A mai alkalommal elhoztam nektek az egyik jóbarátom posztját az ő saját blogjáról a Foszfatidiletanolamin1-ről. A blogunkon már korábban is voltak olyan bejegyzések, amelyek a történelem valamely konfliktusát tárgyalták, úgy, mint a II. Rákóczi Ferenc szabadságharca vagy a Károly Róbert "kincses Magyarországa". Ez a poszt annyiban hasonló lesz, hogy itt is egy lelkes, történelemkedvelő "amatőr" röviden felvázolja a véleményét a konfliktusról, ezáltal körvonalakban megismerhetjük az adott sokak által kevésbé ismert történelmi korszakot, vagy jelen esetben helyszínt. Jó szórakozást hozzá!

Vendégposzt Vinkamin-tól:

Néhány szóban a második kongói háborúról (1998-2002): 

A bemutatkozásban beígért világpolitikai rovatot az első kongói háborúval kezdtem, amit a második, még véresebb követett, melyet sokan csak „afrikai világháborúnak” neveznek. Egyes források szerint 5,4 millió halálos áldozatot követelt a második kongói háború.

Az előző posztban ott hagytuk abba, hogy a felkelők bevették a fővárost és az új elnök Laurent-Désiré Kabila lett. Rövid békeidő következett, amely addig tartott, amíg Kabila egyszer csak gondolt egyet és kiutasította országából az őt hatalomra segítő ugandai és ruandai csapatokat. Kagaménak és Museveninek viszont esze ágában sem volt kivonulni az ásványkincsekben gazdag kongói területekről, ezért rövidesen újra kitört a káosz Kongóban. A konfliktus főbb szereplői:

Kabila

A mai alkalommal elhoztam nektek az egyik jóbarátom posztját az ő saját blogjáról a Foszfatidiletanolamin1-ről. A blogunkon már korábban is voltak olyan bejegyzések, amelyek a történelem valamely konfliktusát tárgyalták, úgy, mint a II. Rákóczi Ferenc szabadságharca vagy a Károly Róbert "kincses Magyarországa". Ez a poszt annyiban hasonló lesz, hogy itt is egy lelkes, történelemkedvelő "amatőr" röviden felvázolja a véleményét a konfliktusról, ezáltal körvonalakban megismerhetjük az adott sokak által kevésbé ismert történelmi korszakot, vagy jelen esetben helyszínt. Jó szórakozást hozzá!

 Vendégposzt Vinkamin-tól

Először is szeretném leszögezni, hogy nem hozzáértőként írok a témáról, pusztán érdeklődőként néztem utána ennek-annak. Éppenezért, bárki hozzáértő, építő jellegű kritikáját örömmel veszem. Hőbörgők kíméljenek!

Régóta terveztem, hogy készítek egy posztot a magyar közvélemény által kevéssé ismert (ám annál brutálisabb) Afrika szerte előforduló fegyveres konfliktusokról. Ekkor szembekerültem azzal a problémával, hogy „hol is kezdjem”, ugyanis gyakorlatilag minden összefügg mindennel. Végül a Kongói Demokratikus Köztársaságban lejátszódott események mellett döntöttem, mivel más események is kikövetkeztethetők az itteniekből.

Úgy vettem észre, az utóbbi időben egyre több olyan írást olvashatunk, amelyek a ribancság fogalmát tárgyalják, illetve az emberiség legősibb mesterségéről értekeznek. Elismerhetjük, hogy tényleg egy létező, és egyre inkább égető problémát feszegetünk. Ha manapság még nem is olyan sok a kétes erkölcsű nőszemély (mondjuk nem is kevés), de mindinkább sokasodnak, valamint teljesen helytelen magatartást mutatnak be, és mivel hülyeség ragadós, egyhamar el is tanulják tőlük a kis tizenévesek. Itt most órákig tartó eszmefuttatást tarthatnék a szülői gondviselés hiányáról, az ellógott hittan órákról, de én ebben a posztban egy elemet fogok kiragadni, amit jobban körbe is járnék, és ez a téma a Pornózás lenne. Úgy vélem túlságosan is behálózza a médiát ez a műfaj, márpedig nem kéne ennyire. Emlékszem még azokra az időkre, amikor azért néztük a pornófilmet, mert meg volt tiltva, és nem azért, hogy bármiféle perverziót kiéljünk vele. Szóval nem mindegy, hogy kíváncsiságból néz valaki felnőtt filmet, vagy azért, hogy jaj de jó nézni, ahogy megerőszakolnak egy csajt. Egy szó, mint száz; én is láttam már pornó filmet, mint ahogy sokan mások, de akkor is mélységesen felháborít az, ami ma megy a sajtó söpredékében. Ma már szinte menő, ha valaki a ,,pornószakmából” megy el a sóbiznisz más ágazatiba (azt hiszem a Viva TV egyik műsor vezetőnője is a szopós-seggbekúrós berkekből jött ).

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Mindig is voltak olyan emberek, akik feltűnési viszketegségben szenvedtek. Mert ugyebár sok ember úgy éli meg úgy az életét, hogy mindent versenynek tekint, és ha nem tud eredményt felmutatni, akkor sajna meg kell küzdenie az önbecsülési gondjaival. Az élet során harcolnia kell élete nőjéért, meg kell felelnie a főnöknek, sokat kell tanulni a suliban és még sorolhatnám. Különösen nehéz feldolgozni, ha a ,,maximalisták” még hencegnek is csodás sikereikkel. Szóval leszűrhetjük a tanulságot, hogy mindenkinek jónak kell lennie valamiben. Igen ám, de nem mindegy, hogy miben is. Az alább megemlített történetekben olyan embereket gyűjtöttem össze, akik meglehetősen Formabontó versenyszámokban szeretnék bebizonyítani a világ számára, hogy ők is jók valamiben. Az ilyen jellegű események nagyobb része ártalmatlan böszmeség szokott lenni, de úgy gondoltam az ironikus-szatirikus történetekből is van annyi, hogy össze tudjak szedni egy csokorra valót, és így meg is osztom veletek.

Vodkaivó verseny

Az Oroszországban már klasszikusnak számító vodkaivó-verseny sok áldozattal járt az összes eddigi évben, amikor megrendezésre került. Lehet, hogy a versenyzők acélgyomorral rendelkeznek, de a vodka égetőerejével is számolniuk kell. Annyit tudni kell az ilyen megmérettetésekről, hogy az első helyezett nem mindig éli túl a játszmát, a vezető halálok eddig meglepő módon májkárosodás volt. Az idei ,,első helyezett” azután hagyta el az élők sorát, miután nagyjából fél óra alatt benyomott másfél liter vodkát. A többi dobogós pedig egyhamar az intenzíven folytatta a bulit, ahol a második átvehette az ,,első” jutalmát, 10 teli üveg Vodkát.

2010 októberében járunk. Akkoriban, egy újabb nagy volumenű szépségversenyt rendeztek meg kis hazánkban, gondolok itt egész pontosan a Playmate of the Year rendezvényre. Én korábban is nyomom követtem ezt az eseményt, így van egy kevés összehasonlítási alapom, ami alapján úgy vélem tudok írni egy terjedelmesebb bejegyzést erről a témáról. Bevallom, egyre kevésbé tetszik a műfaj, de az is lehet, hogy csak én várok túl sokat ettől az egésztől. Most már se a modellekről, se a zsűrikről, se a teljes szakmáról nem vagyok jó véleménnyel. Tulajdonképpen egy ilyen lánymustráló versenyre akárki elmehetne zsűritagnak, mert nem hiszem, hogy szellemileg vagy fizikálisan akárkit megterhelne, hogy egész álló nap szép (nem mindig) és szimpatikus (ez se elég találó) hölgyeményeket értékeljen. Számomra a szépség mindig is egy szubjektív fogalom volt, ennél fogva furcsállom, hogy mennyire túldimenzionálják ezeknek a versenyeknek a jelentőségét. Mivelhogy akármelyik versenyt is nézzük, az eredmény csak azt tükrözi, hogy az ottani zsűrinek mely leányzók tetszenek. Ehhez képest gyakran rendeznek ilyesmi megmérettetéseket. Nem mondom, hogy kiköpött nehéz munka lenne egész nap pózolni (mert azért bányászni csak nehezebb), de ha egy modell éveken át dolgozik, sok zsűri előtt kell szerepelnie, akkor már elég stresszessé válik ez a meló is. Igen, ki lehet jelenteni, hogy nem egészséges ez a hivatás sem, a sok fogyókúra miatt nem esznek rendesen, illetve a sok egyéb kényelmetlenség, amit el kell viselni. Az is igaz, –ezzel összefüggésben - hogy sok modellnek nem egészséges a lelkivilága. Általában két végkifejlett van; vagy a kisebbségi komplexusukkal kell állandóan megküzdeniük, vagy keményen elszállnak maguktól, akkora lesz az arcuk, mint amekkora a szilikon csöcsük. A kisebbségi komplexus sokszor az anorexiában illetve a bulémiában jut kifejezésre. A beképzeltség is elég látványos megnyilvánulásokhoz tud vezetni.Szóval akármelyik modellre ránézel, már akkor érezheted, hogy nem az az eszményi lány, akire elsőre gondolsz.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

Ezen írásomban még jobban szemügyre veszem a mai nőideált, mint azt az előző cikkemben tettem. A szépségideál újkori történetét már részleteztem, így ezt a cikket teljesen mértékben a mostani álomnő leírásának szentelhetem. Az előző cikk az egy rövid történeti áttekintés volt, a magyar álomnő 1. De tulajdonképpen egy viszonyítási alapnak is vehetném, mivel ezzel a írással összehasonlítva észrevehetjük, hogy milyen irányban változott az emberek álomnője a régihez képest. Én azt a tanulságot szűrtem le, hogy a kevésbé természetes, ,,nem valódi" irányba tévedtünk, de a véleményalkotást rátok bízom. Az előbb említett, nem természetes ideált lépten nyomom észrevehetjük, elég ha kimegyünk az utcára és ránézünk egy plakátra, veszünk egy magazint, vagy bekapcsoljuk a tévét. A lentiekben több példát is felfogok hozni erre.

MÉG NINCS VÉGE...KATT A TOVÁBBÉRT!

A mai poszt alkalmával egy újabb régi agyiszintes posztomat publikálom újra, így akik akkor nem látogatták a blogot, azok is megismerhetik a munkásságom egy részét. Ebben írásban felfedem előttetek, hogy miképpen jutott el a régi nőideál Marilyn Monroe-tól a mai szilikonnal töltött pulykákig, mint például Kelemen Annáig.

A modern nőideálok története egészen a 40-as évekig nyúlik vissza, az akkori ,,topmodellnek” Marylin Monroe-t tekinthetjük, aki kiszőkített hajával és kék szemével megteremtette az új amerikai álomnőt. Hasonlóan a mai sztárokhoz, nemcsak színészi munkájával, hanem meztelen fotóival, gyakori botrányaival hívta fel a magára figyelmet. Mindössze 36 évesen, gyógyszer túladagolásban halt meg.

A történelem mai, legmodernebb korszakában dolgoztuk ki a fegyverkezés egyik legelrettentőbb eszközét az atombombát. Ezt egy még hatásosabb fegyver, a hidrogénbomba követte. Évtizedek óta szorongással teli világban élünk, jogosan félhetünk attól, hogy egyszer az egyik nemzet beveti a tömegpusztító arzenálját. Ezek után nem is csoda, hogy e témák a művészetekben is megjelennek. Isao Hashimoto egy neves japán művész, akinek nevéhez több, atomfegyverekkel kapcsolatos mű köthető. Ő volt az, aki összegyűjtötte a világ atombomba robbantásainak időpontjait és helyszíneit, majd ezt egy rövid filmben be is mutatta az embereknek.

Hashimoto az alkotását egyszerűen csak ,,1945-1998” névre keresztelte el, ami arra utal, hogy 1945-től kezdve 1998-ig gyűjtötte össze a robbantások adatait, vagyis összesen 2053-at. A „cselekmény” viszonylag lassan bontakozik ki, a Manhattan projekt egyetlen kísérleti bombájával kezdődik, amit Hiroshima és Nagaszaki két bombája követ. A rövid bevezető után felgyorsulnak az események; mivel minden eltelt másodperc egy valóságban eltelt hónapot jelöl, így ez a kisfilm 14 és fél percig tart.

  Még anno, Agyszint-admin koromban tártam fel számotokra a nemzeti rockerek különleges világát egy poszt erejéig, amiben a Kárpátia - Felvidéki táj című számát mutattam be az Agyiszint népének. A mai alkalommal ettől is tovább megyek: röviden felvázolom a nemzeti rock mozgalmának lényegét egy dokumentumfilm segítségével és bemutatok három általam ismert együttest a műfajon belül, egész pontosan a Kárpátiát, Romantikus Erőszakot és a Hungaricát. Az Ismerős Arcok is a jobbak közé tartozik, de őket még kevésbé ismerem, így egy másik alkalommal fognak sorra kerülni.

A nemzeti rock a 2000-res években Magyarországon kialakult rockzenei irányzat, amely a népzene és a rockzene sajátságait ötvözi. Ez a zenei stílus adja a nemzeti radikalizmus kultúrális hátterét, ezáltal a fősodrású média nem játsza le a nemzeti rock számokat, amelyek terjesztésében ehelyett az internet játsza a legfontosabb szerepet (nemzetirock.hu, youtube.com). A dalok témája rendkívűl sok színű: régi történelmi eseményeket éppúgy megzenésítenek, mint mai politikai témákat. A legtöbb szám a hazaszeretettről, nemzeti történelemről szól, de gyakoriak a katona- és népdal feldolgozások is. Ezt a műfajt sokan összekeverik a skinhead zenével, mivel több nemzeti rocker zenekar skinhead együttesként kezdte a pályafutását, illetve csak nemrég jött létre ez a stílus, így viszonylag új fogalomnak számít a nagyközönség szemében. Az általam ismert zenekarok bemutatását a Kárpátiával kezdeném.

Abban mindig is biztos voltam, hogy egyszer, egy bizonytalan időpontban visszatérek az Agyiszint népéhez, csak azt nem tudtam, hogy milyen poszt megírásával fogom ezt megtenni. Sokáig úgy gondoltam, hogy majd vizsgaidőszak után (ami már szerencsére fenn áll) egy rajos-emós képgyűjteménnyel fogok előrukkolni az Agyiszinten, de így, hogy megszületett ez az új blog, elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy ismét belevágjak valami komolyabb hangvételű alkotásba. Terveim között szerepel, hogy írni fogok hosszabb-rövidebb bejegyzéseket a női egyenjogúságról, illetve a nők helyzetéről az arab világban. De most egy kicsit más témáról fogok értekezni. Egyik kedvenc adminom, Snuggletits (Britpopper után ő a második) vetette fel az ötletet, hogy az általa az Agyiszinten publikált „Feminácik, avagy vad-feministák” posztjának nyugodt szívvel megírhatnám a férfi változatát is, hogy másik oldalról is megközelítsük a kérdést. Így jutottunk el a mai témához, az MNK - avagy Minden Nő Kurva poszthoz, melyben többek között az előítéletekben gondolkodó hímsoviniszta férfi egyénekről is írok.