fürdést, a mosást, a főzést, a virágok locsolását, lemegy a számla körülbelül 2000-2500 forintra.
Mivel nem vagy hátrányos helyzetben, azaz nem segélyen élsz, valahogy el kell jutnod a melóba, mondjuk Pest közelében laksz, vonattal meg BKV-val kell bemenned a melózóba, a vonatbérleted kerül mondjuk havi 5000 forintba a BKV bérlet pedig 10.900 forint az 15.900 forint. (Ez az az eset mikor nincsen diák igazolványod és nem bliccelsz, egyébként a mávon nem tudsz, a bkv-nál pl. a kettes metrón meg esélytelen)
Az utolsót azért a „nem éhenhaláshoz” osztályoztam, mert el kell menni melóba, hogy legyen pénzed!
Kiadások, hogy ne fagyjál meg:
Ha gázkonvektorral fűtesz, annak egész nap mennie kell legalább őrlángon, hogy ne hűljön ki a lakás és legyen pluszba egy kellemes 15 fok. Nem tudom ki mivel, meg hogyan csinálja, ilyenkor télen, az én szolgáltatóm adatai alapján átlagosan 15.000 forint a gázszámla, szerintem ez valóbban reális ár.
Ha fával fűtesz annak köbmétere kb. 15-20 ezer forint, szerintem egy normálméretű(50-100m2)házat, - átlagban 15 fokkal számolva- el kell tüzelned egy hónapban 1 köbmétert biztosan, az ilyen hidegekben szerintem kettőt is.
Akkor van még egy fontos dolog, ami ahhoz kell, hogy ha besötétedik, ne a sötétben ücsörögj! Nekem a villanyszámlám havonta körülbelül 10.000 forint, gondolom, ha kevesebb fogyasztót használnék lemenne sokat, sőt ki is lehetne számolni, hogy egy 100 Wattos izzó mennyit fogyaszt, és mennyi az optimális használati idő amennyit használni tudom és még belefér a 47.000 forintba, de nem teszem, simán csak lefelezem a sajátom, ami úgy köbö 5000 forint. (Az energia takarékos izzót azért nem fírtatom, mert az drágább, tehát bele kell fektetni és így nem lesz elég a 47.000 forint!)
Most akkor számoljunk! 4500(kenyér)+2500(víz)+15.900(bérletek)+20.000(gáz vagy fa)+5000(villany)= 47.900 forint
Akár hogyan is számolom, nekem nem sikerülne megélnem havi 47.000 forintból. Ezek nagyon alapvető feltételek, szerintem nem reális, hogy bárki is ilyen kevés összegből meg tudjon élni.
Érdekes, hogy Matolcsy úr azzal érvelt, hogy ez egy nagyon nagy ugrás lesz, szóval nem érti, hogy miért olyan érdekes ez a kijelentése, hiszen rejtélyes módon eddig a készenléti állási segélyből is meg tudtak élni ezek az emberek, holott az csak 28.900 forint volt!
Nem tudom elképzelni, hogy meddig fog ez az őrület menni ebben az országban, és e közben folyamatos a nyomás az IMF felől. Szerintem azok a hírek, amiket hallunk a Görögországból, valamelyest elővetítik azt, hogy mi lesz itt, ha egyszer végre valamennyien képesek leszünk a sarkunkra állni.
Soraimat pedig egy, szerintem aktuális PICSA számmal zárom:












Viccelsz?Csak a törlesztőm 57-E.
Nagymamám állandóan szidta,már-már rühellte (én nem nyeltem be a dumáját),és hangoztatta milyen rossz lesz,ha a "cigánykölyök" kerül hatalomra a tolvaj bandával. (nagymama baloldali érzelmű )
Lényegében nem tévedett sokat...
De aki végig gürizz 40 évet(vagy többet),annak ne éhbéren kelljen vegetálnia a faszkivan!Nagypapám 69 évesen hallt meg rákban,egész életében dolgozott kőkeményen (14 évesen 100 kilós lisztes zsákokat cipelt),és amikor nyugdíjazták akkor is dolgozott ameddig tudott.Kezd egyre jobban elhatalmasodni bennem az érzés,hogy jobb külföldön,kell 1 nyelv,és takarodni ki külföldre...
A punk zenét emiatt szeretem,mert az ilyen gerinctelen semmirekellő férgek,akik a mi verejtékünk árán verik a faszukat a parlamentben,és mennek 10 millás kocsival nyaralgatni (értsd
http://www.youtube.com/watch?v=4lDbEaH5Ecc&feature=related
Ezt neked ajánlom
http://www.youtube.com/watch?v=YyleiyJYfd8&feature=related
én meg ezt neked
Bár mindig besírok ezen a számon xD
Ezt tőlem neked Valentin nap alkalmából,mert szeressük
http://www.youtube.com/watch?v=Dp5PZO9snQg
Imádom a rózsaszín pitbullt !
Még sok is.
Nemsokára rászokatják az embereket a fényevésre, és elég lesz pár ezer is.
Remélem azért nem olvassák, mert még valaki komolyan veszi ott fent.
Minálunk kikapcsolták. Azóta jobban élünk. 80 ezerről 40 ezer köré ugrott a rezsink. Szegedi hőszolgáltató: Én így szeretlek.
de a poszt jó
Amúgy törzsolvasó leszek,ameddig ilyen színvonalon mennek a posztok/kommentek.
Óránként hányan hallnak éhen a világon?Van valahol erről,ami folyamatosan méri.
Hirtelen olyan törvényeket hoznának ami nekik tökéletes
üdv!
Eddig szépen megvoltunk én kaptam kb
70 ezret+ néha egy kis maszek kb 20 ezer az asszony is megkapta rendesen a minimál bérét meg a családi pótlék
kb 160.000 volt a havi jövedelmünk most meg a 100.000-et alig éri el és így veszélyeztetik a 4 éves gyerekem jólétét ezek a szaralakok!
Úgyhogy szerintem jogosan táplálok haragot irántuk !
Az semmi, hidd el nekem. Anyám megkeres olyan nettó 100 rongyot munkával, családi pótlékkal zusammen, ami el is megy a rezsire. Emellett még jól meg vagyunk szopatva a devizával, mert lassacskán már az eredeti ár dupláját fizetjük. Fater fizetése is kb 100 körül forog, de az elmegy kajára, hitelkeretek törlesztésére (mert ugye a karácsony szülinap stb nem csak úgy lazán zsebből megy) telefonszámlára, meg sok egyéb "finomságra" mert valami mindig tönkremegy, cserére szorul stb.
Ja, és mi hárman vagyunk testvérek
Annyi nekünk is meg volt, van. Igazából úgy szar az összes nyílászárónk ahogy van.
Na itt van egy másik szellemi fogyatékos !
http://titkosellenallas.puruttya.hu/bypost/2011/11/24/Rammstein_megvan#comments
Már értem